Kedves Barátom, Isten éltessen! Üdvözlet az ötven felettiek klubjában! Tudom, ha az ember egy ekkora legenda köszöntésébe fog, illik a pályafutását felidézni, méltatni. Én ezt már korábban megtettem veled kapcsolatban a “Ralibajnokaink” cikksorozatomban, több, mint 100 fotóval, akinek van kedve, és ideje, itt ismét, vagy most elolvashatja.
Azon az íráson három napig dolgoztam, és ha megengeded, most nem szánnék rád ennyi időt… Na jó, ez vicc volt, mert veled mindig szívesen beszélgetek, vagy írok rólad. De most, hogy “nagykorú” lettél “kistesó”, más dolgok jutnak eszembe, más történetek, képek villannak be. És ha megengeded (ha nem…) ezekből idéznék fel most párat.
Úgy 1975 körül járhatunk, amikor elkezdtem járni a hegyiversenyekre a Remeteréti útra (most Ranga László út). Két okból. Egyrészt a parkoló bejáratánál a rajt előtti kanyarban mindig volt egy büfés, és ott deberecenit főztek, mustáros kenyérrel. Szegény anyukámat mindig levettem kettő forinttal, hogy legalább mustáros kenyeret tudjak venni, mert ennyiért az járt csak… De büszkén majszoltam ezt is, mert mellette a menők szervizállása volt és az első helyen a büfé mellett apukád, Tóth János BMW-je állt.
Később meg a BMW TOJ, amivel ádáz harcot vívott Kiss Dezsővel. Büszkén tolhattam én is melletted a TOJ-t ott a szervizben, de nem mertem hozzád szólni, csak irigyeltelek. Aztán akkor is, amikor te beleültél, aztán a következő évben már mini kismotorral furikáztál ott, majd a remeteréti célból már te hoztad le egyedül a gépet a díjkiosztóról… Én meg a háromnegyedes Budapest típusú bringámmal utánad. Ezek az első képek rólad.
Ekkor már köszönő, és pár mondatos csevegő viszonyban voltunk. Tudtam, hol laktok. Nekünk Alsóbélatelepen volt nyaralónk és képzeld, képes voltam azért felülni a vonatra, hogy elmenjek Zamárdiba, és ott elgyalogoljak a házatokhoz, lássam kint a parkoló Ikarust, gyomrában a TOJ-jal. És hátha találkozom veled, de sajnos nem így volt, becsöngetni meg nem mertem.
Később igen… Majdnem bőgtem, amikor 1987-ben berángattak katonának Pécstől egy “istenhátamögötti” helyre, Pusztaszemesre. És mégis most már áldom az eget. Mert 1988 tavaszán, húsvétkor vettem egy nagy levegőt, hogy a laktanyába zárt társaimon is segítsek az ünnepek alatt. Ekkor kopogtattam be hozzátok, hogy gyertek be apukáddal és a versenyautókkal a laktanyába és tegyétek számunkra is elviselhetővé így az ünnepet. És bejöttetek ebéd után, Ikaruszban a BMW TOJ, az utánfutón pedig a BMW 325 ix.
Felejthetetlen nap volt élménybeszámolóval, videózással, autó brümmögtetéssel a laktanya udvarán. A pár órára tervezett látogatás késő estébe nyúlt. Itt kedveltem meg igazán a családod, és lettünk barátok. Te a kezdő autóversenyző, én meg a szegény sorkatona. Meghatározó élmény volt, annyira, hogy eldőlt, a sportággal nem szakítok, sőt szorosabb kapcsolatba kerülök majd. Neked, nektek Jani bácsival köszönhetem.
Leszerelés után már ott álltam melletted első Mecsek ralidon, amikor apukád tapasztalt navigátorára bízott, Faludy Laci bácsira… Szegénynek nem volt elég kicsi a kesztyűtartó, hogy ne tudott menet közben odabújni… Ott álltunk az uránvárosi SZTK melletti gyűjtőben, amikor mesélte élményeit apukádnak, én megkönnyeztem az élménybeszámolóját… a röhögéstől. Vad voltál, tapasztalatlan, de rohadtul gyors. A jövő bajnokai mind így kezdték…
Később Gergely Ferit hurcoltad meg ugyanezzel az autóval. De akkor már szépen jöttek az eredmények is. Egyre feltűnőbb idők, egyre jobb helyezések. Szép szerényen, angyalarccal ültél mindig be, hogy aztán a padlólemezt is kiszakítva tövig nyomjad a gázt. Janika ez mind lassan 30 éve volt…
És apukád meglépte, amit megkövetelt a haza, meg a teljesítményed, hogy egy komolyabb autóra tegyél szert. Jött az első Toyota… És jöttél te is… Ott álltam a Cered – Bárna földes gyorsaságin, és vártam a barátom, hogy szerepel majd. Emelkedett már a porfelhő messziről, mikor feltűntél úgy kilinccsel előre, ahogy kell… Tudod milyen volt ez akkor ott nekem? Mint az első erotikus élményem… Köszönöm most is Janika!
