KÉRDEZZ!!! Felelek… 4. Most is vannak egyéniségek, csak nem tudtok róla…

Nagy József: Szia! Az én kérdésem: Szerinted mi az oka annak, hogy a netes fórumokon, illetve a facebookon már nincsenek a szurkolók közt azok a vérremenő viták, mint a kétezres évek elején arról, hogy ki a jobb, miért ő, ki csal, stb. Sőt: megkockáztatom, hogy igazából már alig-alig vannak, akik igazán komolyan szurkolnának egyik vagy másik versenyzőnek. Elmennek a versenyre (az a kevés ember), örülnek, ha valaki jól megy, aztán ennyi. De nincsenek már transzparensek, stb.

Race1.net válasza: Lehet, ettől a válaszomtól sem leszek népszerűbb, de ha a sportágunk az lesz, már megérte… Óriási felelőség van a szeretett szakágunk népszerűsítése miatt a médián. Régen azért, mert 3-4 csatornára volt szűkítve a kommunikáció, most pedig azért, mert az internet fejlődésével rengeteg formáción keresztül lehet(ne) információt közvetíteni a szurkolók felé. Ugyanis a mi feladatunk lenne sztorikkal, minőségi cikkekkel, interjúkkal népszerűsíteni, sztárolni a pilótákat. Helyette mi van? De hogy értsétek, kifejtem bővebben.

Mindig voltak versenyzők, autók a középpontban, akikre lehetett a bajnokság népszerűsítését építeni. Amikor Ferjáncz Attila volt és itthon versenyzett, lestük, ki tudja megverni. És a kihívó(k)nak néha több szurkolójuk volt, mint a trónon ülőnek. Selmeczi Gyuritól, Rangától vártuk Ferdi trónfosztását, ami meg is történt, de már alig vártuk, hogy Ifj. Tóth Janika leverje őket, hogy Érdi Tibor is villantson, vagy utána őket elverjen egy Turi Tomi, Benik Balázs aztán Spitzmüller Csaba, hogy aztán szép csöndben Herczig Norbert feljusson többször is a trónra.

Amikor én 1994-től a Nemzeti Sportnál írtam a raliról, hegyiről a lap napi 350 ezer példányban jött ki. És áldott jó főnököm, Tarpay László kijárta Énekes Zoltán főszerkesztőnél (nyugodjon békében), hogy heti négy alkalommal egy teljes oldal szólt az autósportról. Földy Attila főleg a Magyar Rádióban és a Telesportnál adta a beszámolókat, Budai Feri barátom és kollégám, akkor éppen a Szív Tv-n sugározta népszerű összefoglalóit, Réz Gáborék meg a Duna Tv-n(!) raliztak ezerrel. Mindenhonnan minőségben mentek a versenyek és a köztes idők alatt az anyagok, amelyek mind a szakágat népszerűsítették, a versenyzőket “sztárolták” és titeket, szurkolókat tüzeltek.

És nemcsak azért indult hanyatlásnak a rali, mert egy idő után nem mehettek a WRC-k, és nem voltak egyéniségek. Most is vannak, csak nem tudtok róla. Mitől, miből, honnan? Egy, vagy két versenyzőn kívül kit ismertek közelebbről és tudtok róla többet? Ha ismernétek, lehet olyant tudtok meg róla, vele kapcsolatban, hogy nőne a szimpátia, és neki szorítanál a következő versenyen. De nem kaptok igazából kellő információkat róluk, mert még nekik kell (kéne) fizetni ezért is, hogy megjelenjen róluk valami. Mert sajnos ez az igazság, szintén tisztelet, ahol nem…

Már elnézést, gondoljatok bele, milyen hülyén jön ki, hogy ő fizet azért, hogy elmondhassa, “én azért jó srác vagyok ám, meg vannak céljaim, mert ezért nyomom, meg ezért nem tudtam akkor…” Ugye milyen nevetséges? Ők meg nem röhögtetik ki magukat, éppen ezért sokat sem tudtok meg igazán róluk. Így aztán hagyatkoztok a sótlan összefoglalókra, némi eredményre és bedőltök pár frázis puffogtatásnak, hogy “unalmas a futam és nem nyomják neki. Meg semmit nem ér az R5…” stb. És erre még rátesz egy lapáttal pár csatorna, tisztelet a kivételnek,  akiknek éppen nem ez lenne a dolga, viszont a sportágunkból él… Na, ebből vegyetek. Ahelyett, hogy felnyomnánk az ázsiónkat, inkább lealázzuk. Mindenféle hülyeséggel.

