Bajor “Mifú” Zoltán: Ladások hajolnak meg a Mester előtt

Van egy mester… A szakmájának a nagymestere. És vannak ladás raliversenyzők. Ők pedig imába foglalják a nevét. Mert a mai napig népszerű versenyautóba az egyik legjobb, ha nem a legjobb motort ő készíti, már évtizedek óta. Sokkal többen ismeritek a nevét, mint őt személyesen. Ezért gondoltam erre a karácsonyi interjúra, hogy a ralis társadalom kicsit jobban megismerje Bajor Zoltán “Mifút”. Ezzel is tisztelegve munkássága előtt.

Mifúnál is meghatározó volt a gyerekkorban ért első élmények. Ezzel kezdi a Mester. “Majsi srác vagyok, édesapám ott volt tanár. Ahol laktunk a családi házunknál, a kert végén épült a helyi TSZ műhelye. Na, én odaszoktam, nagyon érdekeltek a traktorok és egyéb gépek. Állandóan ott sündörögtem, de az elején elzavartak, aztán mikor megtudták a tanár fia vagyok közelebb engedtek magukhoz, és onnantól nem volt nap, hogy ne ólálkodtam volna a suli után a műhelyben. El is dőlt, hogy autószerelőnek jelentkeztem továbbtanulni.” – tekerjük vissza “kicsit” az idő kerekét.

“A mohácsi AFIT-nál voltam tanuló. Itt megalakult egy autós szakosztály, ahol Till Sanyi ment a Datsunnal, vagy Mátrai Attila a Ladával. Ennél közelebb már nem is kerülhettem az autóspothoz ilyen fiatalon. De itt volt Berényi János is, aki aztán beköltözött Pécsre és egész jó motorokat csinált pl. Porth Gabinak és Lajtai Zsoltnak. Tőle azért már ellestem ezt-azt. A tanulmányaimat 1977-ben fejeztem be. Megszereztem a jogosítványom is. És elkezdtem ügyességi versenyekre járni. Skodás voltam akkor, volt egy 1000 MB, aztán egy 100-as, no meg később egy Coupe, de azt sajnáltam versenyen nyüstölni…” – idézi fel az első lépéseket Bajor Zoli.

“De nem nagyon bírták a Skodák. Kéthetente kinyírtam a motorjukat. Semmi tutit nem lehetett hozzájuk kapni, egyedül Balatoni Misi jutott ilyenekhez Pesten… Ezért aztán váltottam Ladára. Jobban faragható volt a motorja, még otthon is kezdetleges módszerekkel. Én csináltam a motorjaimat már akkor, Jakab Gyuri bácsi készítette a belevalókat. És ezzel indultam akkor a Varjú Pisti által rendezett szlalom versenyeken. A régióban nyertem a futamokat, de sikerült országos versenyen is elsőnek lennem. És bekerültem a Duna SE-be. Ezekkel az eredményekkel aztán méltányossági alapon ralis licenszet kaptam.” – meséli büszkén Mifú.

“És eljött az első raliversenyem 1983-ban. Az autóm Gr. I/b-s volt, ami azt jelentette, hogy a motor széria 1300-as, de a futóművet lehetett erősíteni. A Porán Miskolc rali volt az első futamon. Deáki László navigált. Jól sikerült a bemutatkozás, hisz abszolút elsők lettünk. Erre azért büszke vagyok, hiszen akkor rengeteg indultak a rali2-ben, csak a kategóriánkban 42-en voltak… Persze után rögtön vittek bontani. Mindent rendben találtak. Igaz, akkoriban nem volt szerencsés az akinek megbontották az autóját, mert lehet utána már soha nem lett ugyanaz… Selmeczi Gyuri, vagy megboldogult Szuhanyik Laciék például így jártak… “ – jegyzi meg a Mester.