Innentől nem volt kérdés, új csillaga volt a magyar ralinak. Ott a legendák között. Mert itthon versenyzett már akkor Fejáncz Attila, az aktuális sztár Ranga László, de még nyomta Selmeczi Gyuri is, mind-mind magyar abszolút bajnokok… És jöttél te a trónkövetelő, aki tisztelte mind őket, de csak a pályán kívül. Ennek meg már 26 éve…
A következő kép, vagy inkább hang, ami visszacseng, amikor felhívtál 1994 augusztus végén, hogy nincs pénz, elfogyott és így nem fogsz tudni indulni a Mecsek ralin, pedig csak te voltál már versenyben Ranga Lacival az abszolút címért. Ez akkor számomra elképzelhetetlen volt, és nem is következett be. Pécs Toyota kereskedője, és a rali mellett elhivatott rádiós vállalkozásom megoldotta, így boldogan hívtalak vissza.
Majd nem sokkal később két boldog ember ült egy utcai piros Celicában. Az új pályát jártuk kettesben éjszaka a Márévára – Zobák szakaszt. Nincs ebben már semmi titok, hisz akkor már Ranga Laci ezt betéve tudta… Mert ez így ment akkoriban. A másik barátomnak, nem tudom milyen kémei voltak, de napokkal később hívott “Te, Janika volt már pályát nézni?” Nevetve mondtam neki, hogy persze, velem… Laci is nevetve reagált, de hogy mit az itt most nem fér el… Egyébként is láthattátok a versenyen készült “karba font” interjút…
Végül egy műszaki hiba megfosztott a győzelemtől és a bajnoki cím hatodszor is a pécsi legenda Ranga Lacihoz került, megérdemelten. De már csak egy évet kellett várnod, hisz 1995-ben először abszolút bajnok lettél. Dudás Misi felkarolt, volt kellő személyes ambíciója is, hogy téged segítsen a trónra. És te mindennek megfeleltél Gergely Ferivel. A Wynn’s Miskolc ralin lettetek bajnokok, és innen ugrik be egy újabb emlék, egy felejthetetlen kirándulás. Emlékszel?
Garamvölgyi Lajos a termék itthoni forgalmazója, a győzteseket, jutalmazott újságírókat meghívott a belga központba egy négynapos kirándulásra. Vagy harmincan mentünk egy emeletes 70 személyes Neoplannal. Ausztria, Svájc, Franciaország nevezetességeit érintve érkeztünk Antwerpenbe. A buszon felül lehetett pihenni, mert alul a svédasztalos büfé volt, táncparkettel… Emlékszel Janika? Ez 23 éve volt.
Az antwerpeni Novotel szállodában volt a díszvacsora, ahol az újdonsült magyar bajnokot köszöntötték, nem kisebb meghívott díszvendég társaságában, a belgák akkori Vb menőjének személyében. Grégoire de Mevius jött el és tette tiszteletét. Mi meg két átmulatott éjszakát követően próbáltunk az alkalomhoz illően koncentrálni. Azért sikerült valahogy… Másnap a fáradtságot már Oostende híres, széles, homokos tengerpartján sétálgatva pihentük ki, a helyi lovagolok között, mint egy filmben… Egy olyan közös filmben, ami akkor még csak 7 éve forgott a laktanyában való találkozás óta.
És ez folytatódott a rákövetkező évben is, amikor második címetek után jött a jutalomjáték San Remoban. Hajnalban érkeztünk az első gyorsra, mert azonnal látni akartunk. Soha nem felejtem a reggeli kávéhoz kibújva a kocsiból, már óriási tömeg volt a pálya szélén. És nekünk sikerült apukád mellé parkolni vagy tíz méterrel… Innen így, vagy 1000 kilométerre Olaszország közepén, Umbriában. Igen, mert akkor még a San Remo ralifutam első két napja murván ott volt.
Nem kicsit voltunk pechesek, hisz az első autók után Makinen és Kytölehto bukásai után törölték a szakaszt, így legalább tudtunk integetni, mikor etapban végig gurultatok. Így várnunk kellett egy kört a bemutatkozásra. A kettes gyors közel 50 kilométerén ez megtörtént, és jöttetek újból hozzánk. Barátom azt az érzést soha nem felejtem.
