Sorozatunk következő szereplője közkívánatra a kaposvári Budai Béla, aki annak idején talán az ország legszebb, és legprecízebben összerakott Lada VFTS-ét vezette. Persze Béla autóparkját nemcsak ez az egyetlen gyári autó jellemezte, volt ott később Toyota családból pár darab, és a Subarutól is… Érdekes, hogy a felsoroltak közül a VFTS volt az első, és az utolsó darab is… Ugyanis az említett legendás autó, most is ott csillog, villog Budai Béla kaposvári autószalonjában…
Tegnap estére beszéltük meg az interjút, mert napközben alig-alig lehet az üzletembert pár szó erejéig elcsípni. De este a megbeszélt időpontban bőven jutott idő a szeretett sportágunkra, és arra, hogy is fertőződött meg a benzingőzős világgal….” Autószerelő inasként kezdtem. Aztán amikor a hetvenes évek elején végeztem az ipari iskolában, az AFIT-nál kezdtem dolgozni. Nos, idejártak azok a remek emberek, akik akkor a kaposvári autósport magját jelentették. Kovács Rudi, a Lutz testvérek, Gyócsi doktor, aki egy ismert nőgyógyász volt… Szóval itt ismerkedtem meg velük, ami később alapjaiban határozta meg az életemet.” – kezdünk bele Budai Bélával.
“Nos, ahogy lenni szokott, és másnál is előfordult, és mesélték itt a te oldaladon is, elmentem nekik segíteni a versenyekre. Szervizeltem a kaposvári autóversenyzőknek, akik abban az időben igen eredményesen képviselték a hazai színeket. Kovács Rudi abszolút sorrendben is egyik meghatározó alakja volt a magyar ralinak a ’73-74-es időszak tájékán. De Lutzék is a Trabanttal igen jól mentek a kategóriában. Szóval ilyen elismert, és nagy tudású versenyzőknek segíthettem akkor, ami nagy büszkeséggel töltött el.” – meséli őszintén Béla.
“Egy időre el kellett őket hagynom, mert 1977-ben bevonultam sorkatonai szolgálatra. De ez egyáltalán nem volt egy tragikus dolog, mint ahogy később kiderült. Nagyon jó, és rendes ember volt a főnököm a Szűcs őrnagy. A szolgálati idő alatt megengedte, hogy induljak első versenyemen a Mecsek ralin a túra bajnokságban. Nemhogy megengedte, még el is jött megnézni… Abban az időben, csak a túra osztályban, több mint száz induló volt. Itt jól szerepelni igazi rangot jelentett. Nos, én az első versenyen úgy a nyolcadik, tizedik hely környékén futottam be. Ez a sikerélmény megadta a kezdeti lökést számomra.” – idézi fel a hetvenes évek felé történt élményét Béla.
“Mikor leszereltem, szerencsére abban az időben alakultak meg a Volán autósport szakosztályok országszerte, mint ahogy Kaposváron is. Természetesen én azonnal jelentkeztem, és belekerültem abba az illusztris társaságba, akik itt a városban a sportág krémjét jelentették. Kovács Rudi, a Lutz testvérek, Gyócsi doktor, aztán már a Borsányi is, és nem sokkal később Hideg Jani is. Nagyon erős csapatunk volt, akiket Szántó Laci, mint szakosztályvezető fogott össze. Tudod abban az időben, az egyéni küzdelmeken kívül óriási presztízse volt a csapatbajnokságnak is.” – mondja szinte levegővétel nélkül Budai Béla.
“Én egy-két évet mentem a túra bajnokságban. Akkor ott az volt a szabály, aki az leső pár százalékban végzett a mezőnyben, az kerülhetett fel az első osztályba. Nos, én ezt 1980-ban teljesítettem, és a következő évben már a csapat tagjaként mehettem a rali I.-ben. Megkaptam az első állami kocsimat egy széria Zsigulit, tudod az “AY”-os rendszámmal. Ez nagyon nagy dolog volt abban az időben, hisz a civil emberek is, 5-8 évet vártak az autóikra. Nekem meg ott volt az első ilyen lehetőségem.”– adja elő még most is büszkén a rali I.-ben debütáló Béla.