“A tempónk a későbbiekben is megvolt, nem egy visszafogott pilóta voltam. Ezért aztán vezető helyről a szuhai gyorson a majomfogóban kötöttem ki, az útmenti drótkerítésben… Sajnos ott éppen két gyerek nézte a versenyt, velük sokra nem mentünk, így hát a két kissrác mellé két “lökött” néző is csatlakozott… Győrben a Volán ralin meg egy hosszú egyenes végén későn szálltam le a gázról. Szemben betonlapok voltak az ott folyó csatorna töltéseként, na azt szemből nem szerettem volna elkapni, ezért a végén kézifékkel inkább a farát áldoztam be. Szép munka volt a kasztni 15 cm-t arrébb csúszott… Akkor még a hátsó kalaptartón tömítéskészletet volt kötelező vinni, tudod odaragasztva. Na, azt a csatornából hozta vissza egy néző…” – eleveníti fel nevetve Mifú.

“Pécsett folytattam, a Volán autós szakosztálynál megkaptam néhai Ranga Laci autóját, ami szinte csak a karosszéria volt… De ez is egy főnyereménnyel ért fel, hisz vidéki, falusi srácként az ország szinte legjobb szakosztályához kerülte és állami autót kaptam. Igaz, Mohácson én faragtam belőle versenygépet újból. De ehhez nagyon sok segítséget kaptam Kaposvárról Kiss Lacitól, de Gulyás Imre is szívén viselte az autó sorsát.  Akkor volt az S/13-as géposztály, ha jól emlékszem, ott a kereklámpás autókkal tudtál gyakorlatilag “A” csoportosként versenyezni. Pilisvörösvárnál volt hegyiverseny, ahol első nap hatodik lettem. Ranga, Gündisch Guszti, Ilsfai Péter, ilyen envek voltak előttem, akiktől nem volt szégyen kikapni. Sajnos a második napot már nem rendezték meg, itt volt, amikor Szabolcsi Péter kicsúszott és egy buszhoz szorított két nézőt… A tragikus baleset után nem volt másnapi futam.”  – emlékeztet minket az esetre Bajor Zoli.

“Rá egy hétre volt a Salgó rali, így haza sem jöttünk, lábon átmentünk oda. Abban az időben az én autóim még nem ismerték trélert, mindenhova lábon jártunk versenyezni az országban… Ott meg hó és köd fogadott minket. Nyitrai Béla navigált nekem. A tempónkkal nem volt baj, csak mi a gyorsaságira írtunk itinert, nos etapon meg eltévedtünk… Ez a kombináció így nem volt túl jó… Pedig Ranga Laciék mögött a második helyen álltunk. Aztán jött a Református gyors, meg egy farakás… Azt épphogy érintettük a hátuljával, de arra elég volt, hogy befordított minket az árokba, ahol elnyelt minket a hó… Az volt a szerencsénk, hogy műszaki hibával csorgott lefelé a Fogta Frici, meg a Homann Tibi és megálltak, nekik már mindegy volt és kirángattak minket az útra. Így végül célba értünk, ahol aztán kizártak minket az eltévedésért járó időbüntetés miatt…” – nevet rajta most már Mifú.

Láttam a teljesítménykülönbségeken, hogy mit jelent, ha valakinek dupla weberes Ladája van. Én is egy olyant szerettem volna. No, én is nekiláttam átalakítani az autót. Így Gr.2-es kocsi lett belőle. De olyan dolgok, mint hosszú váltó, vagy sper difi még nem voltak. Néhai Gál Pisti (Kisgál…)  lett a navigátorom. A lendületből sem vettem vissza. Volt, hogy a Miskolc ralin megelőzött a lemezfelnim… Csak a csonk maradt az autón… Voltak kalandok rendesen. De én mindig arra törekedtem, hogy gyors legyek, elég nagy vehemenciával vezettem… “ – nevetünk tovább Zolival.

