Velenczei Ádám: Jöttek a régi érzések…

Velenczei Ádám erős nyolc hónapos kihagyás után ismét magyar bajnoki futamon. A fiatal ralipilóta, tavalyi, nagy bukása után már nagyon várta a visszatérés lehetőségét, és ez idén Egerben megadatott neki. Ugyanazzal a Hyundai R5-sel, amivel az emlékezetes veszprémi balesetet elszenvedte. Az első idei futam tapasztalatairól beszélgettem a szécsényi pilótával.

“Már a futam előtti privát teszten nagyon jó érzés volt újból az R5-be visszaülni. Nagyon vártam már az első  kilométereket, amiből aztán úgy 50-60 lett. Igaz, vizes aszfalton történt az újabb ismerkedés. Persze annyiban már más volt ez, mint anno a legelső, hogy most tudtam, melyik gomb átállítása, mit eredményez majd. A műszerfalon azért már eligazodtam…” – kezdi mosolyogva Ádám.

“Ezt követően viszont nagyon kellemes meglepetések értek. Az autó új futómű fejlesztése nagyon jól sikerült. Ahol korábban második fokozatban fordultam, ott most elfért a harmadik is. Már ilyen szempontból is mindenképpen gyorsult a kocsi, no meg az új motorvezérléstől is. Nyilván ezek a kellemes első benyomások is segítettek abban, hogy egyből visszajöttek a régi érzések. Úgyhogy bizakodva tekintettem az első bajnoki, az egri rali elé.” – árulja el Velenczei Ádám.

“Előzetesen az első öt hely egyikében gondolkodtam. Hogy az első nap végére már ezt a pozíciót foglaltam el, jó érzésekkel töltött el, de semmiképpen sem elbizakodottsággal. Egyébként is úgy próbáltam már előzetesen felépíteni a versenyemet, hogy fokozatosan gyorsuljak. Ezért volt az első három gyors olyan, amilyen. De amikor éreztem, hogy köztem és a kocsi között az összhang rendben van, próbáltam Csabával gyorsulni.” – avat utólag a taktikába minket Ádám.

“A mezőny ugyanolyan erős, mint tavaly, sőt szorosabb is lesz, ha még páran gyorsulni fognak. Itt is már tizedekre ment a harc, igaz a pályák nem voltak nagyon hosszúak. Viszont az esti gyorsaságikat nagyon bírtam. Én kedvelem a sötétben való megmérettetést. Úgy gondlom, az időeredmények sem voltak rosszak, talán ennek is volt köszönhető, hogy stabilizáltuk magunka a nap végére az ötödik helyen.” – meséli Ádám.

“Vasárnapra egyértelműen az ötödik hely megtartása volt a cél. Előttünk Vincze Ferike volt, de ő bő húsz másodpercre. Ez itt nagy előny, tehát reálisan nem volt lehetőségünk előrébb lépni, így csak a tempót próbáltuk fokozni. Az elért szakaszeredmények tekintetében elégedett vagyok az első versennyel. Annak ellenére, hogy a rajtolás nem megy tökéletesen. Úgy érzem, bent hagyok 0,5- 1 másodpercet és ez itt 20 rajtolásnál bizony komoly másodpercek. A kuplungot meg kell néznünk, túl rövidnek tartom az útját, és így nem lehet finomkodni vele, hanem egyből elindul, ami akár korai rajtot is eredményezhetne. Szóval ezen Miskolcig valamit javítunk.” – tájékoztatja a Race1.net olvasóit Velenczei Ádám.

“A miskolci futam úgy gondolom, mindenképpen nehezebb verseny lesz. A pályák hossza, minősége, igazi raliversenyt sugall. Meglátjuk. Én már nagyon várom, és Szedő Csabival még gyorsulni szeretnénk. Most, hogy kezd világos lenni az idei pontszámítás, mindenképpen csak a top5-ben érdemes autózni, és ez nálam minimum elvárás a hó végi futamon.” – zárjuk a rövid délután diskurzust Velenczei Ádámmal.

 

Kósa András Race1.net

A képeket köszönjük Trábert Olivérnek és Csölle Dánielnek. 

Post2