“Szántó Laci elmondta, hogy biztonságosan menjünk, és célba kell érni. Andris! Elhiszed ezt nekem, ott voltam fiatalon, tele lendülettel, és ezt mondták nekem, hogy biztonságosan… Szerinted mit csináltam? Persze, hogy nyomtam. De valóban a csapatérdek az fontos volt. Úgy értékelték a versenyeket, hogy az öt benevezett autóból, a legjobb három eredményét vették figyelembe. A többiek miatt sem csinálhattam nagy marhaságokat, ráadásul elképesztően jó volt a csapategység, és a segítőkészség a többiek részéről. Ezt a következő példával szeretném méltatni.” – kelti fel érdeklődésemet Budai Béla.
“Általában annyi nappal a verseny előtt utaztunk el, ahány pályaszakaszt raktak a szervezők a futamba. Ha hatot akkor hat napra, ha hetet, akkor egy héttel előtte már mentünk. Tehát minden napra jutott egy pálya, amin egész nap gyakoroltunk. Mégpedig úgy, hogy pl. elől ment Hideg Jani, én mögötte és mögöttem Kovács Rudi. Jani mutatta az íveket, Rudi meg néztem, hogy mit csinálok, követem e a tapasztaltabbak tanácsait. Aztán utána elmondták, mit láttak, mit kéne csinálni. csiszolni. Esze pedig megnézték még az itinerünket is. Szóval ilyen volt egy igazi CSAPAT!” – avat a titkokba Budai Béla.
“Egyéniben hoztam a harmadik, negyedik helyeket stabilan. Ez a csapatversenyben jó volt, és így elég eredményesek voltunk. Abban az időben a versenyeken szinte mindenhol volt gyorsasági sötétben, éjjel is. Annyi hangsúlyt fektetett a csapat a felkészülésbe, hogy elvárták, hogy szinte ugyanolyan időket autózzunk akkor is. Ha már kicsit lassabb voltam, Szántó Laci már mondta, hogy mi a probléma… Szóval nem lehetett bealudni, de a csapatunkra ez nem is volt jellemző.” – mondja nevetve Béla.
“Úgy 1984 tájékán járunk, amikor egyik csapattársam Ausztrália felé vette az irányt, és ez egy egyirányú utazásnak bizonyult. Nos, az ő 1300-as Gr.2-es Zsiguliját megkaptam. Ez már kicsit más kávéház volt a szériánál, de azért ez sem volt egy “gyári” gép. De arra pontosan jó volt, hogy a ranglétrát végigjárjam, ezt követte ugye a Gr.2-es 1600-as autó. De maradva az 1,3-nál, ebben a kategóriában akkor már nagyon komoly ellenfelek voltak. Kiskoko (Dudás Gyula – a szerk.) Pécsről Mahler “Szepi” (Mahler József) és a skodás srácok is… Isteni meccsek voltak. Ezzel a kocsival lettem BBK válogatott is., hisz már itthon a futamokon hoztam az első és második helyezéseket.” – sorolja büszkén Béla.
“Azok a külföldi versenyek nagyon jók voltak. Öt párosból állt a válogatott, és ott is az első hármat értékelték. Tudod abban az időben volt két útlevél fajta. Keletre és nyugatra. Nos, ezeket le kellett adni és az OTSH adott sportútlevelet… Meg napidíjat is, úgyhogy sok panaszra nem volt okunk. Nagyon jó hangulatú rendezvények voltak ezek, örülök, hogy ebben is rész vehettem.” – nosztalgiázunk kicsit a külföldi portyákkal.
“De sajnos ennek éppen akkor vége lett, mert itthon is megszűntek a Volán autósport szakosztályai. A bátyám egy helyi cégnél dolgozott. Az Elastic egy német tulajdonban lévő vállalkozás volt itt, a magyar Puskás Tibi vezetésével. Nos, őt, mint igazgatót megfűztük, mi lenne, ha csinálnánk egy autósport szakosztályt. Így is lett, és megalakítottuk az Elastic SE -t. Olyan remek pilóták alkották a csapatot, mint Ivánszky Árpi a Skodával, Tóth Misi a Lanciával, Turi Tomi a Suzukival, Vojcsik Golyó meg a Ladával. Én meg a VFTS-sel. de ennek megint külön története volt.” – állok készen az újabb sztorira.
“Én mindenképpen egy gyári, eredeti Lada VFTS-t szerettem volna. Nos felvettem a kapcsolatot Stasys Brundzával, aki Vilniusban építette ezeket a csodákat a Ladából.” – kezd bele Béla. Én pedig minden szurkolónak ajánlom ezt a remek cikket, amit ide kattintva olvashattok el “A VFTS igaz története” címmel.
