Már 20 éve, hogy elment Pánics Zoltán “Charlie”

Nagyon szalad az idő…Napra pontosan ma 20 éve, hogy egy megrendítő hír ébresztette, indította a napot az autósportos társadalom számára. A döbbenet elsőre a pécsieken lett úrrá, de percek alatt terjedt az országban, mert Pánics Zoltán neve, személyisége addigra már teljesen egybeforrt a magyar autósporttal.

Versenyzőként kezdte ő is, sőt vezetett is, de igazi hírnévre, az ország egyik legjobb navigátoraként tett szert. Pályafutása befejeztével csapatmenedzserként, oszlopos tagjaként a szervezői csapatnak, a pécsi rali és hegyiversenyek megrendezésében volt óriási szerepe, és számítottak munkájára, szakértelmére  az MNASZ Felügyelői Kollégiumában is. Ezért ismerte és tisztelte őt versenyző, sporttárs és szurkoló… És ő ezt kiérdemelte.

Rövid megemlékezésünkben olyan emberek szólalnak most meg, akik életében meghatározó szerepet játszott, akik az ő életében meghatározó szerepet játszottak.

Elsőként nem lehet más, mint az idősebb testvér Pánics György. Az ismert pécsi, egykori Dunántúli Napló munkatárs, és később köztévés bátyjával kezdjük a megemlékezést. Gyurival közösen vágtak a nagy kalandba, még 1971-ben…“Igen pontosan akkor, a Mecsek ralin. A túra osztályba neveztünk édesapánk Polski Fiatjával. Én vezettem, az öcsém navigált. Célba értünk, karcolás mentesen, de az annyira nem hatotta meg aput, mert neki szüksége volt az autóra. Zöldséges standja volt Uránvárosban, és ehhez a beszerzést is ezzel az autóval végezte. Így közvetve a mi új hóbortunk veszélyeztette a családi megélhetést biztosító vállalkozást.”- idézi fel Gyuri a kezdeti nehézségeket.“Én már akkor elhelyezkedtem a Dunántúli Naplónál, és valahogy összeraktam egy Trabantra valót. Na, ezzel indultunk az 1972-es Mecsek ralin. Charlie navigált ismét. Nagyon az elején végeztünk a kategóriában, elsők, vagy másodikok lettünk. Pedig olyan nevek mentek ott már, mint néhai Gulyás Imre, vagy id. Turán Frigyes. Egész évben versenyeztünk, de sajnos nekem erre az újság miatt tovább már nem volt lehetőségem. Az öcsém először Donáczi Gyuri mellé ült be a 128-as Fiatba, amivel mindjárt fel is borultak… Aztán Bálint Árpival ment, és utána a Simor Gyuszival. Nekem már csak a sajtó által szervezett futamok maradtak, de természetesen követtem szorosan testvérem mind sportolói, mind szervezői pályafutását. Nem szakadtunk el egymástól egyáltalán. A mai napig érthetetlen és feldolgozhatatlan számomra, ami immár húsz éve történt…” – fejezte be Pánics György.

