KÉRDEZZ!!! Felelek… 3. Mint vízilónak az epsoni derbin…

Zsolt Barta Ha már szóba került a kevés autó szerintetek van rá remény hogy visszatér a 90-es évek vége 2000-es évek eleje a magyar rallyiban? Egy olyan versenyért szivesebben fizetné ki a belépőt mindenki.
Race1.net válasza: Nos, ezt a kérdést nem olyan egyszerű megválaszolni, és főleg nem úgy, hogy a “remény hal meg utoljára”. Én az alapvető hibát másban látom. Először is szögezzük le, kis hazánkban semmivel sincs kevesebb tehetséges sportoló, autóversenyző jelölt, mint bármelyik másik sportágban. Sőt… Viszont ami alaphiba nálunk, a ralis közegben, hogy semmiféle összetartás nincs, szinte semmilyen esetben. És ez agyonüt egy csomó dolgot. Mire gondolok? Évtizedek óta kiváltságos helyzetben van a labdarúgás. Ok, rendben. Aztán amióta, most már negyedik ciklusát teljesítve, kormányoz a jelenlegi Miniszterelnökség, ügyesen, más sportágak is támogatásban és annak lehetőségeiben felfejlődtek a legnépszerűbb játék mellé. A kézilabda, de már a jégkorong, sőt röplabda is azon sportok közé tartozik, amelyek több tízmilliárdhoz jutnak évente, így, vagy úgy… Érdekes módon ennek kilobbizása során nem feszült egymásnak egyik klub  és szurkolótáboraik sem. Összefogtak és mindegyikük szövetsége és az odatartozó klubok busásan jutnak hozzá a zsíros fazékhoz… A többit megvívják a pályán és annak mentén…
Mi van nálunk? Egymást képesek lennének megfojtani egy kiskanál vízben, csakhogy ő, vagy ők vezethessék a szövetséget. Senki nem ismeri el a másik munkáját, csak aláássa… Nos, ebben a rendszerben kell olyanoknak is versenyeznie, akik ezt egzisztenciálisan egyébként nem tehetik meg. Magyarul, vannak azok a versenyzők, akik privát életüknek köszönhetően megengedhetik maguknak, hogy versenyezzenek. Semmi gond vele, azt csinálnak a saját pénzükkel, amit akarnak. És csak örüljünk, hogy vannak, mert a mezőny 80%-át ők teszik ki. És vannak, akik szponzorok segítségével mennek az ORB, vagy ORC sorozatban. Igen, de ott a sok fiatal a Rali2-ben és Rali3-ban… Rájuk igazából senki nem gondol, és az ő szponzorszerződéseik elérhetőségén senki nem dolgozik. Pedig a mi sportunknak is van egy összetett háttere, rengeteg érdekelt iparággal, mégis ezekből a pénzekből szinte semmi nem jut arra a sportra, amelyen keresztül pont mi képviseljük és nyüstöljük az általuk előállított termékeket. Ez így nagyon nincs rendben!
Nem tudom, meddig lesz a jelenlegi TAO rendszer, de az biztos, hogy abba mi nem fogunk SOHA beleesni. Viszont, azért lehetne egy olyan szabályozás, ami jóval megkönnyítené az autósportra költhető támogatások elnyerését, úgy hogy jól járna a támogató, a versenyző a versenyeket kiíró szövetség és az egész cirkuszt körülvevő kiegészítő iparágak. Én erről már írtam egy cikket, itt ismét elolvasható.
Ehelyett mi az ilyen kérdésekkel egyáltalán nem foglalkozunk. Amíg egy ilyen nincs kiharcolva, könnyen és jelentős támogatókat sem fog találni SENKI! Ugyanakkor bárhova megyek ORB, vagy Rali2-es, vagy Rali3-as futamra, mindenki sír, panaszkodik, de összefogni nem tud. Vezetőktől a versenyzőkön át a médiákig. Pedig végre egy tökös koncepcióval, egyáltalán nem lenne elképzelhetetlen, hogy 20 szponzorált R5-ös autó mellett, ugyanennyi Peugeot 208-as induljon a kupában, mind olyan srácokkal, akik ezzel kapnának egy lehetőséget, és legalább kiderülne, valóban tehetségesek, vagy sem… Azért ez a szisztéma, kidobna nálunk is egy-két talentumot, mert vannak alkalmas srácok. Addig meg marad az “R5-öt neki” közfelkiáltás… Aha, ok, de ki és miből??? Ja, úgy már nehéz…
Nem gondolkodunk, csak mindenki sütögeti a kis pecsenyéjét, ahelyett, hogy egy nagy sült borjút ülnénk körbe… Amíg a szemlélet, és egy komoly koncepció köré gyűlt összefogás nem alakul ki, nem lesz itt SEMMI! Csak rosszabb. Viszont addig is hallgassuk, hogy a magyar iparban a top20 autóipari cégből itt van 15, ma éppen a Bridgestone tatabányai gyára kapott 800 milliót puszira az adófizetők pénzéből… Ok, munkahely stb. De mi lenne, ha összes ilyen cég itt termelt nyereségének 0,5%-ra lehetne szponzori szerződéssel pályázni az autósport részéről… Tudjátok ez az arányában iciri piciri százalék is hány milliárd egy évben? Tehát nem energiaital, meg alkoholt, vagy építőanyag gyártó cégeket bombáznánk, hanem a mi sportágunkkal teljesen összeegyeztethető ipart folytató cégeket.
Lehet ezen most megsértődni, de birkák vagyunk! Hagyjuk ezt az egészet és közben a nem létező jövőképen marakodunk és az elérhetetlen támogatásokról álmodozunk. De érte nem teszünk semmit, vagy csak annyit, hogy annak a fejére lépünk, aki valamit szeretne… Mert az már nem jut senki eszébe, hogy esetleg ő is jól járna…
Barta Zsoltnak válaszolva, esély annyi jelenleg, mint vízilónak az epsoni derbin…
Kósa András Race1.net

Post2