Rali Vb, Lengyelország. Élő eseménykövetés – péntek

19.45. Ma így mennek a fiúk aludni:

19.35. Úgy látszik Evans rövid távokban gondolkodik. A nap záró 2,50 kilométeres szakaszán ő nyert, mint tegnap este. A Mikolajki Arena háromszor szerepel a programban. Tegnap ezzel kezdődött a VB futam, és még a main kívül a holnap estét is ez a gyors zárja. Itt nagy különbségeket nem lehet kiautózni, de a közönséget viszont ki lehet szolgálni, akik a zuhogó esőben is kitartottak a kedvencek mellett.

18.05. A kilences gyors után szépen tömörülnek:

17.45. A kilences gyorson Neuville volt a leggyorsabb, de a három Hyundai az első négyben végzett. Csak Tanak tudott bejönni a harmadik helyre, de így is kapott 3,2 másodpercet, ami azt jelentette, hogy az összetettben Neuville már elé került 1,5 másodperccel. Latvala is ott van egy rossz kanyarvételnyire, de Ogier és Paddon is még dobogóban gondolkodik. Nagyon szoros, és még ma egy gyors vissza van és még két nap!

17.15. Nyolc gyors után:

16.40 Ogier 10:16,8-cal beért. Romlottak a körülmények szakad az eső. Neuvillet ez kevésbé zavarta és adott Ogiernek 13,5-öt. Tanak is begyűjtött a belgától 3,9-et, így csak 1,7-ét maradt az előnyéből. Latvala sem ment olyan jól most, 7,2-öt kapott, így már Tanak vezet! Hárman kettő másodpercen belül! Suninen most harmadik a szakaszon, az újonctól ez egyre jobb!

16.25 A nyolcas gyors most rajtolt.

16.20 Az összetett állása hét gyorsasági után:

16.15. Mikkelsen és Ostberg is végre valamit mutatott ezen a gyorson. Mindketten az első ötben érkeztek. De az eddigi “sétakocsikázásuk” miatt, az élbolytól messze vannak. Suninen viszont a surranópályán érkezve megnyerte a szakaszt első WRC-s szereplésén!

16.00. A hetes gyorson Paddon robbantott és szépen meglepte a mezőnyt. 7:48,6-os idejét eddig senki nem tudta túlszárnyalni. Az élen állók nyilván egymásra figyeltek, és Tanak mostani menetével szépen megközelítette Latvalát, de a vezetést még nem tudta átvenni. A toyotás előnyéből még maradt 2,3 másodperc. Ogier valamit benézett itt, hisz 16-ot kapott és kicsit leszakadt, de ilyen körülmények között ez a 20 másodperc nem olyan sok. Neuville várja a lepattanót ott elöl, ők hárma nyolc másodpercen belül vannak.

14.30. Nem maradtunk le semmiről, mert a hatos szakaszt törölték, a hetes pedig 15 óra 30 perckor kezdődik. Így indulnak a hetes gyorsra:

1. Latvala (Toyota) 29:25,8
2. Neuville (Hyundai)   +  4,5  +  4,5
3. Tanak (Ford)  +  0,5  +  5,0
4. Ogier (Ford)  +  2,3  +  7,3
5. Paddon (Hyundai)  + 36,3  + 43,6
6. Sordo (Hyundai)  +  2,1  + 45,7
7. Hanninen (Toyota)  + 15,4  + 1:01,1
8. Suninen (Ford)  + 10,5  + 1:11,6
9. Evans (Ford)   +  5,9  + 1:17,5
10. Lefebvre (Citroen)   +  0,6  + 1:18,1
11. Ostberg (Ford)  +  7,9  + 1:26,0
12. Mikkelsen (Citroen)  +1:18,7  + 2:44,7
13. Veiby (Skoda Fabia R5)  +  15,0  + 2:59,7
14. Tidemand (Skoda F. R5)  +   7,1  + 3:06,8
15. Greensmith ( Ford F. R5)  +  15,2  + 3:22,0

11.35. Folytatás 13 óra 45 perckor.

11.25. Lappi újból megy. Ostberg és Mikkelsen és Hanninen sem tud az elejébe beleszólni. Az újonc Suninen többségüket megelőzte a szakaszon.

Lappi végül csak szombaton tudja folytatni

11.10. Paddon ötödik idő egyelőre a szakaszon, Breen meg alig várja, hogy elérjen a hajtásproblémával küszködő Citroennel a most következő szervizbe.

11.03. Sordo és Evans meg sem tudták közelíteni Neuville idejét. 15,4 és 20,5 másodperceket gyűjtöttek be.

10.54. Tanak a belgától 3,2-öt kapott, továbbra is állítjuk a Hyundai élmenőjének ideje szakaszgyőztes gyanús… Bizony, mert Latvala is 1,9-et kapott!

10.50. Az ötösön beért Ogier és Neuville. A belga felvette a nyúlcipőt. 13,50 kilométeren 4,1-et adott a francia világbajnoknak. Ideje 6:54,8.

10.47. Suninen Mikkelsen mögé jött be közvetlenül. Ezen a gyorson egy WRC’17-es autót elvesztettünk Lappi Toyotáját, aki műszaki hiba miatt állt meg. Négy szakasz után az összetett így áll:

10.39. Mikkelsen továbbra sem villog a Citroennel. 24,7-et kapott. Ostberg is csak hét tizeddel jött be elé. Lefebvre viszont adott csapattársának 3,3-at.
A Citroen addig ezzel a videóval marketingel tovább, de nem Meeke kattintott rá először…

13.34. Lappi nem ért ki a gyorsaságiról, kettő kilométerrel a cél előtt állt meg.  Hanninen kijött a Toyotával, és másik csapattársától 16,5-öt kapott.

