Ebben a bejegyzésben a szavazás után kialakult ORB abszolút sorrendet találjátok. A Race1.net kupa szabályait itt olvashatjátok, míg a szakaszokra bontott eredményt, és a szavazás után járt bónusz pontokat itt találjátok.
Jól mutatja a 2WD kategória alakulás, hogy ha valaki(k) nem ér(nek) célba, az milyen sokba kerülhet nekik…
Ugye milyen meglepő, amit most láttok az abszolút sorrendben?Mert mi a kupában azt díjazzuk, aki minden szakaszon tiporja a gázt, és ezzel meghódítja a szurkolókat is. Kicsik és nagyok úgy versenyeznek így a kategóriájukban, hogy közben egymás ellen is. És ha valaki a szuper rali szabályaival élve visszaáll, és a szakaszokon megint gyors, miért ne kaphatna érte tőlünk elismerést?
Szauer Gergő arcán a táblázat eredménye…
De ha valaki szinte minden gyorsot nyer és pl. kiesik az utolsón, vagy előtte, akkor ugye nem jöhet a közönségszavazat, tehát még be is érhetik, kis szurkolói segítséggel, mert szavazni csak a célba érkezettre lehet, sőt csak arra, aki a végleges eredménylistára rákerül. Itt még beleszólhat a műszaki ellenőrzés, és egyéb büntetések következményei. Ugye, hogy mégsem olyan egyszerű majd megnyerni a Race1.net kupát… Gyorsnak, elismertnek és kitartónak kell lenni…
Hadik Andrisék az abszolútat nyerték, de a Race1.net kupában nem vezetnek…
Páros | Autó | pályán elért pontok | szavazás utáni szorzatok | végeredmény | |
1. | Szauer – Rácz | Mitsubishi | 80 | x 2,0 | 160 pont |
2. | Hadik – Bacigál | Ford R5 | 65 | x 1,33 | 86 pont |
3. | Nagy M. – Nagy T. | Mitsubishi | 49 | x 1,66 | 81 pont |
4. | Turán – Bagaméri | Ford R5 | 38 | x 2,0 | 76 pont |
5. | Ifj. Fogarasi – Papp | Honda Civic | 29 | x 2,0 | 58 pont |
6. | Vincze – Bazsó | Skoda R5 | 33 | x 1,66 | 55 pont |
7. | Rafael – Vadász | Porsche | 50 | nincs | 50 pont |
8. | Kondella – Szilassy | Honda Civic | 20 | x 1,66 | 33 pont |
9. | Csomós – Nagy | Peugeot 208 R2 | 31 | nincs | 31 pont |
10. | Kazár – Tóth | Skoda R5 | 28 | nincs | 28 pont |
Turán Friciék a 2-es kategória szavazását megnyerték…