“Nos, hogy valóban a legjobb modellt kapjam, először nyugatról kellett pár alkatrészt beszereznem. Ebben nagy segítségemre volt a német anyavállalat, az Elastic. Ők kifizették és elküldték, ami kellett. Innen pedig Ikarusz alkatrészként juttattuk ki a Szovjetunióba. A MOGÜRT-ön keresztül meg behoztuk. De nehogy azt hidd, ez ilyen könnyű volt. Először is majd három évbe telt, amit itt összefoglaltam. Az AVTOEXPORT nevezetű orosz cég segített a Brundzával a kommunikációban. Mire végre jött a telefon, hogy mehetünk érte Vilniusba.” – meséli a sztorit most is teljes átéléssel Béla.
“Andris ez a kocsi akkor 1987-ben 1 600 000 forintba került. Ehhez képes egy utcai kocsi a töredékbe… Maruzsi Laci barátomat kértem meg, hogy menjünk ki érte, mert neki volt egy kis busza, amibe bele tudtuk rakni. Laci nagyon rendes volt ki nem hagyta volna ezt a kalandot. Gyakorlott lehetett ős is, hisz tele tömte a zsebét apró márkával, meg dollárral. Így végül az utunk viszonylag zökkenőmentes volt, mert ahol a nyelv nem segített, ott beszélt az apró valuta…” – nevetünk Bélával.
“A poén az volt, hogy a MOGÜRT még adott rubelben elszámolási előleget, bőségesen, amivel persze alig tudtam elszámolni, mert ugye a hosszas várokozások alatt unalmunkban kicsit költekeztünk…Végül egészen nem kellett Vilniusig elmenni, Brundzáék is jobbnak látták, hogy a külföldre szánt gyári darabot nem ott adják át…Így kicsit közelebb hozták, mi meg be, és 1988-ben itthon volt a gyári VFTS.” – meséli Béla.
“Mentem én korábban egy évet ilyen típussal, az Selmeczi Gyuri barátom autója volt, aminek nagyon rossz vége lett…Emlékszem Ranga Lacival vívtunk a bajnoki címért. Pedig abban a mezőnyben ott volt Fogta Frici és Németh “Pempő” a Renault 5 turbókkal. Én pedig a fejembe vettem, hogy a Mecseken megverem Lacit, azaz a hazai pályáján. Az első gyors Camping – Árpádtető volt. Kaptam tőle 3-4 másodpercet. Aztán utána Józsefházán, majd Kisvaszaron visszazárkóztam, amikor jött az Abaliget – Szentkút, azaz a mostani Ranga Lászó úti céllal. Ott kaptam 10 másodpercet.” – mondja most is hitetlenkedve Béla, de elismerően folytatja.
“Ranga Laci nagyon ügyesen ment a VFTS-sel (is), főleg otthon, de én nem adtam fel. Mondtam az újabb Camping rajtjában Bán Attilának, aki akkor navigált nekem, Isten nyugosztalja szegényt, hogy Atikám, jól húzd meg azt az övet! Mire ő, “miért, meg fogunk halni?”. Mondtam, dehogyis, de én ezt nem hagyom annyiban. Bár hagytam volna. Nyomtam rendesen, egészen az Antalffy kanyarig…” – meséli teljes átéléssel, de kis megbánással is Budai Béla.
“Na, ott szépen elsokalltam és ráestünk egy korábbi rali 2-es, ott veszteglő roncsra… Nem volt kicsi az esés, én is sokkot kaptam. De az hagyján, de a család is, aki úgy 500 méterre ott álltak a célban. Onnan beküldték azonnal a mentőt, mikor érdeklődésükre közölték, hogy a Budai Béláék miatt… El tudod képzelni szegénykéimet… A megsemmisült kocsit nem kellett messzire szállítani, hisz Selmeczi Gyuri ott lakott 5 kilométerre, a kocsi ezek után sokkal kisebb helyen is elfért…” – nevetünk ezeken a dolgokon most már.
Meg is beszéljük Bélával, hogy ezen a helyen már rajta kívül is, hányan, de hányan akarták átkeresztelni az Antalffy kanyart, köztük oldalunk lelkes kommentelője Geiger Miklós is, a fehér kereklámpás Zsigulival, vagy Hideg Jani bácsi, aki a fia Mitsubishijével csak 50 métert tévesztett, mert az itt megúszó autót már a következő balosra nem tudta ráfordítani…😂😂😂 De térjünk vissza a gyári autó bemutatkozására.
