Az ETCC második futamát a magyarok a következő rajhelyekről kezdték meg. Nagy Norbi a hatos kockából, közvetlen mögötte a hetesből Szabó Zsolt Dávid és a kilencedikben pedig György Anett várta a rajtjelet.
Nos, pokolian rosszul sikerült a magyarok részére minden. Nagy Norbi annyira beragadt, hogy szinte állva maradt vele a Seat, de Szabó sem kapta el jól a lámpák kialvását, még György Anett is simán elment mellette, és ebben semmi udvariasság nem volt… Két Honda viszont remekelt az elején, és Rikli vezetett az első kanyar után.
Mieink közül a kör végén Szabó hetedik, míg Anett tizenegyedik pozíciót foglalta el. Nagy Norbi jócskán a mezőny végén kullogott, ami ebben a formában nem igaz, mert sorra autózta a verseny leggyorsabb köreit.
Két kör után Szabó már Fulin nyakán autózott. Jó volt a tempója a zengős pilótának, de ez a magyar pályán még nem elég, főleg egy Fulin ellen. Szabó mindent megpróbált, de a cseh sorra verte vissza a támadásokat. Aztán egy nagy csata alakult ki már a célegyenes végén. És ez tartott három kanyaron át. És tovább nem… Sajnos. Ugyanis a hármas kanyar után Szabó nagyon kisodródott Fulin hahatós segítségével egészen a műfűre, és onnan visszavágódva összeért a két autó, aminek következtében Fulin kiforgatta Szabót, aki nagy erővel a gumifalba csapódott. Sérülés nélkül megúszta a hatalmas becsapódást.
Nagy Norbi ennek (is) köszönhetően, és pokoli tempójának, már a ötödik helyre érkezett fel éppen a balesetből kikeveredő Fulin mögé. Éppen megelőzte a csehet, amikor Rikli autója műszaki hiba miatt lehúzódott a pályáról, vezető helyről. Így egy Schreiber, Artenyev, Nagy sorrend alakult is, és maradt is a célvonalig. Amit Norbi művelt, abban bőven benne volt a győzelem lehetősége, de egy verseny mindig a rajttal kezdődik…
forrás, képek:Zengő Motorsport facebook