Rali Vb, Lengyelország: Program, csapatok és egy magyar bennfentes véleménye

Szardínia után egy újabb murvás Vb futam lesz a hétvégén, a magyar ralirajongók örömére, viszonylag közel hozzánk, Lengyelországban. A futamról, a csapatokról most olvashattok nálunk, Borsos Péter esélylatolgatásával.

Péterről a napokban olvashattatok nálunk, magyarként az egyik legbennfentesebb személy a rali világelitjében, az Autotek Motorsport főmunkatársa. Ott Tanakkal világbajnokok lettek csapatban a WRC2-ben 2014-ben, tavaly pedig brit bajnokok Elfyn Evansszal és a csapattal. (facebook borítóképünk éppen a bajnokcsapatot ábrázolja, jobb hátul Péterrel).

A kérdés adott, hogyhogy még itthon és kinek szurkolsz?

  • Mint a korábbi interjúban elmondtam, hétfőre Libanonban kell lennem, ahol Al-Attiyah Fordjáért felelek majd. Ezért most ezen a lengyel futamon nem leszek ott. Nasserral egy kisebb, majd egy hónappal később egy közel-keleti futamot csinálunk. De, kérdésedre visszatérve, nyilván a két pilótával, akik Lengyelországban indulnak, elfogult vagyok. Kettejük közül Tanak kicsivel jobb murván. Fiatal kora óta ilyen pályán mozog otthonosan. Most is az elejébe várom. Elfyn pedig piszok gyors. talán kicsit aszfalton mozog otthonosabban, de annyira gyors pilóta, hogy látod, majdnem meglepte a mezőnyt Argentínában, murván is. Tőle még látunk nagy dolgokat, de Tanak előbb szerzett futamgyőzelmet. Elfyn a mezőny jelentős részétől eltérően DMACK abroncsokkal megy, amelyek egyre jobbak. Amióta ismét Angliában gyártják, az ára mellett a minősége is magasabb lett… Nem lenne meglepetés, ha most Lengyelországban kijönne neki a lépés. De megígérem, ha valamelyikük nyer, meglepem őket egy villányi borral. Egyre többen ismerik már a csapatok közül a kiváló dél-baranyai nedűt, tettünk és teszünk róla mindig…

És akkor lássuk, kik indulnak Lengyelországban, hogy döntöttek a csapatok. Először a WRC2-es mezőnnyel kezdjük. Még itthon újjongunk, hogy már közel húsz R5-ös autó van a magyar mezőnyben, addig a beszámolókban ugyanez a mezőny méltánytalanul marad háttérben a Vb küzdelmeinek követésekor.

A Vb pontversenyt 100 pontjával toronymagasan vezető svéd Pontus Tidemand ott van a nevezők között Skoda Fabiaval. Az 54 pontos Teemu Suninen is ott van, de most biztosan nem kap WRC-2-es pontokat, ugyanis egy idei fejlesztésű Ford WRC-vel indulhat, igazolva a korábbi híreket. A pontversenyben harmadik helyen álló Eric Camili is rajthoz áll a gyári R5-ös Forddal, de sem Szardínián, sem itt nem a WRC2-be nevezték, így az olasz szigeten leggyorsabbnak bizonyult pilóta, abszolútban szerzett két pontját kapta meg. Helyette így Jan Kopecky zsebelte be a győztesnek járó 25 egységet, őt viszont itt most nem indítja a Skoda, pedig a korábban szolgálatukban álló és két győzelmet arató Andreas Mikkelsen már a gyári Citroen WRC-t hajtja Kris Meeke helyett…

Na, akkor térjünk valóban a gyári csapatokra, nézzünk körül a ki miben mesterkedik.

Ford M-Sport World Rally Team

A megszokott hármassal áll fel a csapat, amely szerintünk a legerősebb gyári alakulat. Róluk elmondhatjuk, hogy bármelyik, bármikor nyerhet futamot. Sébastien Ogier idén nyert Monte Carloban és Portugáliában.

Ott Tanak legutóbb Szardínián szerezte első futamgyőzelmét. Most is nagyon készül:

Elfyn Evans Argentínában, alig valamivel több, mint egy másodperccel maradt le a futamgyőzelemről…

De, ahogy Borsos Péter is mondta, nem kell meglepődnünk, ha idén már nyer futamot. De a csapathoz tartozik a két, most privát színekben  versenyző pilóta is, hisz a legtermékenyebb gyártó a Ford, és a tesztautókon kívül már öt éles versenyautót indít ezen a futamon a 2017-es fejlesztésűekből. Mads Ostberg már több futamon van túl, de Teemu Suninen most nyomhatja először a WRC ’17-nek.

Hyundai Motorsport

Egyértelműen Thierry Neuville a csapat motorja. Bár az Ypres ralin hempergett egyet a napokban a gyár R5-ös autójával, de inkább ott tegye, mint a VB futamon. Dani Sordo indén kiváló csapatmunkát végez, és egyre több pontot csíp el a riválisok elől, ezzel is segítve csapattársát, no és kenyéradó csapatát. Hayden Paddon szélvészgyors. De annyira dupla, vagy semmi alapon megy, hogy kezd olyan érzésünk lenni, hogy most az új-zélandi pilótát a marketing tartja a csapatnál. És lehet, igaza lesz a csapatnak, de láttunk erre ellenpéldát a francia konkurens csapatnál, de erről később.

