ööőőöö… Illetve… 😂😂😂 2. rész: Mesterházi Márk

Ferencz Ramón a navigátorok között a stafétát a szintén nem kevés nemzetközi tapasztalattal bíró Mesterházi Márknak adta át. Márk rengeteg ERC futamon indult Botka Dávid mellett, de a tereprallyban is eredményesen navigált. Most az ő válaszait olvashatjátok. Én jót szórakoztam rajta, remélem majd ti is.

1. Mennyire vagy elégedett az eddig elért eredményeiddel?

Teljes mértékben. Úgy gondolom, semmi okom nem lehet panaszra. A 2013-as év volt számomra a legeredményesebb, Tereprally Abszolút Magyar bajnoki cím és ERC 2WD második hely.

2. Biztos, hogy mindig is navigátor szerettél volna lenni?

Nem, sőt… A családomban semmi autósportos kötődés nincs, Csucsu barátom „fertőzött” meg 2007-ben, azóta vesz körül a motorsport. Eköré formálódott az egész életem.

3. Van példaképed, ha igen, ki az, akire felnézel és inspirált téged is? És miért ismered el?

Egy emberként sosem volt. Sok nagyon jó ember vesz körül és segített abban, hogy idáig eljussak. Mindig figyelem azokat, akik jobbak, mit lehet tőlük tanulni és ellesek mindent ami hasznos lehet.

4. Mi volt az eddigi legnagyobb baklövésed és lett következménye? 

Nem tudom, hogy a legnagyobb, de ott van az élvonalban, hogy a 2018-as Ciprus Rally-n eltévedtünk etapon, két percet késtünk, de Dávid annyira ideges lett, hogy megnyertük a gyorsot A 2014-es Hungarian Baján elszámoltam az időt, két percet késtünk, plusz két percet kaptunk is érte

5. Ki volt eddigi pályafutásod alatt a legjobb pilóta, akivel együtt tudtál dolgozni és miért őt emeled ki?

Mindig, aki mellett ülök. Úgy gondolom, hogy Ő a legjobb , nehéz egyet kiemelni.

6. Osztod azt a véleményt, hogy a navigátoroknak is valami nem stimmel a homloka mögött, mint a kapusoknak a labdajátékokban ?

Persze És mi lehet a pilóták homloka mögött, ha azt mondják, hogy a navigátor az okosabb

7. Mi az amivel elégedett vagy a ralisportunkban és mivel nem?

Elégedett vagyok, ha jó és zökkenőmentes versenyen tudok részt venni, amivel nem, az pedig a sok ellenségeskedés, „köpködés” és egymásra mutogatás.

8. Melyik volt életed eddigi legnagyobb kihívással járó futama? 

Két futamot emelnék ki mind a kettő 2013as szezonban volt. Egy horvát Porec rally, ahol kb. az összes szervizbe úgy estünk be, mert valami műszaki hiba volt. Generátor, önindító, váltóbowden, üzemanyag szivattyú… a másik egy Sibiu Rally ahol a kerék és fojtószelep cserét gyakoroltuk viszonylag sűrűn, és volt olyan gyors, ahol három defektet kaptunk.

9. Melyik futam az, ahol mindenképpen indulni szeretnél egyszer pályafutásod alatt és miért?

Egy finn verseny, ahol igaz egyszer már indultam, de nem sikerült túl hosszúra

10. Ezt a tíz kérdést melyik kollégádnak tegyük fel a következő részben a te kérésedre?

Kuti Péternek szeretném átadni a stafétát

Kósa András Race1.net

Fotók: Szenner Zsolt

Az “ööőőöö… Illetve… 😂😂😂 ” cikksorozat eddig megjelent részeit a riportalany nevére kattintva olvashatod. 

1. rész Ferencz Ramón

 

Post2