Most már ti is tudjátok, kész tény, hogy Szauer Gergő és Rácz László indulhatnak a nemzetközi futamon a Baranya kupán. Az sem titok, elfogult vagyok a párossal szemben, és köztünk nemcsak sportoló és a sportágat körmölő újságírói kapcsolat van. Most azonban úgy döntöttem, hogy nem írok a magam részéről semmit ahhoz, amit ő fog válaszolni, nem is segítek neki. Gergő egy klassz és értelmes srác, és meggyőződésem volt, hogy pontosan el tudja majd mondani, hogy mit gondol, és mit érez jelen helyzetében.

Sem befolyásolni, sem simítani nem szerettem volna semmit, ezért minden előzetes egyeztetés nélkül elküldtem neki a kérdéseimet. Ebben sem volt lassú, és a tegnap kora este elküldött e-mail-re pár órán belül jöttek a válaszok. Úgy őszintén, ahogy én vártam. Ennyire már ismerem. Most sem okozott csalódást, és remélem nektek sem fog. Íme szó szerint a beszélgetés.

Három hónapos kihagyás után ismét versenyezhetsz. Hogy tartottad magad karban, és mivel töltötted ezt a kihagyott időszakot?
– Az elmúlt három hónapot, munkával, mozgással és időnkénti versenynézéssel töltöttem.

Egy ilyen fiatalembernek gondolom nem okoz gondot újból autóba ülni, ennél hosszabb szünet után is remekül tértél vissza. Mit várhatunk tőletek Rácz Lacival ezen a nemzetközi futamon?
– Minden kihagyott futam vagy versenykörülmenyek közt teljesíthető kilométer hiányzik és negatív az autóvezetés szempontjából egy pilótának. Amit várhattok az az, hogy a korábbiakhoz hasonlóan azon leszünk, hogy a tudásunk legjavát bele adva VERSENYEZZÜNK. A Rácz Laccci
azt mondta ne aggódjak, rajta nem fog múlni 🙂

Három különböző gyorsasági lesz, de sajnos a nagy kedvenceid közül egyik sem szerepel a programban. Ettől függetlenül, gondlom nagy kedvvel vágsz ezeknek is neki?
– Vannak az embernek kedvencei ez tény…viszont ezen a versenyen most ezt a három szakaszt jelölték ki, ezen kell a legjobb tudásunk szerint, a lehető leggyorsabban végig menni. Egyébként is szeretem mindhármat, de jelenleg ezek a kedvenceim! 😉 Mindhárom rejt magában több-kevesebb izgalmat, egyik sem lebecsülendő, komolyan kell venni őket.

Ezzel az autóval kaptál tavaly lehetőséget a Mecsek ralin. Akkor az „Overdose” becenevet kapta tőletek, méltán, hisz elképesztő top időket nyomtatok vele a verseny első részében, aztán vasárnap reggel hibádból kifolyólag lesántult… Mire számíthat most Overdose?
– Ugyanolyan vágtára számíthat tőlünk mint legutóbb, annyi különbséggel, hogy most jobban fogok vigyázni rá. Az időeredmények vonatkozásban nem tudok jósolni…más verseny lesz, más körülményekkel.

Mennyire jut el hozzád a szurkolók szeretete és hiányérzete? Hogyan dolgozod fel ezt a kettősséget, hisz ha mész komoly teljesítményt nyújtasz, mégis akadozik az állandóság a pályafutásodban?
– Lépten-nyomon eljut hozzám, ami a egyik legjobban eső dolog ebben az egészben, bár én lennék a legboldogabb ha csak a szeretetüknek kéne eljutnia. Változó, van hogy könnyebben van hogy nehezebben megy a “feldolgozás” 🙂 Elszánt és céltudatos emberként amíg értelmét látom nem adom fel a reményt és a munkát, hogy első osztályban is legalább egy teljes évet végig versenyezhessek. Persze nem bármi áron. Azt nem szabad 🙂

Közeleg a harminc éves születésnapod, a raliban még nem vagy öregnek nevezhető. Mit gondolsz, mi várhat még rád pályafutásod során?
– Ha figyelembe veszed akár a jelenlegi helyzetem, de akár az eddigi versenyzésem legalább felét akkor ez teljességgel kiszámíthatatlan. Mostoha sportág ilyen szempontból, de mi pont ebbe szerelmesedtünk bele 🙂 Ez van.

Miben látod annak az okát, hogy nem kapsz folyamatos szereplési lehetőséget sehol?
– Talán abban, hogy nem a folyamatos szereplést biztosítani képes vagy akaró emberekkel, csapatokkal próbáltam kapcsolatot kiépíteni és együttműködni.

Mikor biztossá vált a Baranya kupán való szereplésed, kit hívtál fel először? Lacikát?
– Nyilván a Lacikát, hiszen a legközelebbi akit érintett a dolog az Ő volt 🙂 A reakció annyi volt: “Nem hiszem el, majd ha ott leszünk”. Egyébként ott leszünk, csak még hitetlenkedik 😉

Igen vidám közöttetek a kapcsolat, rengeteget nevettek, de együtt is sírtatok, tudomásom szerint…
– Igen volt ilyen… Amikor a Nagy Futamról hazafelé jövet az akkori csapatunkban biztosnak hitt helyünket megvétózták… azt bizony megkönnyeztük… de ez már a múlté. Így kellett történnie.

Amit eddig a rali első osztályú szerepléseid során megtapasztaltál, bizakodóvá tettek, vagy csalódottá, figyelembe véve a mezőnyt körülvevő hangulatot és közeget?
– Általában más osztályokban is, úgy itt az első osztályban is igyekeztem/igyekszem a magam dolgával foglalkozni másoké helyett. Rájöttem, hogy így több időm marad a fejlődésemmel a gyorsulásommal foglalatoskodni. Emellett úgy érzem kezdenek befogadni a nagyok is, vannak akikkel kimondottan jó a viszonyom és hosszasan el tudunk beszélgetni.

Mit gondolsz, Szauer Gergő és Rácz László neve felkerül valaha a rali egyben év végén egy trófeára, hogy „Bajnokok”?
– Ez a legnagyobb kérdés 🙂 Én nagyon boldog lennék 🙂

Ugye, hogy klassz srác ez a Szauer Gergő! Mégis az egyik leghányattatottabb sorsú autóversenyzők egyike, már egy jó ideje… Egyszer rá is rá kell hogy mosolyogjon a szerencse. Tudom, hogy ezért készül minden alkalommal profin, amikor lehetőséget kap. Most éppen egy hét múlva a Baranya kupán.

Kósa András Race1.net
Fotók: Szauer Gergő facebook, és saját album. A készítőknek (Gyenis Niki, Erős Balázs, Trábert Olivér, Farkas Tamás, Kálmán Norbert, Salánki Gábor, Pánics Róbert) köszönjük a munkájukat.