Bálint Árpád mellett már, az akkori lehetőségeket figyelembe véve, profi körülmények között versenyezhetett Pánics Zoltán. Hisz a kor egyik legismertebb, és legelismertebb versenyzője mellé ülhetett be.” A mi ismeretségünk, még a közös versenyzésünk elé nyúl vissza. Nagyon jó barátságban voltam a Pánics srácok édesapjával, Zsiga bácsival. Én abban az időben Sashegyi Lalival mentem. Nagyon jó barátom ő is a mai napig. És ez mindig jellemző volt a korra. Hisz vele is azóta úgy vagyunk, hogy családi szinte összejárunk. És így volt ez korábbi ellenfelemmel, Ferjáncz Attilával is. Szóval Lalinak sajnos abba kellett hagynia, és számomra nem volt kérdés, ki üljön a helyére.” – eleveníti fel az indulást Árpi bácsi. “Lementem a Volánba és közöltem, hogy velem innentől fogva csak a Charlie jöhet. Amikor indultunk a versenyekre, bárhova is kellett menni, mindig Zsiga bácsi uránvárosi standja volt a gyülekező helye. Ő bocsátott útra minket. Így volt ez a Rába rali esetében is, amikor Ferjáncz mögött abszolút másodikok lettünk. Válogatottak lettünk, és Bulgáriába készülődtünk éppen. Amikor egyszer csak jött az utasítás, hogy mi nem mehetünk… Én utána be is fejeztem…” – említi szomorúan a pécsi legendás bajnok. Majd felidézi a kor jellemzőit.“Mi nem ellenségek voltunk akkor, hanem csak ellenfelek. Az én ajtóm minden sporttársam előtt nyitva állt. Komplett családi összejövetelek voltak Ferjáncz Attilával, Pánicsékkal, és Simor Gyusziékkal is. Ezért mondom, hogy én húsz évvel ezelőtt az életem egy darabját veszítettem el. A mai napig a Charlie az CHARLIE számomra” – emlékezik meg barátjáról Bálint Árpi bácsi.

Simor Gyulával kapcsolatos cikkünkben, már méltattuk Pánics Zoltánt. Gyuszi bácsi, csak annyit tud most hozzáfűzni elcsukló hangon ” Nemcsak a társam volt az autóban, barátom az életben, hanem a vejem is egy ideig. Nekem nagyon nehéz visszatekinteni erre a borzasztó napra. Nem is akarom, mert felfoghatatlan volt, ez nem rá vallt… Annyira jó navigátor és szervező ember volt. Tele élettel, hangulattal. És a végén így ment el… Nem hiszem el most sem.”– fejezzük be ennyivel Simor Gyulával, ő most többet nem tud hozzáfűzni…

A Simor Gyula – Pánics Zoltán páros

Perjés László a Pécsi Volán szakosztály vezetője volt. Így már a szárnyait bontogató, ambiciózus fiatalemberként ismerte Pánics Zoltánt. “Charlie nemcsak versenyző, hanem később kolléga és jó barát is volt számomra. Nagyon hiányzik! Az öregekkel a szokásos összejövetelen most kedden meg is emlékeztünk róla. Én sportbíróként és versenyszervezőként is mindig számíthattam rá. A Hegyi Európa-bajnoki futamok szervezésében nélkülözhetetlen ember volt…” – méltatja barátját Laci bácsi. ” Most is mosolygok azon, amikor Bálint Árpi mellől kiszállva, megörökölte a korábbi autóját, és azt ő vezette, néhány futamon hegyen, és párban pedig Gál István “Kisgál”-lal. A leghumorosabb páros voltak a Volánban. Isten nyugosztalja mindkettőt! Az eredményeik kevésbé maradtak meg, mint a poénjaik… Az igazi korszak számára akkor volt, amikor Simor Gyuszival ment. Közöttük és Ferjáncz között, csak az autó döntött akkor…Sokan nem is tudják, nem emlékeznek rá, de amikor Kurcz Árpi bevonult katonának, Ranga Lászlóval is ment néhány futamot a Charlie.” – említi Laci bácsi a pontosítás végett.

Nagykoko, Pánics,Dudás, Ranga és a csapat

Pánics Zoltán aktív pályafutását befejezvén szervezőkészségét, pörgő életét a Mecsek rali szervezésében is kamatoztatta. A csapat főnöke Jelen István emlékezik rá.“Nagyon jó barát és szervező volt. Mi nagyon egy hullámhosszon mozogtunk, ettől is ment könnyen a közös munka. Mindig mindenben feltalálta magát, jó ötletei és meglátásai voltak. Ennek bizony nagy hasznát vennénk most is, csak hát… Emlékszem az egész volános csapatnak a pályabejárásokat ő vezényelte a versenyeken, ki mikor, hol mehet, és akkor nem volt tévesztés, szabályszegés. Nagy mágus volt, Isten nyugosztalja!” – mondta el Jelen Pista, éppen nyakig a Mecsek rali szervezése közepette a Race1.net olvasóinak…

