Megvan az idei Rali3-as naptár. Volt bizonytalanság e téren is, de most már biztos, hogy a Dél-Dunántúlon is lesznek futamok 2020-ban. Hogy ez miért volt kérdéses, azzal a Race1.net nem kíván foglakozni. Azzal viszont igen, hogy kinek, vagy kiknek köszönhetjük, hogy az alapvetően az utánpótlásunk és lelkes amatőrjeinket szolgáló Rali3-as bajnokságból három futam is megrendezésre kerül az ország dél-nyugati részén.
Nos, most már ismert, hogy kinek köszönhetjük a szervezést, éppen ezért Pardi Katával beszélgettem ma, aki most az interjúban a Wild Dogs Slalom Kft képviseletében világosít fel a versenyekkel kapcsolatban.
“Az autóport rajongók és versenyzők ismernek már minket és csapatomat a versenyrendezés terén is, nem csak a jobb1-ből. Ével óta szerveztük, bonyolítottuk Pécsett és környékén a szlalom bajnokságunkat. A négy fordulóból és egy év végi gálaversenyből álló sorozatunk nagy népszerűségnek örvend. A rendezvények hangulata és a résztvevők száma ezt hűen tükrözte. Éppen ezért gondoltunk arra, ill. merítettünk erőt ahhoz, hogy más futamok megrendezésébe is belevágjunk.” – kezdi Kata a tájékoztatást.
“Szeretném leszögezni, hogy mi ezt nem mindenáron szerettük volna. Imádjuk az autósportot, kiváló a viszonyunk a rendezőkkel, sportbírókkal, versenyzőkkel és erre alapozva éltünk egy lehetőséggel, amit az élet alakított így. Mert meggyőződésem, hogy itt a délvidéken továbbra is nagy szükség van a rali3-as futamokra. Nem mindenkinek van pénze távolabbi versenyekre elutazni. A rali egyik bölcsője évtizedek óta Pécs és környéke. Nem lehetett hagyni, hogy esetleg itt idén ne legyen futam. Csapatommal így gondolkodtunk, amikor ebbe belevágtunk.” – meséli őszintén az eltökéltséget a már többször bizonyító Kata.
“Kialakult egy helyzet, ezáltal egy lehetőség és mi belevágtunk. Három futamhoz lesz közünk, kettőt önállóan, egyet pedig közösen fogunk rendezni az idei rali3-as bajnokságban. Április elején kezdünk Kisvaszaron, majd a geresdlaki futamot Balatonyi Árpi csapatával közösen bonyolítjuk. Végül augusztus első napjaiban Kurd és Lengyel között lehet nyomni a gázt. Az elmúlt napokban minden percemet az utakkal kapcsolatos engedélyek kiváltása vitte el, de kijelenthetem, nyugodtan várjuk majd a nevezéseket, mert minden rendben van.” – avat a részletekbe Pardi Kata.
“Ahhoz, hogy a rali alapjait szolgáló futamok megrendezésének lehetősége tovább éljen, összefogásra és nem konfliktusokra van szükség, Utóbbinak semmi értelme. Mi ebben a szellemben szervezünk és a versenyzők érdekeit maximálisan figyelembe véve rendezünk. Remélem, ezt mindenki hamar megtapasztalja majd, és remek futamokra tekinthetünk majd vissza, már augusztustól. Eközben sem feledkezünk meg szlalomos barátainkról, hogyan is tehetnénk. Éppen ezért számukra a rali3-as futamainkon előfutási lehetőséget biztosítunk majd.” – szolgál az érdekességgel a Wild Dogs Slalom csapatának vezetője.
“Jó társaság van mögöttem, hisz a Pécsi Szlalom Team is teljes mellszélességgel segít majd. De ez mellett nem szenved kárt a szlalom bajnokságunk sem, idén is négy futamot tervezünk a végén még egy plusz gálafutammal. Évek óta MNASZ regisztráció mellett működtetjük ezt. Lesz feladatunk bőven, de ezt vállaltuk, mert az autósport, ezen belül a rali parazsa nem hűlhet ki éppen itt a Dél-Dunántúlon. Olyan földrajzi adottságaink vannak a környéke, hogy a jóisten is autósportra tervezte. Tehát a ralinak itt élnie kell, és mi ezért teszünk idén majd eleget. Nem szerettem volna, ha árván maradnak azok a versenyzőtársaim, akik ebben a bajnokságban szeretnék nyomni. Remélem ezt mindenki érti és őszinte összefogással, remek futamokon lehet majd versenyezni és a szurkolóknak pedig bámészkodni. Egyik sincs meg a másik nélkül…” – zárta délutáni beszélgetésünket Pardi Kata.
Kósa András Race1.net
Fotók: Duen fotóit Pardi Kata mellékelte