Bevallom őszintén, sáros vagyok… Írom ezt az olvasóknak és a Hideg- Kerék duó számára is. Ugyanis Istvánnal, amikor egyeztettük a napokban a naptárt, félre értettük egymást, és így én e hétvégére írtam be a futamot. Pedig a futam már múltidő, és mi azzal szoktunk kedveskedni az olvasóknak, és szoktatjuk az érzéshez a versenyzőket, hogy ahol magyar indul, mi ott vagyunk online… A reklamáció jogos, és Istvánnal beveszünk közösen egy cavintont…
És akkor a lényeg a Hideg Krisztián, Kerék István páros megnyerte az INA rali második versenyét. Nincs félreértés, de István elmagyarázza. “Igen, ez egy horvát bajnoki futam volt, de a nevezésekből is látszik, azért szép nemzetközi mezőnnyel. A két napot külön értékelték, az elsőt, ami kicsit rövidebb volt 0,75-ös szorzóval jutalmazták, míg a második hosszabb napot 1-es szorzóval”-kezdte a tájékoztatást István.
“Első nap kicsivel 40 kilométer fölött volt a gyorsasági össztávja négy szakaszra bontva. Öt R5-ös autó volt a mezőnyben, a horvát Sebalj barátunk is váltott egy Hyundai R5-re. Kicsit még birkózott vele, oda is verte a kocsit. A cseh Bisaha a Ford Fiestával, viszont gyors srác. És ott volt a szlovén Turk a Peugeot 208-sal,,, ( a számunkra kellemetlenül véget ért szlovén futam győztese) és a horvát Prodan is egy hasonló autóval. És még egy srác egy Ford R5-sel Nos úgy gondolom, igen jó volt az első napi szereplésünk is, mert Bisaha mögött 27-tel másodikok lettünk és mögöttünk, négy R5-ös autó végzett..”
“Másnap elég komoly hegyi szakaszok jöttek. És ez úgy látszik nekünk jobban kedvezett, mint a többieknek. 110 kilométer gyors volt hat részre bontva. A második három szakaszt megnyertük, és végig magunk mögött tudtuk tartani az első napi győztes Bisahat, amire különösen büszke vagyok. A többiek hibáztak is, de végül a teljes mezőnyt magunk mögé tudtuk utasítani.”
“Összességében igen jó a pozíciónk, hisz toronymagasan vezetjük a horvát bajnokságot és a Mitropa kupában is az élen állunk. Nemsokára pontosoítjuk a további programot és akkor szólok időben” -fejeztük be nevetve Istvánnal a hétfő esti beszélgetést. A Race1.net meg külön gratulál az eredményhez.