Race1.net kupa 2018-ban

Szeretem, szeretjük a ralit. A szakágak közül ezt a legjobban. Ez van, de ezt vállalom is, elismerve más műfajok minden tagját. Nem tudom milyen lesz, és mit hoz a 2018-as esztendő a honi raliban, de én személy szerint azon vagyok, hogy kicsit színesítsem. Mivel? A Race1.net kupával… Íme a részletek, vázlatosan.

A Race1.net kupában minden versenyzőpáros értékelve lesz. Egész pontosan abban a kategóriában, ahol a versenyen minimum hat induló (nem nevező…) lesz.

Mire megy ki a játék? Először is nem játék lesz, hanem remélem komoly küzdelem, és az érdekeltek is figyelni fogják a kupa állását. Ugyanis a nyeremények, a díjazás sem lesz csak egy serleg… És persze a szurkolókról sem feledkezünk meg, őket is bevonjuk az eredmény végleges alakulásába.

Miről szól a kupa lényege, és mi alapján, mely kategóriákat értékeljük?

A kupa lényege, hogy minden hivatalos magyar bajnoki futam után az ORB és ORC mezőnyt a következőképpen értékeljük ki. Az ORB-ben három kategória lesz. A 2-es (R5), a 3-as (N csoport) és a 2WD. Az ORC-ben a 4WD és a 2WD. Szakaszonként, azaz gyorsaságinként nézzük az eredményeket. Szakaszonként a kategóriák első három helyezettjei kapnak pontot.

Az első ötöt.  A második hármat.  A harmadik egyet. Ezt mindenki megkapja, rögtön a szakasz után jóváírjuk neki, függetlenül attól, hogy a versenyen később célba ér, vagy sem…

Így a verseny hivatalos (nem ideiglenes) végeredményét követően értékeljük oldalunkon a futamot, és vezetjük az éves táblázatot.

És mikor kapnak szerepet a szurkolók? Nos, a végeredményt követően a futamok után, a kategória három legjobbjára, szavazhatnak a szurkolók. Hogy ki tetszett a legjobban… De csak a célba érkezettekre! A gyorsasága, bevállalásai, kanyarvételei, vagy  egyáltalán szimpátia alapján. A szavazás lezártával a kialakult sorrend alapján az első helyezett pályán elért eredményeit megszorozzuk 2-vel, a második párosét 1,66-tal, a harmadikét 1,33-mal. Így a pályán elért és a szurkolok együttes szavazatai alapján születik meg egy-egy futam végeredménye.

A bajnokokat a tervezett nyolc magyar futam, ismertetett értékelése után jutalmazzuk. Mind az öt kategória legjobbját és az abszolút győztesét, aki egyáltalán nem biztos, hogy R5-ös autó lesz. Hanem a legtöbb szakaszgyőzelmet begyűjtő, és legtöbb szimpátiát kiváltó páros.

És a szurkolók? A szavazó drukkerek között pedig sorsolunk majd, és a szerencsés nyertesek együtt ünnepelhetnek a legjobb párosokkal. Hol, és mikor? Na ez lesz majd az igazi meglepi! A rajtig minden kiderül…

 

Kósa András Race1.net

Címlapképünk illusztráció.

Post2