Stopperral a kezünkben a 32 kilométeres szakasz 20-25 kilométere között álltunk. A két Subaru McRae és Liatti ment a legtökösebben, de nem volt átlagos, Auriol, Eriksson és Sainz sem… De akkori csapattársad Dallavilla harmadik ideje bizakodóvá tett minket, hogy sikerült a kocsik turbónyomását jól belőni… Beláttunk a pályából ott egy erős 6-700 méteres részt…
És megjelent a kék Toyota. Lenyomtuk a stoppert és nem hittünk a szemünknek. Harmadik idő volt 4 másodperccel McRea mögött. Mindenhol állt rajtam a szőr, újabb erotikus élmény egy ralipályán… Úgy mentetek el Ferivel, hogy az olaszok ezrei sem hittek a szemüknek, de nagyon szurkoltak, hisz a csapat a honfitársaiké volt… Kisvártatva már előkaptam a Westel 900-ast, hogy Ronyt tárcsázzam. Nem vette fel, sokáig…
Aztán sikerült a hívás, bár ne így lett volna. Felborultatok, nem sokkal később… Soha nem felejtem… Az arcodat sem a szervizben. Nem bújtál el, csak álltál csalódottan, nem is tudtam mit mondani. Nem is kellett, te is tudtad, később el is mesélted. Ott maradt valami, ott bent a Nerbisci nevezetű gyorson… Minden abban a pillanatban hiábavalónak tűnt egy ideig, amit addig elértél, amire annyira vágytál… Emlékszel Janika, lassan 22 éve…
Végül a 11. helyen fejezted be a futamot. Két évvel később, már háromszoros magyar bajnokként ismét próbálkozhattatok, és a bombaerős mezőnyben a 15. lettél Ferivel. Ezt követően itthon hódítottad a címeket 2000-től Tóth Imivel. Újabb három bajnoki arannyal már hatszoros bajnok lettél. Beérted Ranga Lacit az örök rangsorban. És még csak 2002-öt írtunk… Mennyi kilométer, futam kellett már ahhoz, hogy 34 évesen hatszor a legjobb legyél.
De téged is elértek, a nagy bajnokot a magyar sajátosságok, még szezont is kellett kihagynod, hogy aztán mindenki megrökönyödésére egy hölggyel térjél vissza. És mit ad Isten, Bahor Beával is bajnok lettél 2005-ben. Ez már egy tündérmese volt, amely valósággá vált, mert Ferjáncz Attila mögé sorakozva hét abszolút bajnoki címed lett…
De a mese innentől kezdett számomra inkább dráma lenni… Voltak még futamgyőzelmek, sőt tartós nemzetközi szereplések, mint az IRC-ben Tagai Robival és Szőke Tomival. De a szabályváltozások miatt ne haragudj, de bennem egy űr kezdett kialakulni. Láttam rajtad is, hogy csináltad szenvedéllyel, és profin, de a tűzet nem láttam a szemedben. De ez nem a te hibád, ennek több összetevője volt.
Csak tudod, így mentek szépen az évek, és én még vártam azt a “janikás” stílust, amihez hozzászoktattál minket. Vártam mindig még egy nagy dobást… De olyan magyarosan nálunk minden szépen leépül, és nem felépül… Én ebben láttam, hogy tartósan több Vb futamon már nem mehettél. Pedig ott lett volna a helyed, és egyszer meglett volna az is, amit fiatalon otthagytál 1996-ban San Remoban.
Na, de ne szomorkodjunk egy születésnapon, igaz? Én sem akarom itt kronológilag folytatni, hanem inkább megköszönni, amit adtál. A rengeteg élményt, izgalmat, a személyes barátságod. Nagy bajnok vagy a szememben. Éppen ezért sajnálom, hogy talán már soha nem látlak egy magyar futamon. Mert ez Magyarország.
Ma vagy 50 éves, és tudod nem tagadom, hogy van kis hiányérzetem is. Mert itt vagy, ami élő legendánk, és senki nem lát fantáziát, vagy egy komoly marketinget is abban, hogy a sportágunk élő legnagyobbja akár jutalomból, tiszteletből, mondjuk elindulhasson egy R5-ös autóval a Mecsek ralin… Minden más sportágban járt és jár jogosan a legendáknak egy búcsúmérkőzés, vagy szereplés. Te meg otthon ülsz Zamárdiban szerényen, és viseled az ebbéli viszontagságokat, csöndben és tisztelettel, mint ahogy tetted mindig.
Nem tudom, te hogy vagy így ötven évesen, de tudod én álmodom, és néha képtelen dolgokat is. Például álmomban láttam, ahogy a bátonyterenyei körgyors mentén felnőtt szurkolókból vagy 3 ezer igazi komálós összedobja 2-3 ezer forintjával egy R5-ös szereplést ajándékba… És ha nem lenne kivel menned, hát én beülnék melléd, mint 1994-ben. Tudod, így ötven felett is benne lennék egy erotikus ralis élményben, hisz az összeset te nyújtottad…
Janikám! Vagy ahogy mi hívunk néha, “ifjúsági” János, maradj is az! Nem a kor számít, még ha egy legenda is vagy nekünk! Isten éltessen még sokáig! Ugye mi minden fért már bele ötven évbe?…
Kósa András Race1.net
Minden fotós kollégának köszönjük a képeit.