Szlovéniában rendezik a Mitropa kupa következő fordulóját, ami egyben horvát bajnoki futam is. Mint ismert, sok magyar páros versenyez déli szomszédaink bajnokságában is. Most is összesen kilenc páros adta le nevezését a nemzetközi futamra. Nova Gorica ideális helyszín egy remek verseny rendezésére. Az olaszokkal szinte összeépült szlovén város 30-40 kilométeres körzetében, hegyvidéki terepen, kiváló minőségű, ugratókkal teli aszfalt utakon zajlik majd a verseny.
A rendezvény komolyságát minősíti, hogy több mint 100 autó nevezett, és ebből 13 db R5-ös versenyautó is színesíti a mezőnyt. És most már ide sorolandó Hideg Krisztián és Kerék István is a Ford R5-sel. Krisztián sérült bokaszalagjai szépen gyógyultak, és most ez lehetővé teszi a rajthoz állást. Hideg komolyan venné a szereplést, azonban most is gátolja valami a zavartalan felkészülésben. Erről Kerék István tájékoztatta a Race1.net olvasóit. “Sajnos most értesültünk arról, hogy a szervezők által beígért edzés lehetőség, amit szerda délelőttre iktattak be, elmarad. Állítólag nem kapták meg erre a szakaszra az engedélyt. Nos ebben valami megint nem kerek, hisz a többi kijelölt gyorsaságira meg gond nélkül… Ez azért aggályos, mert ahogy a nevezési listákat megnéztem, nem a szomszédból jönnek a pilóták többsége, így rögtön versennyel kezdeni nem igazán fair. És most nem hazabeszélek. De kétségtelen, minket nagyon érint, hisz a Ford R5-sel még egy métert nem mentünk aszfalton. Nos, így nekivágni 150 kilométer gyorsaságinak, ami tele van ugratókkal, technikás kanyarokkal, nos egy jó beállítás azért elkelt volna. Még nem tudjuk, hogy oldjuk meg ezt a problémát. Számomra ez felfoghatatlan, ami ezzel a teszttel történt megint. A céljaink ettől még nem változtak. Jól szeretnénk menni. Mind a Mitropa kupába , mind a horvát bajnokságba nevezett pilóták között a leggyorsabbak szeretnénk lenni. Ha ez sikerülne, mindkét sorozatban a következő versenyen, már egy top10-es szereplés elég lenne az abszolút győzelemhez… És akkor teljesítenénk az idei célkitűzéseinket.” – foglalta össze egy szuszra Kerék István navigátor. A Ford tervezett dekorációja a versenyre.
Az ő volt autójukkal indul Várkonyi Szabolcs és Makai Gergely. A Mitsubishi R4-sel való barátkozás igazán jól sikerült a párosnak a Baranya kupán, hisz abszolút elsők lettek. Erre most itt kicsit kevesebb az esély, Hideg Krisztián indulása miatt, de Szabolcs bizakodó a szereplésükkel kapcsolatban. ” A Mitropa értékelésben szeretnénk Gassner előtt végezni ismét. Ez a mecseki pályákon sikerült, pedig ott inkább a tempó dominált. Itt viszont nagyon technikás pályák vannak. Talán 300 méter a leghosszabb egyenes. Most indulok először ezen a versenyen. De néztem korábbi felvételeket, és bizony ugratóból lesz bőven. A környék csodálatos. A pályákra itt, természetesen megadták időben az engedélyeket… Alig várom a versenyt. Szeretnék a dobogóra állni a Mitropa kupában, ezzel stabilizálni a helyemet az összetettben. Ha a nagy abszolútban beférnénk az 5-10-ik hely egyikére, már elégedett lennék. Ezek a céljaink Makai Gerivel…”- nyilatkozta Szabolcs még itthon a Race1.net olvasóinak.
fotó és kiemelt képünk is: MGR Images
Nézzük milyen mezőnyben is kell helytállniuk a magyaroknak. Az egyes rajtszámot az ERC-ben igen gyorsan haladó, de sokat hibázó Nikolay Gryazin kapta a Skoda Fabia R5-tel. Őt követi majd Ondrej Bisaha, és Antonin Tlustak, a két cseh pilóta Skodákkal. Bisaha kiesett a Barum ralin, míg Tlustak tizenhetedik lett. A négyes rajtszám Lim Chewon dél-koreai pilóta autóján lesz. Ami nem más, mint egy teljes gyári támogatott Hyundai i20 R5… Tavaly a srác jól ment az Opel Adammal, és idén nyílt lehetősége arra, hogy hazája gyártmányát vezethesse… Több, kevesebb sikerrel, a törésteszteken átment… A mezőnyből még meg kell említeni Rok Turk helyi versenyző nevét, aki a Peugeot 208 T16 R5-tel indul. És az ő autóját tolja az egész ország, rendezőstül, karhatalmilag mindenki, hogy nyerjen, még ha nem is ő a leggyorsabb pilóta… Az olasz Claudio De Cecco az eddigi itt megrendezett öt raliból négyet megnyert. Tavaly egy Skoda Fabia R5-tel. Idén meg egy Hyundai i20 R5-tel próbál gyors lenni, nem kicsit támaszkodva a pályaismeretre…
Lássuk a többi magyar szereplőt. Az R5-ös mezőnyben Hidegéken kívül még nevezett Fogasy Gergely a Peugeot 208-sal. Lovász Pál a Hyundai R5-tel próbál szerencsét, míg tudomásunk szerint Puskádi János nevezését is lefogadták utólag a szervezők, az Eurosol Skoda Fabiájával. Várkonyiékon kívül még egy-egy Mitsubishivel nevezett Tábori Ákos, és Szilágyi János is. Juhász Csaba a Baranya kupán is látott Renault Megane kocsit terelgeti majd, Merencsics Árpád pedig Suzuki Swifttel áll rajthoz.
A pontos nevezési listát itt találjátok.
A verseny pénteken délben kezdődik. Első nap öt gyorsasági szakasz lesz 58,46 kilométeren. Szombaton hét gyorsaságin 92,30 kilométer, így a verseny összesen 150,76 kilométer gyorsasági szakaszt tartalmaz.
A gyorsasági szakaszokat ide kattintva a harmadik és negyedik oldalon találjátok az időbeosztással.
A Race1.net online követi az eseményt, és folyamatosan kapcsolatban lesz majd a versenyzőkkel.
A végén egy összefoglaló a tavalyi versenyről, ahol a Hideg – Kerék kettőst a 2-es rajtszámmal látjátok. Látványos, színvonalas összeállítás.