Az év navigátora egy 27 esztendős fiatalember. Nagy Attila

Az MNASZ díjátadó gáláján hivatalossá vált, hogy szakágunk legjobbja a 2019-es szezonban a férfi navigátoroknál Nagy Attila lett. A fiatal versenyzőt nagy szakmai elismerés érte, méghozzá elég korán, hisz a díjazott idén februárban lesz még csak 27 esztendős. Mégis elérte azt, amiről csak álmodozott, amikor egy könyv hatására eldöntötte, ő bizony navigátor lesz a jobb1-ben. Vele beszélgettem ma, múltról, jelenről, jövőről.

“A családunkban senki nem kötődött az autósporthoz. Értelemszerűen így aktívan meg végképp nem művelte senki. Engem elsősorban Balázs Öcsiék fertőztek meg. Sajószentpéteri vagyok. Ő meg ott lakik nem messze, és mindig a házunk előtt ment el, amikor járatta az autóit. Nos, ez már kellő inspiráció volt. Az ő szerelőcsapatának gyermekeivel nőttem fel. Nekik segítettem autókat építeni. Valahogy így kezdődött, innen a kötődés.”  – vágunk bele Attilával.

“A 2002-es karácsonyomra egy könyvet kaptam ajándékba, méghozzá amely Fekete Kálmán tollából született és Bútor Robiról szólt. Abban láttam akkori navigátorának, Tóth Vilmosnak a feljegyzéseit, itinerét. Nos, akkor végleg eldöntöttem, hogy ez kell nekem, én ebben a sportban szeretném magam elképzelni. Emlékszem 16 évesen nyáron elmentem erdei munkára, egy fakitermelőhöz dolgozni, hogy legyen pénzem. Az álmom egy Trabant volt, ami 40 ezret kóstált. Ennél többet kereshettem volna, csak nem fizetett ki, így lett összesen 35 ezrem, a Trabi meg ugrott. Ezzel az összeggel én betársultam 2010-ben egy futam erejéig Bukulya “Buksi” István mellé.” – idézi fel az év navigátora debütálását.

“Akár még hálás is lehetnék a fakitermelőnek, hogy így elindította a pályámat, de azt azért nem, a mai napig tartozik a többivel… A következő évben már többet navigáltam, méghozzá Krehlik Nándinak. Itt északon mentünk pár sprintfutamot. Először egy 2105-ös Ladával, de azt hamar összecsuktuk… Utána jött a 2107-es, amit átalakításokkal, de a mai napig használ Nándi. Jó volt menni, de azért ez még nem a szakma csúcsa volt egy pályán oda-vissza versenyezni. 2013-ban már Miskolcra jártam az egyetemre, mint gépészmérnök hallgató, ahol összeismerkedtem Csomós Mixivel. Év végén a Szilveszter ralin már együtt indultunk egy Opel Astrával.” – avat minket az ismerkedés részleteibe Nagy Attila.

“Annyira jól ment az együttműködés, hogy kellő lendületet adott nekünk, hogy egymással folytassuk. A 2014-es esztendőben beültünk a sprintfutamokra egy Opel Corsába. Erős, kis 1,6-os turbó kocsi volt, de nagyon megbízhatatlan. Rengeteg műszaki problémánk volt, ami azért rányomta bélyegét az eredményeinkre. Nem vette el a kedvünket, de bosszantó volt. A váltás pedig elkerülhetetlen. Mixi egy Renault Twingóba ült bele, de így itt rövid időre elváltak útjaink. Ő mással ment, én pedig elfogadtam Ferjáncz András invitálását és a rali2-ben egy Mitsubishi EVO IX-cel nyomtuk. Ezek már komolyabb futamok voltak.” – állapítja meg Attila.

“Aztán 2016-ban már Tábori Ákos mellett találtam magam. Egy Citroen C2-es autóval mentünk. Mind a hazai futamokon, mind a szlovák versenyeken. Az évet pedig Mixi mellett a Twingóban zártam és utána eldőlt, hogy együtt folytatjuk. Nagy hálával tartozunk a 2017-es esztendőre vonatkozóan Bakó Lacinak és Lovász Palinak. Teljesítettünk egy szezont a rali2-ben, ahol abszolút bajnokok lettünk 2017-ben. Ráadásul a címünk már nyáron eldőlt a Baranya kupán. Két verseny volt éltemben, amit megkönnyeztem. Az első Miskolcon volt, ahol először ünnepelhettem futamgyőzelmet, a második pedig Komlón, ahol biztossá vált az abszolút bajnoki címünk. Feledhetetlen pillanatok voltak, meghatározóak egész pályafutásomra.” – meséli most is kicsit elérzékenyülve Nagy Attila.

