Ferencz Ramón visszatért, de nemcsak a Barum ralira…

Az elmúlt hétvégén befejeződött Barum rali legeredményesebb magyar párosa Herczig Norbert és Ferencz Ramón voltak az abszolút ötödik helyezésükkel. Így remek visszatérést tudhat maga mögött a tavalyi nyíregyházi ERC futamon súlyos sérülést szenvedett navigátor. Őt faggattam ma érzéseiről a sikeres verseny után.

Először arról, valóban már a római futam előtt megszületett a végső elhatározás a visszatérésről, amelyet végül üzleti elfoglaltsága miatt még kihagyott. “Igen, így van, akkor már a közös olasz futam volt tervbe véve Norbival, de elfoglaltságom miatt még kénytelen voltam kihagyni. Én mind a versenyzésben, mind az üzleti életben hosszabb távra tervezek, nemcsak a holnapban gondolkodom. Így ezért azt kellett lerendeznem, megoldanom, hogy mind ott, mind a raliban lássam a jövőt az elkövetkezendő két vagy három évben. Nem keltett bennem türelmetlenséget, hogy a visszatérés csak a Barum ralin valósulhatott meg. Ha csinálok valamit, akkor azt komolyan szeretem, és erre most nyílt lehetőség, amit tényleg nagyon komolyan veszek.” – nyomatékosít Ramón.

Aztán arról kérdeztem, hogy a súlyos baleset után a cseh versenyen hol jött el a pillanat, hogy nem bánta meg a visszatérést. “A szombati nap első körében nem volt tapadásunk. Nem azt mondom, hogy elgumiztuk magunkat, inkább úgy fogalmazok, hogy nehéz volt követni az időjárás változatosságát. A délutáni körre beletaláltunk, az időeredményeink is mutatták, folyamatosan a TOP10-ben autóztunk már. Na, innentől már nagyon élveztem. Mosolyogva jöttünk le minden gyors után, ezek már a régi, kellemes érzéseket hozták elő belőlem. Verseny közben egyáltalán nem jött elő a balesettel kapcsolatban semmilyen gondolat. De korábban sem a versenybalesettel volt bajom, hanem inkább azzal, ami utána következett. Ne kerüljünk Magyarországon kórházba…” – osztja meg ezzel kapcsolatban gondolatait Ferencz Ramón.

Majd rátértünk az eredmény elemzésére. Hisz a magyar páros a viszontagságos futamon abszolút ötödik lett, igaz tavaly egy hellyel előrébb végeztek. “Így van. A rajt előtt tudtuk, hogy mit várhatunk magunktól. Volt egy határozott stratégiánk, hogy mik a lehetőségeink, ezt felmértük. Van már némi tapasztalatunk és ezek alapján egy reális célt tűztünk ki. Az elmúlt évek statisztikái megmutatták, hányan kerülnek kalandba, kapnak defektet, vagy idő előtt kiszállnak a versenyből. A Barum ralin véleményem szerint nem lehet úgy menni, hogy az elejétől a végéig padlón mész. Rengeteg más körülmény is befolyásol. Be kell hozni az autót a célba. Úgy gondolom, jól terveztünk és gazdálkodtunk mindennel, hisz a power stage szakaszon második időt futottunk, holott nem erre koncentráltunk elsősorban, hanem az olasz Campedelli végső támadását szerettük volna visszaverni, amelyet megoldottunk.” – meséli Ramón. Valóban a közel 20 kilométeres záró gyorson csak egy páros volt gyorsabb a magyaroknál. Nagyon pontos információjuk volt a powerről, Ramón azonban sportszerűen azt is elismerte, nekik kicsivel kevésbé esett még az eső, mint a mögöttük rajtolóknak. 

Köztük László Martinéknak, akiknek itt az interjú keretén belül üzenne Ferencz Ramón. “Szeretnék neki és Berendi Dávidnak gratulálni itt a nyilvánosság előtt is. Nagyon kemény futamon bizonyított a páros, élete harmadik skodás versenyén. Úgy látom, hogy célszerű lesz figyelni a teljesítményüket a jövőben, szurkolói szemmel is…”

Végül a rövidebb és hosszabb tervekről kérdeztem a remek navigátort, aki elsőre elég diplomatikus válaszokat adott, de sikerült kihúznom belőle a lényeget… ” Mint említettem, két-három évben gondolkodom előre. A spanyol futam pedig még kérdéses.”  Aztán megint megkérdeztem mindent…“Igen, szívem szerint mennék a spanyol közös WRC-ERC futamon. De azért bonyolultabb a helyzet. Persze van beleszólásom nekem is, de meglátjuk mi lesz. Ami pedig a jövőt illeti, igen több évre tervezzük most a közös munkát Norbival. A Barum ralin azt kaptam, amit vártam, vagy szerettem volna. Minden érzés megérkezett megint. Ami számomra fontos visszajelzés. Szeretném még egy ideig ezt így élvezni és komolyan venni. Mert ennek így van értelme. Tavaly közel voltam, mint navigátor egy jó év végi eredményhez, jó lenne azt (is) megvalósítani.” – zártuk ezzel a beszélgetést.

Lehet ebbe többet, vagy kevesebbet belegondolni. Egy tény, aki ismeri Ferencz Ramónt, az tudja, nem szokott köntörfalazni. A Barum rali értelmét adta a komoly folytatásnak, ami azt jelenti a páros két vagy három esztendőt még szeretne a nemzetközi porondon eltölteni. Sok sikert hozzá!

 

Kósa András Race1.net

Fotók: Skoda Rally Team MRF Tyres Hungaria facebook 

Post2