“Sajnos 1985-re kicsit megfogyatkozott a mezőny. Én Bádi Gábor barátommal egy Gr.N-es autóval mentem, mindkét szakágban érdekelt voltam. A raliban és hegyen ill. gyorsaságiban is. Gáborral magyar bajnokok lettünk, és majdnem sikerült a duplázás is. De a gyorsaságiban csak második lettem egy érdekes eset miatt. Pont a pécsi futam után kizártak. Először azzal az indokkal szerettek volna, hogy könnyű az ülésem… Viszont a kocsival együtt meg homológ súlyon belül voltam, tehát ez nem jött össze. Aztán végül a tőcsavarok miatt zártak ki. De ez sem volt elvileg szabálytalan. Az egyesületem a Pécsi Volán meg is fellebbezte, de ezt azzal utasították el, hogy a postai bélyegző alapján elvileg kikéstünk, de a tartalmában igazunk volt. Így odalett a bajnoki cím…”– mesél erről az esetről most már egykedvűen Mifú.

“Aztán a következő esztendőt már nem versenyzéssel töltöttem. 1986-ban szögre akasztottam a sisakot. Ugyan voltak lehetőségeim, de azok megfontolása után döntöttem így. A Pécsi Volánban ajánlottak egy Forma Eastert. Ezzel úgy voltam, hogy nem vagyok annyira óvatos és visszafogott, hogy ne lássam ebben a veszélyt. Alacsony volt és a korlát a helyi pályákon erre az autóra veszélyes volt. Átfutott rajtam, hogy beszorulhatok és így tovább… Ez nem vállaltam. A családdal egy tanácsi házban laktunk édesapám révén, családalapítás előtt voltam, így abbahagytam. Az autót is utcaira alakítottam vissza. Úgyhogy elkezdtem motorokat meg házat építeni… Az első darabokat a komlói Simon Pisti nyüstölte…” – osztja meg őszintén indokait velünk Mifú.

“Életem ezen periódusa 1986-tól 1993-ig így zajlott. Amikor is megalapították Bonyhádon a Stoll SE-t. Itt újból lehetőségem volt versenyezni, és éltem is vele. Összeraktam egy Ladát, amivel a ralikrosszban és a gyorsasági szakágban indultam ismét. Előbbiben Vajvoda Sanyi mögött abszolút második lettem. Kis hátrányom volt az ő Skodájával szemben, főleg a rajtoknál. Ezért én a csomagtartóba raktam még +60 kilót, igaz a rajtot követően meg ki kellett volna dobnom… A másik szakágban is eredményes voltam ismét, hisz kategória második lettem. Aránylag jól sikerült a visszatérés.” – idézi fel elégedetten Zoli.

“Be voltam sózva, és megint váltani szerettem volna. 1995-ben építettem egy Fiat Bertonét. És a következő évben már készen volt a bevetésre. Akkor már a szakosztály nem támogatta a ralikrosszt, pedig a kocsi elég robosztus lett. Így csak pályán és hegyen tudtam versenyezni vele. Minden évben minimum a dobogón végeztem vele, míg 1999-ben magyar bajnok lettem a kategóriában. Négy év munkája ért be, és utána eladtam. Egyébként is alig fértem el benne… Elég volt. De nem az autósportból… Szemeztem egy Fiat 131-sel… Azt szerettem volna, de a család mellett akkor végül nem engedhettem meg magamnak. Amikor már igen, akkor meg már a versenyzéshez nem volt meg a kellő motiváció. Persze az autót megvettem, de csak utcai használatra…” – vázolja a végleges befejezés okát Mifú.

“És innentől kezdve tényleg a motorokra összpontosítottam. Sok megkeresést kaptam, mert a Lada örök, ahogy elnézem. Büszke vagyok arra, hogy sok bajnoki címet szereztek az erőforrásaim, elég eredményesen szerepeltek vele a srácok. Megmondom őszintén, szívesen csinálom. Kedvemet lelem benne még mindig. Már kicsit azért le vagyok lassulva, nem kapkodok, egyébként is az aprólékos munka híve voltam mindig. A tartós és minőségi munkához idő kell. Ha nekiállok egy motornak az alapoktól, bizony rámegy minimum négy hónap, mire összeáll. Én így dolgozom, de utána talán lehet számítani a motorra is…” – tájékoztat sejtelmes mosoly kíséretében Mifú.

