A maranellói lovak erősek voltak a rajtnál, aztán egy ezüstnyíl végzett velük

Bizony így történt. És most Forma 1-ről van szó… Sebastian Vettel határozottan rántotta meg a gyeplőt a rajtnál, és faképnél hagyta Lewis Hamiltont. Kimi Raikkönenn a Ferrari kettesszámú fogathajtója sajnos csak a kettes kanyar bejáratáig élvezhette a lovak erejét…

Történ ugyanis, hogy a célegyenes végi jobbos, balos kombinációt nem igazán három autósra tervezték, de most mégis ennyien préselték be ott magukat. Tipikus versenybaleset volt és pontosan annyi értelme, amikor visszatartod a lift becsukódó ajtaját, hogy a bent lévő tíz ember mellé még beférjél. Aztán megszólal egy hang, hogy ez tényleg tízszemélyes és addig nem indul el…

Szegény öreg Kimi, jobbra nézett autó, balra nézett, ott is…

No, most hárman Valtteri Bottas, Kimi és Max Verstappen erősködött egymással, és csukták magukra azt a bizonyos ajtót. Bottas összeért Kimivel, finn a finnel, és egy életem egy halálom, ha egyikünk veszik, akkor sem menjen egy holland a lifttel… Így is történt, a holland nem ment sehova, egy finn is odaveszett, és egy továbbment.(egy ideig…) Hogy most az ajtónál kinek lett volna elsőbbsége, nehéz megmondani. Talán a kor alapján a két fiatalnak a veterán Kimit kellett volna segítenie… Na, de ez nem egy illem, hanem Forma1-es verseny.

Most már gondolkodhat, vagy várja az újabb liftet…

Ha illem lett volna, talán Stoffel Vandoorne sem ütközik, a már egyszer nyugdíjazott Felipe Massával. Bottas meg elfüstölte a motort, amit lehet éppen ezért raktak vissza a kocsijába… Jó, ez vicc volt, de ezt egyszer már kivették belőle, a Mercedes motort, mert volt benne már négy verseny. Aztán elővigyázatosságból visszarakták… ja mondták ezt a németek, szegény finn meg elhitte. A legspórolósabb nép a német, most Bottas is megtudta…

A furfangos meg az angol? Hamilton jól begumizta Vettelt… Utóbbi azt hitte, elkopnak a brit gumijai. Csak szólok, hova valósi Vettel? Nos, a ferraris pilóta három és fél másodperces hátrányból nézte, hogy Hamiltont intik le elsőnek. Daniel Ricciardónak meg rádión kellett szólni, hogy a többiek ugyan már egy bő perce a célban, de jöjjön nyugodtan így is ő a harmadik…

Szegényke, ő is azt hitte, mint Vettel…

A versenyből kiesett Valtteri Bottas, Stoffel Vandoorne, Max Verstappen és Kimi Raikkönen

A futam végeredménye:

1. Lewis Hamilton (brit) Mercedes 1:35:56.497
2. Sebastian Vettel (német) Ferrari  + 3.490 mp
3. Danile Ricciardo (ausztrál) Red Bull  + 1:13.978 mp
4. Sergio Pérez (mexikói) Force India  1 kör hátrány
5. Esteban Ocon (francia) Force India  1 kör hátrány
6. Nico Hülkenberg (német) Reanault  1 kör hátrány
7. Pascal Wehrlein (német) Sauber  1 kör htrány
8. Carlos Sainz Jr. (spanyol) Toro Rosso  1 kör hátrány
9. Danyiil Kvjat (orosz) Toro Rosso  1 kör hátrány
10. Romain Grosjean (francia) Haas  1 kör hátrány
11. Marcus Ericsson (svéd) Sauber  2 kör hátrány
12. Fernando Alonso (spanyol) McLaren  2 kör hátrány
13. Felipe Massa (brazil) Williams  2 kör hátrány
14. Kevin Magnussen (dán) Haas  2 kör hátrány
15. Jlyon Palmer (brit) Renault  2 kör hátrány
16. Lance Stroll (kanadai) Williams  2 kör hátrány

képek: F1 twitter

Post2