Ilyen a minimális belépő elleni hiszti, vagy az érte éppen nem járó mobil wc… Mondják a férfiak és kardoskodnak a marhaság mellett. Férfiak, értitek? Ők, akik egy éjjeli diszkóból hazafelé még akár egy Bentley Cabrióra is elvégzik kis dolgukat, tisztelet a kivételnek… De az erdő közepére, mert 2500-ba kerül mobil wc-t, óriás kivetítőt és michelin csillagos pecsenyesütőt követelnek… Nos, ide jutott a sportág és ebben vérmes szurkolónak, vagy kimagaslót, szórakoztatót nyújtó pilótának lenni is borzasztóan nehéz. Elnézést, hogy kicsit elragadtattam magam, de nagy sarkítások nem kellenek az igazsághoz.

De, jogosan teszitek fel a kérdést, ha már ilyen éles tollal fogalmaztam, “hogy ok, de mit kéne tenni?” Először is sportágunkat, ezen belül a rali szakágat körülvevő médiát, kicsit jobban átreformálnám. Vannak újítások, tesznek is most érte, de ez még kevés. Egyszerűen azt látom, hogy senki nem dolgozik azon, hogy hosszú távon ismét igazán népszerű legyen a rali. Sokkal több színes információ kell a mezőnyről. A technikákról. Több olyan rendezvény, alkalom, lehetőség kell, ahol a szurkolók jobban megismerhetnék a versenyzőket és a technikákat.

Egy marhaság, hogy semmire nem jó az R5… Mindenkinek megváltozik a véleményem, ha beleülhetne, kérdezzetek olyant, akinek ez már megadatott, mint szurkoló. Mindjárt másképpen néznének a pilótákra. Sokkal több, versenyzőket mélyebben bemutató anyagok kellenének. De mindenkiről, szépen sorban. Olyan írások, amelyek valósan és részletesen mutatnak be egy-egy futamot. Mert verseny van, ez tévedés, hogy nincs!

Tessék megnézni a környező országokat. Velük szemben nálunk az R5-ös autók, de az ORC mezőnyében is KOMOLY verseny van. Azért mert ismét Vincze Feri nyert, attól még Hadik összesen szűk 20 másodperccel maradt le, és Velnczei is ott volt köztük a defektig… Azaz verseny volt! Az ORC-ben a futam előtt nem tudod megtippelni, ki nyer. Van rá 6-7 páros. Most úgy értek be, hogy a futott idők alapján hárman voltak tizedre azonosan. Mi ez, ha nem verseny? És ezért nem lehet őket szeretni, vagy szurkolni nekik? Dehogynem, csak igazából nem tudtok róla! És róluk sem közelebbi dolgokat. Csak állandóan a negatív és mesterségesen gerjesztett marhaságok lepik előbb el az oldalakat…

Vannak a mezőnyben rutinos rókák, és szemtelen, feltörekvő fiatalok. De semmi személyeset nem tudtok róluk, mert a média képtelen ezt felétek közvetíteni. Nézzétek meg, más sportágakban pl. az aranylábú legényekkel kapcsolatban, mennyi személyes infó jelenik meg. Itt semmi. Szerencsétlen pilótáink a köztudatban, most mind ilyen szürke, sótlan embernek van elkönyvelve, miközben jópofák, nyíltak, vidámak és szemtelen fiatalokkal is tele van a lista. De fizetett cikkekkel ezt nem lehet közelebb hozni felétek most. És ezt sajnos az utóbbi években nagyon elrontották, és iszonyatosan nagy munkával lehet csak helyrehozni.

De amíg mindenki azonnal kivenni akar ebből és nem belerakni, felépíteni, addig ez nagyon nem fog változni. És a versenyzőknek pedig egyre jobban tele lesz a hócipője, hogy ezt is nekik kell (kéne) ilyen, vagy olyan formában megfizetni. Amíg nekem a 90-es évek közepén, reklámfilmet kellett kihagynom az összefoglalókban, vagy cikket meghúzni a Nemzeti Sportban a hirdetés miatt, hogy elférjen, most nézzétek meg, mi van… Sajtóanyagok. Semmilyen igazán érdekes, személyes, szórakoztató írások nincsenek, amivel nyitnánk ismét a szurkolók felé. A videók, meg fotók nem adnak olyan dolgokat senkiről, amitől megkedvelsz, megismersz igazából valakit.

Pedig megérdemelné a mai mezőny is, ha már a verejtékesen összeszedett anyagi fedezetek mellet versenyeznek, hogy szurkolók és versenyzők ismét egymásra találjanak… Tömegével. 

 

Kósa András Race1.net

fotók: LPWM Sport, Hajóka Hajósi Miklós, Gieger Máté, Jozipovics Tímea, Molnár Flóra, Bödecs Krisztián, Molnár Gábor

Post2