“Persze az átvizsgálás, kis frissítés az pár nap, azt is szívesen megcsinálom. Mindig az aprólékos precíz kivitelezésnek voltam a híve, a dupla munkát nem szerettem. Emellett, amikor már csak a motorokra figyeltem, kezdtem patronálni a fiamat is. Zoli szintén erősen érdeklődött az autóversenyzés iránt. Ő is szlalomozással kezdett, majd a Déli Régió versenyein indult raliban. Büszkén mondhatom, nem volt ügyetlen, mert a szlalomban egyszeres, míg a Markó Tibi, Balatonyi Árpi által szervezett bajnokságnak kétszer volt a bajnoka. 2006 és 2011 között versenyzett.” – említi ezt is büszkén Bajor Zoli. Tehetséges volt akkor a srác, és biztosan jó motor is volt a kocsiban, teszem hozzá… De a családban van egy másik tehetséges, azóta már világhírűvé emelkedett autóversenyző is, vetem fel.

“Igen, Michelisz Norbi, az unokaöcsém… A fiammal Zolival szinte együtt nőttek fel. Norbi mellettem lakott, és mindig átjött a műhelybe. Készítettem egy olyan terepgokart járgányt, amibe egy Simpson motort építettem. Na ezt nyüstölte Norbi, először a felügyeletemmel, aztán már maga, mindennap a suli után… Aztán meg a fiammal felváltva. Ez egy tizenkét fokozatú gép volt, de azokat én állítottam. Ahogy egyre ügyesebbek lettek, úgy raktam nagyobb fokozatba… Nagyon élvezték, itt a környéken lévő földes utakon csapattak vele…” – emlékszik vissza nevetve Zoli.

“Aztán ilyen szőlőszedéshez, behordáshoz vettem egy pick-up autót. Szép lassan abba is bekerült egy sper difi, meg miegymás, egy 1500-as motor… Na, utána arra ugrottak rá a fiúk, aztán az lett a sláger. Norbiról tudjátok hova jutott innen… Most már nagyon elfoglalt ember, de havonta beszélünk, ha hazaugrik, biztosan… Régen mindig bejött a műhelybe, de most már csak az ajtó előtt álldogál inkább, már nem annyira bírja azokat az “illatokat”, amihez pedig itt szokott hozzá nálam…” – nevet rajta egy jót Mifú.

“Szóval a mai napig autószereléssel foglalkozom. Mint mondtam, szívesen csinálom, csak a tempó lassul kicsit. De az örömmel tölt el, hogy azoknál nem, akik használják a munkám gyümölcsét… Igyekszem tanulmányozni előtte annak a srácnak a stílusát, aki a segítségemet kéri. Megnézem videón, hogy vezet, hogy aztán olyan motort készítsek neki, amit hasznosan tud a maga stílusában használni. Milyen fordulatszámon megy, hol vált el stb. Nyilván az igazán nagy tehetségnek könnyebb motort készíteni, de éppen ez a szép benne, hogy a kevésbé nagy talentumok is élvezzék vele az autózást. És ezt olyan jó érzés látni, még mindig… “ – fejezzük be Bajor Zoltán Mifúval.

 

Többen még meg sem születtek, akik használják általa készített erőforrásukat, amikor Mifú már nyomta a gázt… A legjobbakkal a legjobbak ellen versenyezhetett, az ország egyik legjobb szakosztályánál. Ranga László, Szuhanyik László, Gulyás Imre és még több nagyság volt helyben, és ki tudja mennyi nagy név a pályákon versenyzőtársai. Volt honnan és kitől tanulni, hisz egy Berényi János, Homann Tibi közelségét élvezhette és használta ki. Ma pedig sokan Bajor Zoltán “Mifú”-tól lesnének el ezt, azt, vagy imádkoznak egy keze alatt elkészült motorért…

Boldog Karácsonyt Mifú!

Kósa András Race1.net

A képek illusztrációk, amiket Ratting Tamástól kaptunk. Minden fotós kolléga munkáját köszönjük. 

 

Post2