Születésnap
Nem tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy egy ralibébi megszülessen,
bukósisak, és egy kezeslábas overál, biztosan nem.![]()
Mert mindkettő gátolja az aktust, anélkül meg nem igazán megy,
és a gólyák sem ismerték a ballábféket, a gyermek mégis megérkezett.![]()

Itt gögicsél, igaz még pólyába tekerve,
de él, létezik, sőt már rugdalódzik.
De nem értem az egyesszámot,
hisz láthatjuk, itt bizony elnéztem a testvérszámot.![]()

Egyből ikrekkel áldott meg minket az alapítók Jó Istene,
utalva arra, hogy a testvériség egy jó eszme.![]()
Így számíthatnak egymásra, egymás segítségére,
talán majd könnyebb lesz átvészelni a nehezebb időket.![]()

Hogy az ikrek itt vigyorogjanak,
elengedhetetlen volt a dadus csapat.
Zsolti dédelgette a két magzatot,
aztán Krisztián és Laci is bekapcsolódott.![]()

Igen, itt férfiak voltak a védőnők,
talán ez egy kicsit szokatlan.
No meg az is, ha betéved ide egy Szúnyog,
és életben maradhat.![]()
![]()
![]()

De nem tévedt el ő, mint ahogy Vitya sem,
mert ha nem a szája jár, akkor ő is szerelget.![]()
Szóval vagyunk egy páran, vagy tizenöten,
és ezt a szülést bizony együtt vezettük le.

Itt állnak az ikrek, és toporognak,
ezen Miki és Gergő, most mosolyognak.![]()
Reméljük így lesz ez minden stop után,
mikor tátva marad majd a szánk.![]()

Ez sokszor megesett már Lacikával,
akit Gergő autókáztatott még a Ladával.
De most az új cicák már itt mosogatnak,
és egy japán ferdeszeműt noszogatnak.![]()

Nincs itt migráció, meg integráció, nem kell megijedni,
ők ide jó szándékkal jöttek, versenyezni.
Mert ez az egész erre jött létre,
hogy a tapasztalat és a fiatalság összeérjen.![]()

Itt a regnáló bajnok a Miki és a Vitya,
és valami hasonlót szeretne Gergő és Rácz Lacika.
Amikor a jó szándék, a szakma és az alázat találkozik,
akkor családként, barátként mutatkozik.![]()

Persze itt is néha nagy a feszültség és kapkodás,
mert Magyarországon a pénzszerzés egy külön szakág.![]()
Morog, és prüszköl néha a gazdánk a Miki,
de ha ő nem lenne, hogyan néznénk mi ki?![]()

Pörög, állandóan kever,
azt hiszi a válla nagyobb, mint a teher.
Ilyenkor van az, hogy kifekszik a drága,
hogy aztán belássa, van pár TÁRSA…![]()

Ezért itt mindig van és lesz is megoldás,
még ha néha több a csárda, mint a dudás…
Mert egy a célunk, CSAPATKÉNT a versenyzés,
erre született a Rally Café Racing.![]()
![]()

Kósa András Race1.net
A képeket köszönjük Trábert Olivérnek, és a csapat tagjainak.