“Az leső versenyszezonunk a Peugeot kupában a 2018-as esztendő volt. Na, itt aztán okoztunk magunknak kellemetlen pillanatokat. Háromszor is összetörtük az autót, amit az LPWM Sport biztosított nekünk. Mindjárt Egerben, aztán a Barumon, majd a Mecseken. Itt fizettük rendesen a tanulópénzt. De ezek a negatív élmények voltak azok, amelyek árán megtanultuk, hogy egy bajnoki cím elnyeréséhez, nem mindig neked kell lenni minden gyorson a leggyorsabbnak. Okosan, taktikusan kell menni. Különben nagyon sokba kerül. Én úgy utólag így tudom összegezni a 2018-as szezonunkat. Persze az év végét se felejtsük el, amikor a Szilveszter ralin beülhettünk először egy Skoda R5-be. Az meghatározó élmény volt, és megmutatott egy irányt…” – foglalja össze bölcselkedve Attila.

“De erre még reális lehetőségünk nem volt 2019-ben. Ezért ismét nekivágtunk Mixivel a Peugeot kupának, de már egy saját autóval. Elkezdtük felépíteni a csapatunkat, mint egy kis családi vállalkozást. Jóval nagyobb előnyökkel jár, ha egy saját autóval tudsz versenyezni. Jóval nyugodtabban, tervezhetően ment az évünk. Nagy csatában, Szauer Gergő és többi társunk ellenében megnyertük a kupát. De én nagy sikerként éltem meg, hogy még májusban egy futamot tudtunk nyerni Csehországban. De a Barumon nyújtott teljesítményünk sem volt rossz, reálisan nézve. Ezek mind maradéktalanul szolgálják a fejlődésed. Szóval nem zártunk rossz évet…” – csettint Attila.

“Biztos, hogy Mixivel elért címeink is nagyban hozzájárultak, hogy végül én lettem az év navigátora. A közös munka nélkül ez nem jöhetett volna össze. Nagy megtiszteltetésnek vettem, nagyon jól esett az elismerés. Köszönöm mindenkinek! Jó helyen vagyok, elégedett vagyok az életemmel. Civil foglalkozásom lehetővé teszi, hogy elmehessek a versenyekre. Területi képviselő vagyok a Tiger-Tools-nál. Hálás vagyok, hogy ezeket meg tudjuk oldani. Az életem a versenyzés. Vannak áldozatok, károk, amiket én is megsínylettem a magánéletemben, de kárpótolnak a bajnoki címek, elismerések. Úgy érzem, jól döntöttem, és jól érzem magam, ahol vagyok.” – mondja őszintén Nagy Attila.

“Az idei esztendőt a Skoda Fabia R5-ben szeretnénk tölteni. Óriási  dolog, hogy Mixiék ezt összehozták és egy saját tulajdonú autóval vágunk neki a szezonnak. Az ORB hazai futamai egyértelműen elsőbbséget élveznek. Reméljük, ott tudunk lenni az élmezőny környékén. Tanulni kell még ezt az autót. Ennek tapasztaltuk első jeleit a Szilveszter rali bemelegítő szakaszán. Más dimenzió az autó, de azon leszünk, hogy minél előbb belakjuk a saját és szurkolóink örömére. Nagyon várom már az évet, nagy kihívás lesz. De erre vágytam, ezért kezdtem el…”  – zárja összefoglalva eddigi pályafutását az év navigátora.

A 27 esztendős Nagy Attila. Hamar felért ide, és még ki tudja, meddig szárnyalhat ez a pályafutás. Én mindenesetre sok sikert kívánok ennek az elhivatott, végtelenül szimpatikus fiatalembernek. Példakép lehet már most a fiataloknak.

 

Kósa András Race1.net

Fotók: Bödecs Krisztián, FTF Pictures, Zsfoto, Jordan, DUEN 

A képeket Nagy Attilától kaptuk. Köszönjük. 

 

 

 

 

 

Post2