Toyota Gazoo Racing WRT

A csapat egyértelműen Jari-Matti Latvalára épül. Ugyan ott van a negyedik helyen a Vb ponttáblázaton, de egész éves teljesítménye nem olyan meggyőző.

Ugyan hamar, már a második svéd futamon győzelmet szerzett csapatának, de valahogy nem annyira acélos. Úgy érezzük ez a lengyel verseny vízválasztó lehet. Ha összehoz legalább egy dobogós helyezést, akkor egyéni szerepléséből még bármi kisülhet idén. Ha ez nem így lesz, akkor az első pilóta lehet, aki kezd lemorzsolódni a végső győzelemre esélyesek közül.  A csapat szempontjából sem mindegy. Hisz Juho Hanninen meglátásunk szerint tavaly elvégzett fejlesztési munkái miatt van a csapatnál, mert eddig idén még kiugró eredményt nem produkált. Viszont a harmadik autó bevetése után, egy csiszolatlan gyémántot dobott a mélyvízbe a Toyota vezetősége Esapekka Lappi személyében.

Portugáliában még csipegette a pontokat, de Szardínián már harapott a finn. Több szakaszgyőzelemmel lepte meg csapatát és szurkolóit, és köszöni szépen jól érzi magát a kocsiban. Ha így folytatja Latvala nagy társa lesz 2018-ban.

Citroen Total Abu Dhabi WRT

A legfrusztráltabb csapat a mezőnyben. Kicsit nagy volt a mellény a visszatéréskor. Olyan de ja vu érzésük volt, mikor a WTCC-be átkirándulván rájuk szabták az új szabályokat. Nos, úgy néz ki a többiek is jó szabókat találtak idén. Azon kívül kiállnak modelljeikért, míg ők a tömeges rajongói akarattal szembe menve a kedvencet áldozták be Kris Meeke személyében. Lehet, hogy spóroltak vele euró százezreket, de marketing szempontból ekkora harakirit ritkán követ el egy ilyen nívós csapat. Meeke a tavalyi egyáltalán nem fejlesztett autóval kétszer alázta azt a mezőnyt, akik még pénzt öltek a 2016-os versenygépekbe is, a WV Poloról nem is beszélve. Idén pedig Mexikóban nyert. Mégis nyugdíjazták most, erre a futamra biztos, de ez egy előszele is lehet a 2018-as pilótaválasztásnak… Így most a Szardínián bevetett Andreas Mikkelsennek az ott mutatott sétakocsikázásának vége.

Itt most nyomás alatt fog már menni. Jó pilóta ő, kétségtelen, nem is az ő választásával van baj. Stéphane Lefebvre sem ügyetlen srác, de amit Meeke a kisújjából kiráz, az még neki feladat…Craig Breen nem lassú srác, és még pontokat is gyűjtöget, de benne sincs potenciálisan a futamgyőzelem…

No, hát így várják a versenyt a csapatok, ami holnap, csütörtökön már hivatalosan kezdetét is veszi. Igaz csütörtök este a Mikolajki Arenában egy 2,5 kilométeres gyors lesz, de pénteken már újabb kilenc szakasz vár a mezőnyre. Ez így együttesen 114, 34 kilométer. Szombaton, a leghosszabb napon, újabb kilenc erőpróba lesz 144, 74 kilométeren. Vasárnap már “csak” négy szakasz a maga 59,66 kilométerével. Így a szervezők 23 gyorsaságira bontva 318,74 kilométeres erőpróbára késztetik a pilótákat.

A pontos menetrend:

Június 29. csütörtök

Shakedown Sady   4,90 km 08.00
Gy1. Mikolajki Arena   2,50 km 19.08

Június 30. péntek

Gy2./Gy6. Chmielewo   6,52 km 07.15/13.45
Gy3./Gy7. Wieliczki  15,05 km 09.00/15.30
Gy4./Gy8. Swietajno  19,60 km 09.55/16.25
Gy5./Gy9. Stare Juchy  13,50 km 10.40/17.10
Gy10. Mikolajki Arena   2,50 km 19.08

Július 01. szombat

Gy11./Gy15. Baranowo  15,55 km 08.08/14.08
Gy12./Gy16. Pozezdrze  21,24 km 09.20/15.20
Gy13./Gy17. Goldap  14,75 km 10.45/16.45
Gy14./Gy18. Kruklanki  19,58 km 11.35/17.35
Gy19. Mikolajki Arena   2,50 km 19.30

Július 02. vasárnap

Gy20./Gy22. Orzysz  11,15 km 08.10/10.45
Gy21. Paprotki  18,68 km 09.08/
Gy23. Paprotki Power stage  18,68 km 12.18

A Race1.net online követi az eseményeket!

Képek, videók: M-Sport, Citroen Racing, Toyota Gazoo, Hyundai Motorsport twitter

Post2