Hó vót, hó nem vót, de nagyon jó vót… Horvátországban jártunk

Horvátországban jártunk… Az I. Delta Snow Show rendezvény kapcsán.  Igen, egy itthon csak libakergető versenynek titulált futamon. Jelen írásomban sem szeretném túlragozni az egészet, hanem csak rávilágítani arra, hogy nem baj ha ellesünk pár dolgot másoktól. Ezzel nem azt szeretném érzékeltetni, hogy itthon minden rossz, mert ez nem igaz. De vannak dolgok, amit ha mi is alkalmazunk, akkor csak jobb lehet mindenkinek, versenyzőnek, szurkolónak egyaránt.

Megpróbálom először a negatív dolgokat nektek összefoglalni. Nos, nem volt. Ha nagyon szőrösszívű szeretnék lenni, akkor a szervizpark volt kicsi, igaz eredetileg nem ez volt, de a nevezők létszáma is kevesebb lett a kalkuláltnál. Ezzel ezt a részét a kirándulásunknak le is tudtuk. A fogadtatás a szervezők részéről kicsit már zavarba ejtő volt. Folyamatosan kérdezték, hogy minden rendben, van e valami gond és így tovább… Valahogy olyan érzésünk volt, mintha két kézzel kapnának utánunk, amire semmi okuk nem volt, hisz magunktól jöttünk, gyakorolni.

Látva a gyorsaságit, meg a shakedown szakaszt, az fogalmazódott meg bennem, itt senki sincs a rali ellen. Sem a lakosság, sem a hatóságok, sem a környezetvédők. Utóbbiaknak biztos nem tettünk kárt. De ezt ők is így gondolták, mert magánterületeken, egybenyitva volt például a bemelegítő szakasz. Csázma városka nyolcezer lélekszámú település. Nos az első, a versenybe beleszámító gyorsasági a belváros szívében volt. Ott a főutcán, a mellette lévő családi házas utcákban. Senki nem reklamált, a nézők fegyelmezetten a kijelölt helyeken tartózkodtak, pedig kint volt vagy négyezer kíváncsiskodó a közel 1 kilométeres körön, ahol két karikát teljesített a mezőny. Egyetlen aluminimum rács nem volt, csak szalag. Mégis minden rendben volt.

Pedig a sörözők, kávézok között ment a nyomvonal és az említett vendéglátóhelyek már a rajtceremónián dugig megteltek, mint ahogy a teraszaik is. És nemcsak a 16 fok melegnek köszönhetően. Helyi léptékkel sokan kíváncsiak voltak az eseményre. Az esti gyors után visszamentünk a szervizparkba, ahol aztán végképp elolvadtunk… Emlékeztek, csapatunk egy autóval, de két pilótával nevezett. A verseny lebonyolítása alapjaiban hasonlított egy itthoni rali3-as futamra, azaz a gyorsaságit oda-vissza teljesítette a mezőny. Igen, de ahhoz túl hosszú volt a gyors, hogy egyik pilótánkat visszahozzák, és addig álljon a rajtoltatás, inkább egy etapot jelöltek ki az erdőben, kis falukon keresztül.

Nos, hogy ne tévedjen el Bacsa Tamás és Hanyik Gergely maga a futam főszervezője, egyben a Horvát Autóklub elnökségi tagja Mato Šebalj vette a fáradságot és indult este 7 órakor az erdőbe a srácokkal.  Ő maga… Közel 9 óra felé járt, amikor már tűkön ültem, hol vannak a srácaim és telefonálásba kezdtem. Teki a navigátorunk tájékoztatott, hogy most mennek ki az utolsó körre és majd a szálláson találkozunk. Utolsó körre? Ezt nem értettem. Kiderült, hogy Mato odafelé is egy precíz etap itinert készített velük, meg vissza is, amit utána még kontrolálltak… Hogy minden stimmeljen. Mert ezt csak Tacsiéknak kellett másnap négyszer teljesíteni. De értitek? Maga a rendező ült be és szánt rá este közel három órát…

Még azt is kiszámolta, hogy elsőre a mezőny előtt 5 perccel rajtoljanak a fiúk, hogy tuti visszaérjenek, és ülésállítás után Maricsek Miki még szintén abba az irányba tudjon menni a többi versenyzővel. Azt már csak félhivatalosan árulom el, hogy a helyi rendőröket is tájékoztatták erről, hogy Tacsi itt bugócsigázni fog, egész pontosan menni fog etapon, mint a gyík… Nos, meg is állították, de az egyességet betartva kívántak neki sok sikert a helyi erők… Csak annyit kérve, hogy a helyi lakosok és háziállatok száma az eredeti maradjon estére is…

Középen Mato Šebalj.  Mondom középen!!!

Mato Šebalj precízségén pedig nem kell csodálkozni. Navigátorként 1989-ben Jugoszlávia abszolút bajnoka volt egy Lancia Delta Integraleval… Fia, Juraj Šebalj  többszörös horvát abszolút bajnok. Szóval ért a ralihoz, érti a versenyzőket. De ez az egész rendezvényen érződött, hogy ez értünk van. Ami pedig a gyorsasági szakaszt illeti, láthattátok a videóinkban. Elképesztő pálya volt. Nem hiányzott a hó, biztos úgy is klassz, de a mi felkészülésünket ez jobban szolgálta. Nagyon élveztük, higgyétek el.  Minden percre pontosan zajlott és mindenki azért dolgozott, hogy jól érezze magát. Mindenhova odamehettünk, bemehettünk, mert feltételezték, hogy nem elrontani jöttünk a versenyzők játékát.

Két apróság a végére, amiből az egyik talán nem is olyan kicsi. Az első, amit mondani szeretnék nektek, hogy a verseny végét is úgy zártuk, hogy az utolsó, leglassabb autó után 5 perccel rajtolhatott Bacsa Tamás és Hanyik Gergely a záró ötödik gyorson. És senki nem indult addig haza. Ahol én álltam, simán kisétálhattak volna, de nem… Megvárták és felhördülve fogadták, amikor a srácok az erdős részről kiérkezve, az általunk belátott egy kilométeres szakaszon 190 km/h órás tempóval érkeztek az utolsó kombinációkhoz. Amikor elmentek, vastaps volt… Komolyan. A másik, amiről már említést tettem. Kovács Antiék, Bacsa Tomiék és Maricsek Mikiék révén hármas magyar siker született. A nem kicsi serlegek átadása után teljesen váratlanul felcsendült a magyar himnusz… Elejétől a végéig. Libabőr volt és könnyek.

Nem kevésbé volt megható, amikor a kisebb kategóriák, általunk eddig nem ismert, helyi versenyzői odajöttek gratulálni. Megnézték az autót, megveregették, és azt mondták gyertek máskor is. Több helyi verseny szórólapját már ott megkaptuk. Most már biztos, visszamegyünk, nem is olyan sokára…

 

Kósa András Race1.net

 

Post2