Peugeot kupa, avagy én a vízilovakkal vagyok…

Ez egy nem tervezett írás, de ha már megszólított lettem, illik reagálni. Méghozzá érvekkel, ötletekkel, különben kritikám valóban nem hiteles, nem ér semmit. Persze, nem mondanék igazat, ha nem írnám le, a stopokban várakozva érintettem én ezt a témát már Tagai Tamásnak és Ifj Tóth János barátomnak, de ott komolyabb beszélgetésre lehetőség és idő nincs. És nem is ők döntenek mindenben.

A tegnap reggeli facebookon tett rövid bejegyzésem sem alapvetően negatív hírértékű, még ha annak tűnik is. Először is leszögezném, nagyon jó, hogy van a Peugeot márkakupa, hogy vannak a sorozatnak egyéb partnerei, támogatói. Azt írtam, és állítom most is, hogy ez könnyebben hozzáférhető legyen a jelenlegi öt pároson kívül más számára is, az csak egy jó promoteri munkával érhető el. Azaz a meglévő lehetőséget, a létező kupasorozatot, csúnyán kifejezve, nem használják, csak működtetik. És a kettő között nagy különbség van.

Az hogy létrejött, kedvezményes nevezési díj, egységes overál, közös szervizelés, és még sorolhatnám, ez a működtetés része. De ezért a leendő párosok fizetnek. Belépési összeget, bérleti díjakat és egyéb járulékos költségeket. Természetes, ez így van rendjén. Na, de itt jön az a marketing, ahol ezt a sorozatot el kéne adni, ezáltal pont segíteni azokat, a részvételért érdeklődő versenyzőket, hogy a fizetendő költségekre könnyebben előteremthessék a fedezetet. És ez utóbbi, ami nincs, most sem!

A Peugeot márkakereskedő hálózatából nem tudom hányan támogatnak valamilyen formában induló versenyautót, de tudtommal nem nagyon kapnak az ötlet után. Pedig elvileg nekik, az országos hálózatnak kéne ebből közvetlenül profitálni. Reklámértéke így lenne. De nincs… Én ezen változtatnék erőteljesen.

Kezdjük azzal, hogy ezeket az autókat az öt fordulós aszfaltversenyeken az R5-ös autók után rajtoltatnám, és nem 60-as rajtszám környékén. Tudom a szabályokat, de azoktól mi magunk térhetünk el, ha valamit a jó cél érdekében szeretnénk elkövetni. Jelenleg átlagban öt páros rajtol, nem gondolnám, hogy az őket követő N-es, vagy ORC mezőny ebből kardinális hiúsági kérdést csinálna. Első lépés, hogy a nézők, és a sajtót képviselő fotósok, videósok számára és rajtuk keresztül a ralirajongók irányába is elismertté, vonzóvá tegyük a sorozatot.

Ez is egy lépés a lakosság irányába, akik esetleges érdeklődése a kereskedőknél csapódhat le, de ez így önmagában kevés, ennél jobban kell promotálni a sorozatot. Hogyan? Én, a mezőnyben kötelező reklámokkal futó autókat egy sokkal ütősebb, és megkapó dekorációba, színvilágba öltöztettem volna. Ugyanezzel a köntössel felöltöztetnék egy civil, kicsit izmosabb, fürgébb utcai modellt. Külsőre pontosan ugyanolyanra…

Öt futam van idén. Én minden helyszín vezető régiókereskedőjénél a bajnoki forduló előtt egy nulladik napon, nyílt napot rendeznék. Ezt természetesen előtte az adott régiókban felvezetném. Mondjuk egy akcióval. Aki az előtte megadott időszakban Peugeot modellt vásárolt azon a területen, az automatikusan részt venne azon a sorsoláson, ahol kiderülne, kik azok a szerencsések, akik beülhetnek a nyílt napon élesben a versenyautókba a pilóták mellé. Én az összes, a sorozatba nevezett autót, versenyzőstül odavinném mindig az adott helyszínre.

Ezen kívül az összes promóciós helyszínen ott lenne a beöltöztetett utcai modell, amiből rendelni lehetne, mint limitált szériából, mondjuk számozva. Akár kis chiptuninggal… De ennek az egy darab kiállított kocsinak, önmagában is más marketing feladata lenne, hisz a helyszínen, a nyílt napon regisztrált érdeklődők között sorsolást rendeznék. Az ötödik, záró futamot megelőző rendezvényen, ahol ezt egy szerencsés nyertes megnyerheti, azok közül, akik személyesen bármelyik ilyen nap egyikén ott voltak. Persze, akár más apró ajándékok mellett.

Ez a “vándorcirkusz” már önmagában alap egy marketingstratégiához, amelyre felvezető reklámfilmet, és rádióspotot lehetne készíteni, és azt sugározni. A limitált modellt, az akciót, és nyílt nap sorozatot, és magát a Peugeot kupát is. Így egyben. Aztán az első nyílt nap, az ügyfél autóztatás, az egész rendezvény hangulata, már adna egy alapot a következő reklámfilm elkészítéséhez. A lényeg, hogy a szurkolókat, a lakosságot, akikből a potenciális vásárlók kerülhetnek ki, úgy hozzuk az adott márkához, a kupasorozathoz közel, hogy ismert lesz a verseny, a sorozat, profitál belőle a kereskedő és a hazai importőr. Van ilyen most?