10.26. Paddon bejött Evans elé, de Breen Citroenje valóban nem működik, 2:47,1-es hátránnyal kecmergett ki…

10.20. Evans meg 20, 3-at… Nem úgy muzsikál egyelőre a brit bajnok, ahogy ilyen körülmények között tőle várható lenne. De hosszú még a verseny.

10.16. Sordo kapott Latvalától 12,6-ot…

10.14. Latvala nagyon él, egyelőre ismét a leggyorsabb a finn toyotás. Ő is és a mögötte 1,3 másodperccel lévő Tanak is megelőzte a két korábbi beérkezőt.

A gyors után Tanak és Latvala még meccselnek egyet Nem tudjuk hány menetes, de Latvala áll jobban jelenleg…

10.08. Ogier a célban 9:50,3. Neuville egyet kapott tőle.

9.53. A négyes gyors, ami a maiak közül a leghosszabb a 19,60 kilométerével 9,55-kor rajtol.

9.52. Eddig Elfyn Evans is kicsit többet várt magától…


9.48. A DMACK támogatásával versenyző pilótákat Borsos Peti tanácsára külön figyeljük. Nos láthatjátok, hogy a csapat R5-ös Fordja milyen szép volt reggel a szervizben és később hogyan nézett ki a kettes gyorson. Pryce és Furniss jól vannak.

9.45. Három szakasz után az összetett állása:

9.30. A hármas gyorsaságit Latvala nyerte. Tanak kilenc tizedre, míg Ogier 1,3 másodperc hátránnyal követte. A további sorrend Neuville és Lappi volt. Már tegnap jeleztük, a fiatal finn nagyon él a Toyota adta lehetőséggel. A legjobb Citroen pilóta Lefebvre továbbra is…pedig csak tizenegyedik lett a szakaszon. Kíváncsi vagyok Meeke hol követi a versenyt, és mire gondol… Az újonc Suninen is átugrotta a komplett Citroen csapatok a kilencedik helyével. Három szakasz után mind a 14 WRC’17-es autó talpon van még…

8.03. A hármas gyorsasági szakasz 9 órakor rajtol és 15,05 kilométeres lesz.

8.00. A kettes gyors után az állás a 14 WRC’17-es autók beérkezése után.

7.57. Célban az utolsó WRC ’17-es Suninennel, aki először vezeti az idei Fordot. 9,9 másodpercet kapott, meglátjuk, később hogy él a nagy lehetőséggel.

7.54. Lefebvre a legjobb Citroen pilóta a kettes gyorson. Ő csak 8,3-at kapott, mint Paddon.

7.52. Ostberg is óvatosan jött a viszonylag kedvezőbb körülmények ellenére. Bezsebelt 15,7 másodpercet.

7.48. Mikkelsen 9,2-öt kapott a második Citroennel. Az ő teljesítményét kiemelten követik Meeke mellőzése miatt…

7.45. Lappi a harmadik Toyotával, 4,8 másodpercet kapott, de azért nekik már kicsit takarítottak a többiek.

7.43. Hanninen egész jól átjött a szakaszon. Hátránya mindössze 6,6, másodperc.

7.40. Paddon már elfogadható időt produkált, csapattársától 8,3 másodpercre lemaradva.

7.37. Mit mondjanak a Citroennél? Breen 40-et kapott… Ő meg mondta a csapatnak, valami műszaki gond van a hajtással…

7.35. Evans nagyon sokat rontott! 19.2 másodpercet kapott. nem volt kifizetődő a sietség…

7.30. Sordo kicsit besokallt a másik Hyundai gyári autóval, 10,1-et kapott csapattársától.

7.26. Latvala is Neuville mögé érkezett, ogaz csak kettő tizeddel.

7.23. Az első három a célban és egyelőre Neuville 3:22,9-es ideje a legjobb. Ogier 1,4-et, Tanak 1,6-ot kapott. Elmondásuk szerint szinte korcsolyázta a pályán…

Tanak a mai első gyorson…

7.18. Nem száradtak a pályák, éjjel is esett.

7.15. Borsos Péter megjósolta, Evans a DMACK abroncsokkal jó lehet ezen a pályán.

07.07. Tegnap egy vihar szakította félbe a rajtceremóniát, de végül sikerült bokáig érő sárban az első gyorsaságit megrendezni, amelynek végeredményét láthatjátok. Először az abszolút sorrendet, alatta a WRC2-es mezőnyt.

07.05 Szép napot mindenkinek. Az első gyorsaságin 7 óra 15 perckor rajtolnak, ami 6,52 kilométer lesz. Utána közel 2 órás csend következik…

Június 30. péntek

Gy2./Gy6. Chmielewo   6,52 km 07.15/13.45
Gy3./Gy7. Wieliczki  15,05 km 09.00/15.30
Gy4./Gy8. Swietajno  19,60 km 09.55/16.25
Gy5./Gy9. Stare Juchy  13,50 km 10.40/17.10
Gy10. Mikolajki Arena   2,50 km 19.08

Forrás: Rajd Polski twitter, DMACK tyres twitter

 

Post2