Most egy olyan pilótáról szól cikksorozatunk tizedik része, akit sokan, versenyzőtársai is, nagyon jó jó kezű, ügyes, tehetséges raliversenyzőnek tartanak. Azonban, mint az interjúból is kiderül, ő inkább ezt a történetet kezdi elengedni, minthogy vegyen egy mély levegőt és még egyszer úgy igazából nekifusson. Hátha a róla megjelenő fejezet, és az őt körülvevő barátok, ismerősök, most olyan hatással lesznek rá, hogy akár meg is fordíthatják ezt a folyamatot… Már megéri akkor Ecsedi Ádámról írni.
Ádám keresztül, kasul beutazza, átszeli hazánkat. A hevesi versenyző munkahelye, éppen az ország nyugati felében Zalaegerszegen van. Viszont a családi bázis, a barátok, a műhely, az autó viszont továbbra is Hevesben. Most ott értük utol, és kezdtük a beszélgetést. “Édesapám, még a régi rendszerben autószerelőnek készült, de ahhoz túl jó volt, és így villanyszerelő lett, az akkori itthoni sajátosságoknak köszönhetően. Viszont az autókhoz való vonzalma, kötődése megmaradt, és abból ragadt rám már gyerekkoromban jócskán. Elég korán megmutatkozott nálam, hisz korán kerültem már kormány mögé…” – kezdi Ádám.
“Egyik barátom kapott egy kereklámpás Zsigulit, és azzal kezdtünk csapatni. Persze jogsi nem volt még, de eldugott, zárt helyeken mi már bőszen próbálkoztunk. Később én is hozzájutottam egy ilyen autóhoz. Ezzel is rendszeresen nyomtuk, kint a határban. Szegényt egyszer tetőre raktunk, akkor pont nem én vezettem, hanem az anyós ülésben vészeltem át a dolgokat. Nem lett semmi bajunk, talpra állítottuk a verdát, saját lábán hazacammogtunk vele, de szegénynek ez volt az utolsó útja, mint utóbb kiderült…” – meséli az eldobós első Zsigulijának sorsát.
“Sokáig nem maradtam autó nélkül. Úgy 14-15 éves lehettem, amikor érkezett a négylámpás 1500-as Lada. Ezt szépen elkezdtem építgetni. Hegesztett difi, két kagylóülés, keményebb gátlók és végül egy 1600-as motor került bele. Ezzel kezdtem versenyezni itt Heves környékén. A helyi Mini ralibajnokságban mentem először. Ez olyan tanulóidőszak volt. Elsőre a tapasztalatgyűjtés volt a cél. Aztán, ahogy kerültek az autóba az újabb dolgok, úgy jöttek a jobb eredmények is.” – avat minket a tervezett karrierépítés titkaiba Ádám.
“Mikor már ütőképes lett az autó, jöttek az egyre jobb eredmények. Végül Heves város bajnoka lettem. Ez már az az időszak volt, amikor szert tettem a jogosítványra is. Aztán úgy 2012-ben váltottam. Elbúcsúztam a négylámpás Ladától és jött a VFTS, egészen pontosan ez egy replica változat, inkább így nevezném. Van benne egy 1700-as motor. Ezzel kezdtem még komolyabban versenyezni, akkor még reménykedve, hogy majd lépkedek előre a ranglétrán.” – emlékezik vissza Ádám.
“Kunmadarason indultam rendszeresen és a kiskunlacházai FRT bajnokságban. Előbbiben éveken keresztül hoztam a dobogós helyezéseket az első helytől a harmadikig, a Lada kategóriában éves bajnok lettem. Az FRT-ben is sorra jöttek a dobogós eredmények. Aztán szépen múlt az idő, mentek az évek, és az előrelépés nem sikerült. Egy MARB verseny, vagy éves versenyzés csak álom maradt. És ez már úgy néz ki, hogy végleg múltidő.” – meséli szomorúan Ádám.
“A helyzet az, hogy nem láttam reményt és lehetőséget a további előrelépés tekintetében. Ennek több oka volt. Először nyilván a komolyabb anyagi áldozatvállalás miatt. Nem volt nagyon szponzorom, amit az autósportra költöttünk, az a család támogatásával valósult meg. Aztán ott voltak és vannak az állandó szabályváltozások, ami szinte ellehetetleníti a versenyzést ilyen szinten. Ez sem tetszett, megmondom őszintén. Végül most már ott tartok, hogy a munkám mellett nincs nagyon lehetőség a változtatásra.” – osztja meg velünk Ádám a jelenlegi helyzetét.
“Úgyhogy idén is majd próbálok elindulni a megszokott helyeken és versenyeken, de ennél több nem hiszem, hogy lesz. Azt nagyon élvezem, amikor a srácok között vagyok egy-egy ilyen versenyen. Újra, és újra megküzdeni a helyezésekért. Barátaim ülnek be mellém, és fognak a jövőben is. Talán amit sajnálok, hogy a régi vetélytársakkal, akikkel mentem korábban az említett bajnokságokban, nem küzdhetek meg most, mert esetleg nekik sikerült előrébb lépni, magasabb szinten versenyezni. Aztán talán jó buli lenne… De most már több szól ellene, mint mellette…” – mondja teljesen tárgyilagosan Ádám.
“Szóval ez a helyzet, igazából nem tudok többet mondani. Nagyon úgy néz ki, hogy most már a munkám és az ezzel járó feladatok határozzák meg a jövőmet. Amit eddig elértem, azért nagy köszönet a szüleimnek, a családomnak, és a barátaimnak, akik mindig mellettem álltak és segítettek mindenben. Amit összehoztam, az velük egy közös munka gyümölcse volt. Tényleg nagyon hálás vagyok nekik.” – fejezzük be Ádámmal.
Megmondom őszintén egy 27 éves fiatalembertől, nem egy ilyen búcsúztatós kicsengésű interjút vártam. De azt is tudomásul kell venni, hogy van ilyen is. Ha ő úgy gondolja, ennél nincs előrébb, józan ésszel, bizonyos kereteken belül, el kell fogadni. Tény vannak, voltak olyanok is, akik mindenüket feltették a versenyzésre, kockáztattak érte, és elbuktak… Igen, ilyen is volt. Lehet Ádám ezt szerette volna elérni, és most már inkább a civil életére figyel. Pedig azt mondák az őt körülvevő barátok, ismerősök, versenytársak, hogy nagyon jó kezű pilóta. Hátha mégis van feljebb…
Kósa András Race1.net
A fotókat az Ecsy Rally Team facebook oldaláról vettük le. Azok többségét Pánya Péter készítette, akinek külön köszönjük munkáját.