A valóság az, hogy tudok olyan versenyzőkről, akik megkeresték az indulásuk érdekében a kereskedőhálózat mindegyik tagját. Még választ sem kaptak… És ezért nem lehet őket sem hibáztatni, hisz nem volt útmutatás a számukra arra vonatkozóan, ha beszállnak, mit profitálhat belőle. Azt írtam egy korábbi bejegyzésembe, egy adott régiókereskedő, ha egy párost tudna futamonként 30% költségátvállalással segíteni, már jó lenne. Ne áltassuk magunk, és mást sem, írjuk le nyugodtan, a mostani kedvezményes feltételek mellett is kb. 2 millió forint egy futamon való részvétel díja. (autó bérleti díj, nevezés, üzemanyag, gumi, biztosítás, utazás, szállás.) Kvázi egy régiónak, ha érdekelné, ez futamonként 600-700 ezer forint támogatás. Hogy ő ezt megadja, vagy egyáltalán elgondolkodjon rajta, ahhoz bizony komoly marketing stratégia kéne, ami nincs.

És ne jöjjön senki azzal, hogy bántom azokat akik ezt létrehozták, és működtetik. Dehogy, áldom az eget, hogy vannak, és létezik. De tudniuk kell az okát, vagy foglalkozni vele, hogy miért nincs több nevező. Elérhetővé kell tenni a sorozatot. Az említett példával próbáltam érzékeltetni, minden ilyen kezdeményezés, csak akkor működik jól, ha a kört bezárjuk. És ebben a körben, bárki, bárhol, bármelyik részén száll be, azt kell éreznie, hogy ez neki jó. Az ötletgazda, az importőr, a működtető, az MNASZ, a kereskedőhálózat és persze a versenyzők. Ez csak így kerek egész. Ez jelen formájában a Peugeot kupa egy szolgáltatás. Befizetsz, megkapod, és még viszed a pénzedért a kötelező reklámokat. Ehhez viszont pénzt kell szerezni, de ha valaki mégis tud, akkor meg nem biztos, hogy ezt választja. Tehát a tőkével, támogatóval rendelkező versenyző számára is vonzóvá kell tenni. Önmagában a pénzdíj nem elég… Hangulat, körítés, felhajtás, cirkusz kell hozzá, magyarul marketing.

Az autósport nem a szegények sportja, a szurkolók között sem… De ebből is lehet profitálni. Azért, meg kell nézni, kik és mivel járnak a versenyekre. Mindenkit tiszteletben tartva, azért látható, milyen autókkal érkeznek a futamokra. Nyakban a vontatókötél vastagságú díszítés, hozzá a jobbosban egy csini menyecske… Kvázi egy fizetőképes keresletről beszélünk. Más márkák, mint a Subaru, Mitsubishi és sorolhatnám még, előrukkoltak utcára is egyedi szériákkal. A mi feldíszített, a futamon láthatóval megegyező modellünk miért nem lehet az? És ha az említett menyecske éppen abból kap egyet, még jobban ragaszkodni fog a Vontatójának a vontatójához… Miért nem használjuk ki egy jó marketing stratégiával? Elmegy belőle 20-30-40 darab, csak nyerni lehet vele!

Helyette tömegével nyomják az olyan autókat, és reklámjaikat, ami csak azt sulykolja belénk, mennyivel hülyébbek lettünk az autónkhoz képest. Mert már beáll a parkolóba, mert kipörgésgátló, kitörésgátló, távolságtartó… Megsúgom, nincs az a távolságtartó ami a kamiont, és a vonatot távol tartja, ha fegyelmezetlen vagy, és nem tudsz vezetni. Amióta ezek az autók vannak, azóta is látom, hogy egy multi parkolójába úgy áll be valaki, hogy a szembelévő hely is szabad legyen, így orral előre az egyiken keresztül áthajtva áll be a másikba, csak ne kelljen tolatni…

Az én ötleteimmel, ha valamelyik versenyző mellé beül a nyertes civil, talán rájön, mennyire nem tud vezetni, és esetleg csökkennének azoknak a híreknek a száma, amelyek mind úgy kezdődnek a “nem megfelelő sebességválasztás…” Kétségtelen van ilyen is, de valljuk be, az emberek többsége nem tud vezetni, és ez nem a sebesség helytelen választásánál jön ki, hanem pofonegyszerű szituációkat sem tudnak megoldani, és okoznak magukban, és másokban kárt. De 28-30 óra vezetéssel nem lehet megtanulni és jogosítványt adni! Hatósági szinten tagadjuk ezt, pedig ez az igazság! És bizony az autósport segítségével, jó marketinggel azért rá lehetne civileket ébreszteni arra, hogy amit ő tud, az édeskevés, és ebben a pillanatban azért igencsak hasznos és megfontolandó sugallata lenne egy-egy ilyen rendezvénynek.

Kicsit eltértünk az alaptól, de érzékeltetni akartam, mennyi hasznos dologra is fordítható a mi kedvenc sportunk. Összefoglalva, egyáltalán nem támadva azokat, akik létrehozták a kupasorozatot, írtam össze gondolataimat ezzel kapcsolatban. Megemelem a kalapom előttük, de hibásak vagyunk mind, ha nem szólunk arról, hogy ez így jelenleg még döcög. Egy ötlet, kezdeményezés értékmérője az érdeklődés, a részvétel. Jelenleg, csak én 6 Peugeot 208 R2-es autóról tudok, amik pihennek egy garázsban. A mezőnyben fut átlagban ezen kívül öt, érdeklődő meg lenne vagy húsz…

De nem tudják az anyagiakat előteremteni, és ezzel is kéne foglalkozni. Nemcsak működtetni, és a szolgáltatást nyújtani. Mindenki jól járna, ha úgy működne! Most nem mindenki jár jól… Én pedig úgy vagyok ezzel, mint Bud Spencer. Ő a vízilovakkal, én meg a versenyzőkkel vagyok…

Kósa András Race1.net 

Fotók: Bako Rally Team, LPWM Sport, Riskó Dani facebook oldalak

Post2