Egyre, másra jönnek az információk, hogy ki mit tervez, és hol indul. Történt már több bejelentés is. Egy biztos, eddig egyetlen magyar páros van, aki az ERC-ben teljes szezont vállal, és az Botka Dávid és Mesterházi Márk a Skoda Fabia R5-tel.
Botka Dudu megkeresésünkkor is ezerrel intézte a csapat dolgait, Szenner Zsolti viszont bőven szolgált információval a Race1.net olvasóinak a csapat idei terveiről.
A Rally Café Autósport Magazin már a MOL kutakon is kapható!
A megszokott helyszínen, az Azori-szigeteken kezdenek. Tavaly itt még a Citroennel versenyeztek, hisz az autóváltásra később került sor. “Igen ide a téli felújítások, szervizelés után nagy lendülettel és bizalommal érkeztünk. Azonban az autó műszaki hibája miatt kiálltunk a versenyből. Úgy gondolom, ott dőlt el a kocsi sorsa, mert onnantól már a cserén gondolkodtunk. Pár futammal később, hála istennek, ez meg is valósult.”
Egy sikeres tranzakciót követően a csapat tulajdonába került a jelenlegi autó, egy Skoda Fabia R5-ös. “Én hoztam haza egy társammal, és nagyon boldogan tettem ezt akkor. Beszéltünk is az úton hazafelé. Most már mondhatom, a lehető legjobb választás volt. Éppen ezért most a 2018-as szezonnak valóban nyugodtan állunk neki, több okból is.” – mondja egy szuszra Zsolti, érezve hangján, hogy ez tényleg így van.
“A szervezés az Azori-szigetekre készen van. A közvetlen azt követő eseményekre több terv is van. Lehet, az autó idén is, esetleg bérbeadásra kerül, de csak úgy, ha a mi ERC-és programunkkal egyeztethető. A portugál sziget után a kanári-szigetekei verseny előtt egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ott a környéken, egy kisebb aszfaltos futamon részt vegyünk. Ez nagyon jó felkészülést és tesztet szolgáltatna a spanyol állomásra. Ebben az esetben a kocsi biztosan ott marad, csak mi repkedünk ide-oda…” – meséli Zsolti a képlékeny terv ezen részét.
Aztán a többi eseménnyel kapcsolatban is készségesen ad tájékoztatást. “Mint említettem, mivel van pár ERC verseny már a kezünkben a Fabiával, mi minden futamon megmérettetjük magunkat. Tehát a mínuszolás elve részünkről csak a teljesítések után alkalmazandó. Mind a nyolc futamon szereplünk, és a lehető legjobbat akarjuk kihozni belőle. Meglátásunk szerint ez csak így kivitelezhető. Nem könnyű érvényesülni egy ilyen mezőnyben, de a céljainkat szeretnénk megvalósítani.” – osztja meg velünk Zsolt a csapat álláspontját, és döntését.
“Nincs egyetlen változás sem a csapatban. Szeles Péter távozása után Dudu is új társat keresett, és Márk személyében találta meg a próbák után a legalkalmasabbat a feladatra. Semmi okunk nem lenne a változtatásra. Úgyhogy arccal az ERC 2018-as évada felé…” – fejezi be Zsolti ezzel a csatakiáltással a tájékoztatást.
Egyben ígéri a Race1.net olvasóinak, hogy ahogy tavaly tette, idén is számíthatunk a helyszínekről a lehető legtöbb képes beszámolóval, amit előre is köszönünk!
Mikor éppen a cikk vége felé közeledtem Botka Dudu hívott, és személyesen is megerősítette a Zsolt által mondottakat. Majd a következőket fűzte hozzá:” Én úgy gondolom, hogy a szabályok egyértelműek az ERC futamokkal kapcsolatban. A rendezők is az egyenlő feltételeket szeretnék garantálni. Komoly pénzekből versenyzünk, nem kis áldozatok árán, ezért fair versenyeket szeretnénk, én magam személyesen is. Éppen ezért írtam a rendezőknek, hogy a futamokra való felkészülést is szigorúan vegyék és tartassák be. Úgy gondolom a rali tisztaságát egy ERC szinten, minimum így kell betartatni és megóvni. Ha egy pályán kettőt lehet menni előtte, az kettő legyen, ezt azért ugye nehéz elszámolni…”
A Botka Rally Team összes csapattagjának részünkről egy nagy biztatás a teljes ERC program megvalósításához!
Kósa András Race1.net