“A Veszprém ralin indultam vele először. Egész pontosan szerettem volna, úgy lendületből… Ugyanis Mester Pista elkezdett kicsit akadékoskodni. Nem tetszett neki a profin megépített kocsin, az első tornyoknál lévő megerősítés. Hiába mondtam neki, hogy ez így szabályos, ez nem egy tákolt lúdól, hanem egy gyári autó, de hajthatatlan volt. Azt mondta, amíg az úgy van, nem indulhatunk. Nem tudtunk mást csinálni, fogtuk a legnagyobb kalapácsot, és nekiálltunk szétverni. Érted? Mire végeztünk és elengedtek, már a fele mezőny pályán volt…” – fogadom értetlenkedve. Made in Hungary 1988…
Azt azért tudni kell Brundza értett az autókhoz, hisz aki a beillesztett cikket átugrotta, annak írom, hogy az 1976-os Akropolis Vb futamon elért abszolút hatodik helye nem volt véletlen, a karosszéria megerősítéseket értendően. A kor kiváló autóit, és pilótáit előzte sorban, érdemes megnézni, a vert mezőnyt…
“No, mindegy a kissé átalakított gyári VFTS-mel megkezdtem itthoni pályafutásomat. Nagyon szerettem ezt az autót, élveztük vele az autózást Kecskeméti Zoli barátommal. Őt is Isten nyugosztalja, sajnos ő sincs már közöttünk. Két-három jó évünk volt a kocsival, még futamot is tudtunk vele nyerni. A BBK versenyekre is elmentem vele. Erre mit ad Isten, betiltják a “B” csoportos autókat világszerte, de ezzel együtt itthon a VFTS autókat is… Én azért legalább itthon átgondoltam volna.” – veti fel Budai Béla.
“Ekkor már erősen benne voltam az üzleti, kereskedői világban, volt két autószalonom Kaposváron és Siófokon. Volt némi apróm arra, hogy körbenézzek, hogy mire váltsak a VFTS-ről. Vettem egy Ford Escort RS autót. Hú, én ezt hogy utáltam. Ez egy nagy baklövés volt. Az még ok, hogy addig csak hátsókerekes kocsival menetem, de ezzel a szervó nélküli, első kerekes kotlával, nagyon nem szerettem versenyezni. Sőt, kifejezetten utáltam, ezért aztán egy év múlva dobtam a francba…” – meséli nevetve Béla.
Budai Béla itt kissé visszavonult a ralitól, a VFTS-sel néha előfutott pár versenyen, majd a “H” csoport beindításával voltak futamai. Aztán húzott egy meglepőt, amire sok szurkoló emlékezhet…
“Igen a kilencvenes évek végén vettem egy Toyota Celica St185-ös “A” csoportos autót. Ezzel ismét Kecskeméti Zolival kezdtem el versenyezni. Nagyon imádtam ezt a kocsit. Ízig, vérig raliautó volt… Először MOl színekben mentem vele, ha emlékeztek rá. Itthon és pár külföldi futamon, az osztrákoknál álltam rajthoz. Itt például Keszler Matyi navigált nekem. Jó móka volt…” – nevet az örökké fiatal páros egyik tagja, akkor meg ugye közel húsz évvel kevesebbet írtunk…
“Volt ebből a kocsiból kifolyólag egy kis problémám, méghozzá az, hogy az akkori FIAT importőr vezető nem nézte jó szemmel, hogy én a márkától elütő típusú versenyautóval robogok a pályákon. Nos, elmondtam neki, hogy tévúton jár, Én nem az alárendeltje vagyok, mert az van a szerződésemben, hogy “Partner”. Mivel ön nekem ebben nem partnerem, mondtam neki, ezért felbontom a szerződéseimet mindkét szalonra vonatkozóan. És onnantól Citroeneket forgalmaztam, akiket nem zavarta, hogy Toyotával versenyzek…” – avat az ügy hátterébe a most is nevető Budai Béla.
“Később a Castroltól kaptam némi aprópénzt, így a kocsi ezt követően ebben pompázott. De ez már a pályafutásom vége felé volt. A saját szórakoztatásomra autóztam ekkor már igazán, hisz ahogy mondtam evvel a kocsival élvezet volt versenyezni. Végül 2000 után a sisakot a szögre akasztottam. Innentől csak annyi kapcsolatom volt a ralival, hogy az autókat bérbe adtam. Ment más is a VFTS-sel, és a Toyotával is, aminek nem lett szép vége…” – idézi fel a történteket Béla.
