Szinte minden szurkoló a veszprémi futam előtt azt várta, hogy Hevesi “Pusztító” István behúzza látványos autózással a győzelmet. Végül, aki ezt várta, mindenkinek igaza lett. Pisti Józsa Péterrel, aki biztosan sokat tudna mesélni, valóban megnyerték a futamot, no de azért ez ennyire nem volt egyértelmű. A részletekről mesélt nekem, nagy nevetések közepette, ma délután a népszerű pilóta.
“Éppen vásárolgatunk, ezért ilyen remek a térerő, úgyhogy jókor hívtál. Persze, egyértelműen a győzelemért mentem. Jól kezdtünk is, de már a második gyorson látszott Matics Misi is komolyan gondolja. Én a másodikon vagy tízszer túlcsúsztam a féktávokon. És azt is tudtam, hogy Misi azokon a gyorsokon jól fog menni, ahol vannak aszfaltos részek is. Az első kör után kis előnyre tettünk szert, aztán ugye a négyes gyors elmaradt és következett az ötödik. Na, itt a vége felé felborultunk…” – neveti el magát teljes természetességgel Hevesi Pisti.
“Gyorsan áramtalanítottam, aztán újra tudtunk indulni, hisz a kocsi pont talpra esett. Ugyan a kerekek baromira ütöttek, meg aztán a kézifék is befogott,. Na, azt ugye egy kézzel nem lehet kioldani, de aztán közös munkával Péterrel végül kikecmeregtünk a gyorsról. Nem volt egyszerű, és ahhoz képest, hogy az előbb említett dolgok megtörténtek az idő sem volt annyira rossz. Így aztán versenyben maradtunk, nem úszott el a lehetőség. És ennek megfelelően is álltam oda a további rajtokhoz. Próbáltam kicsit pontosabban vezetni, ami sikerült is, de megint jött egy váratlan dolog…” – árul el újabb kulisszatitkot Pisti. Nézzük akkor a borulással az említett gyorsasági szakaszt.
“A kedvenc pályámon a Nagylőtéren a hatos gyorson elment az utolsó három kilométeren a fék. Pumpálni sem mertem, hogy nehogy esetleg a fékolaj elmenjen, így kézifékkel jöttem a végén. De így is sikerült majdnem győzni a gyorson. De utána volt munkám bőven az etapon. De megtaláltam a hibát a légtelenítő csavar kilazult, egy fogóval ezt megtudtam oldani, és ha már hozzá kellett nyúlni, légtelenítettem is… Így aztán tudtunk Várpalotán ismét támadni, igaz egy pótkerék csere is történt még. De jó pozícióban beértünk a szervizbe, megcsináltunk mindent az autón és bizakodva vágtunk neki az utolsó két gyorsnak.” – meséli Pisti a maga habitusával. Na, a menet is olyan volt utána…
“Titkon bíztam abban, ha a Nagylőtéren nem hibázok, talán tudok faragni a bő 8 másodperces hátrányomból. Ez plusz négy tizeddel sikerült is, ennyivel átvettem a vezetést. Igen, de tudtam, hogy Misi jól megy Jutaspusztán, viszont eleredt az eső. Így kicsit más volt, főleg az aszfaltos részeken a murva gumival… Csak arra figyeltem, hogy hibát ne kövessek el, még egy féktávon sem. És ezt sikerült így megoldani, tudtommal Misi kisebb hibát is vétett, így nyertem a powert is, meg kerek 1 másodperccel a versenyt. Szóval elég kalandos volt, de megvan a győzelem.” – meséli olyan “pistisen” a győztes pilóta.
“Most Ózdig pihi van, mert van mit csinálni az autón. Ugye kis törés is volt, lóg a futóműve, a lengőkarok… Még a torony is felszakadt. A Nagylőtér megette a Kicsikémet. De kibírta, és ez a lényeg. Mert ezeken kívül hibátlanul működött. Kellett a győzelem, mert így megmaradt az esély a bajnokságban, ha a minuszolásokat is figyelembe vesszük, akkor vezetünk éppen. De sok van még hátra, augusztusban Ózdon találkozunk.” – köszön el ugyanolyan vidáman a népszerű “Pusztító”. Nem hazudtolta meg magát Veszprémben sem.
Kósa András Race1.net
Fotók: Bödecs Krisztián, Mórocz Balázs, Molnár Flóra, Kerbel Krisztián