Kovács László, ismertebb nevén Nagykokó, még a jó szovjet élményeket is felidézte a telefonban, amikor válogatott társáról kérdeztük.”A világ legjobb embere, és a világ legjobb navigátora volt. Elképesztő tájékozódási képessége volt. Ha vele mentünk pályát bejárni a BBK futamokon, tuti soha senki nem tévedt el! Mi a Simorral, azt sem tudtuk hol járunk, de Charlie mutatta a Dékánynak is az okosságot, és ettől nagy királyok voltak” – meséli nevetve Nagykokó. “De csapatvezetőként is a társam volt a Ranga Lacinál. Rangának ilyen jó két embere soha nem volt, mint mi. Ezt nyugodtan mondhatom, még Ferjáncz is megmondta. Aranyat ért abban a csapatban is a Charlie. Aztán húsz éve leforrázott a hír. El sem akartam hinni. De sajnos benne volt a pakliban. Nagyon nehezen viselt bizonyos dolgokat, féltettem. És ő döntött…” – és itt a kőkemény, harsogó Nagykokónál is eltörik a mécses…

Simor, Pánics, Donáczi, Dékány és Nagykoko

Büki Ernő, amikor Ranga László mellé ülhetett, Charlie a csapatmenedzseri funkciót – most éppen sportigazgatói titulusnak hívjuk -, látta el az akkori kirakatcsapatnál. “Egy ikon volt nekünk, navigátoroknak. Emlékszem, amikor még nem volt a csapatvezetőm, a Volánban tartott előadásokat  a szakmánk rejtelmeiről, titkairól. Bődületesen jó dolgokat mesélt nekünk, és látott el tanácsokkal. Jó tanítómester volt. Ettük a szavait, “ – kezdi Ernő. “Nagyon pörgött mindig, irigyeltük az észjárását. Csapatvezetőként mindent intézett Laci mellett, a nevezéstől a szállásig, a pontos menetrend megtervezését minden versenyre, és versenyen. Emellett igazi társasági lény volt… “ – emlékezik egykori mentorára, a hasonló magasságokba emelkedett Büki Ernő.

Mint olvashatjátok, egy olyan emberre emlékezünk, akiről mindenki csupa jót mondott. És irigyelni való erényeket. Mégis, pontosan húsz évvel ezelőtt, ugyanebben az időpontban, bekövetkezett a tragédia. Charlie, aki egy gyors gondolkodású, és jó döntéseket hozó ember volt az elmondások szerint, 1997. augusztus 25-én egy rosszat hozott. Nagyon rosszat!

Charlie ezt elkapkodtad! Nem kicsit, nagyon… Sajnálom! Azt mondják nem látták rajtad… A baj az, hogy már húsz éve is olyan világban éltünk, ahol az ügyvédek váltak a leghosszabb ideig, hogy az orvosok voltak a legrosszabb betegek, és barátok vesztek össze egy politikusért… Miközben senki nem veszi észre, hogy a hozzá közel álló, a társ, a barát, bajban van. Mindenkinek lehetnek gondjai, még a látszatra boldog embernek is. A látszat csal… Ha nem utólag mondjuk el azt, ami most is elhangzott, akár vele kapcsolatban, azzal sokat lehet segíteni. Meggyőződésem, hogy meg lehet akadályozni a hasonló eseteket. Ha valakivel érzékeltetjük időben, hogy még értékes, és nem utólag méltatjuk, akkor sokkal kevesebb emberre kéne gondolnunk így, és megemlékezni róla. Figyeljetek oda egymásra! Charlie rengeteg embernek segített, mégis egyedül maradt, ráadásul egy rossz pillanatban. Mikor kiderült, nem volt már mit tenni.

Nekem személy szerint igen, láthatod Charlie. Robi fiad felneveltem, és egy klassz kis úriember lett belőle. Ugye boldogan ölelnéd magadhoz az unokád is! A stratégiák mestere voltál, a jó ötletek miatt komáztak. Mondd meg, ezt hogy találtad ki…

Isten nyugosztaljon!

 

Kósa András Race1.net

Post2