“Turén Frigyes bérelte tőlem az autót egy Mecsek ralira. Ez 2002-ben volt és Toyotával beesett az alsómocsoládi gyorson. A kocsi gyakorlatilag megsemmisült…Úgyhogy így lett vége imádott autóm karrierjének, nagyon sajnáltam, megsirattam a kocsit, bevallom őszintén…” – meséli most is letörten.
“Utána vettem egy Toyota Corolla WRC-ét. Megkeresett Vizin Laci barátom és ő adta az ötletet. Később ő is bérelte ezt az autót tőlem, no és Turi Tomi is. Ez a kocsi is megvolt sokáig. Sőt olyan külföldi ralikirályok is vezették, mint Miki Biasion és Mikko Hirvonen. Volt egy olasz ralishow, ahová ki kellett vinni és ott az említett urak vezették. Mert azok voltak ezek a srácok, állati rendes, közvetlen palik…” meséli egyik legnagyobb élményét Béla.
“Később vettem egy Subaru S8-as WRC autót, és azzal is ment többek között a Vizin Laci. Turi meg mellette a Corolla WRC-vel. Aztán ezt követően beruháztam egy újabb Subaruba egy S12-es WRC-be. Szóval jó kis versenygépek voltak itt. Amíg megvoltak, a szalonban volt a helyük. De úgy jártam velük, mint a VFTS-sel. Amikor arra tettem, nem sokkal később kitiltották őket, nos ekkor meg a WRC-ket. Egy ideig még Csehországba tudtam őket bérbe adni, aztán eladtam őket.” – mondja nevetve a Murphy törvényeivel kissé hadilábon álló Budai Béla…😂😂😂
“Az autók eladásával megszűnt az ebbéli kapcsolatom a ralival. De másképpen nem. eljárok néha versenyre, de van egy fix baráti köröm, egykori versenytársaimból, mint Selmeczi Gyuri, Keszler Matyi és a Jutassy Öcsi és a többiek, akikkel Vb futamokat nézünk meg, ebből is kiemelkedik a kedvenc a Monte Carlo. Már szervezem a 2018-as utazást…”– és mesél az új rettenetes szörnyekről, a WRC 17-es autókról.
“Februárban leszek 63 éves…Sok mindent kaptam a ralitól. Például az egyik legnagyobb élményemet tavaly. A jubileumi 50. Mecsek ralin, amikor a pogányi reptéren a szervezők engedélyével vihettem az akkor 15 éves unokám, és a lényom is. Majd teljesítettük a távot a “classic” kategóriában. Nyilván már nem úgy, mint húsz évvel ezelőtt, de azért talán nem is annyira öregurasan… “ – jegyzi meg kis éllel Béla.
“A VFTS itt állt a szalonban, a srácok felkészítették szépen, és a barátom gyönyörűen muzsikált egész verseny alatt. Utána megsimogattuk, lecsutakoltuk, és visszakerült méltó helyére az autószalon közepére… Ez az egy kocsim maradt. Ajánlottak érte gyűjtők brit földről, közel R5-ös árat, de nem adtam… Ez itt marad. ha ránézek, mindig az jut eszembe, amit adott nekem a rali. A KITARTÁST! “ – fejezzük be Budai Bélával.
Úgy elrepült a közel 90 perc, amennyit beszélgettünk, hogy egyikünk sem vette észre. Remélem ilyen érzése lesz a Race1.net olvasóinak is. Akiket külön üdvözöl Budai Béla, és nagyon köszöni a szavazást, igen megtisztelőnek tartotta, és nagyon jól esett neki. Nagyon szívesen idézte fel eseménydús, ralis kötődésű negyven esztendejét. De ki ne beszélne szívesen a legnagyobb szerelméről? Még az asszonynak is… Mert azt RALINAK hívják! 😍😂👌
Kósa András Race1.net
A render képeket köszönjük Birgés Istvánnak, és Pacsuta Attilának, akinek ez mellett képgyűjtő és statisztikai munkája nélkülözhetetlen a sorozatoknál.
A képeket köszönjük a Budai családnak, Peták Tibornak, Simon Tamásnak, Cservan Tibornak és azoknak a szerzőknek, akik a fotókat megjelölték
A fotók illusztrációk, nem mindig pontosan a cikk szövegéhez illeszkednek.