Superbike: Davies nyert szombaton Imolában

Chaz Davies rajt-cél győzelmet aratott Imolában. A Ducati versenyzője indult az első rajtkockából, és ezt kihasználva végig vezetve megnyerte a versenyt. Pontosabban fogalmazva idő előtt nyerte, hisz piros zászló miatt 6 körrel a vége előtt leintették a mezőnyt egy látványos baleset miatt, és már nem is indították újra őket.

Davies mellől Sykes, aztán Rea rajtolt az első sorból. Mint említettem Davies kilőtt, és így tett az ötödik helyről Melandri is a Ducatival, meglepve a két kawasakis pilótát. Davies pillanatok alatt lőtávolon kívülre került a mezőny számára.

Rea üldözőbe vette Melandrit. Az olasz tartotta is magát , jó időket is motorozott, azonban a hatodik körben megérkezett rá a világbajnoki címvédő és Rea feljött a második helyre. Megkezdhette az üldözést Davies után, aki addigra már három másodperces előnyt motorozott össze. Hogy mi lett volna, azt már soha nem tudjuk meg…

Ugyanis a hat körrel a vége előtt Laverty csatázott Lowes-szel és összeért a motorjuk. Azt eddig is tudtuk, ha egy ír összecsap egy angollal, akár felcsaphatnak a lángok is. Így is történt… Lowes a motoron maradt, de Laverty egyenesen, óriási tempóban a gumifal felé száguldott. Nagy lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot, mikor a száguldó motorról levetette magát, amely így már pilóta nélkül a falba csapódva felrobbant. A rendkívül látványos incidens komolyabb sérülés nélkül zajlott le.

Tehát tizenkét megtett kört értékeltek, és így alakult a befutó:

1. Davies 12 kör
2. Rea + 6.696
3. Melandri + 9.287
4. Sykes + 9.913
5. Forés + 16.142
6. Camier +21.914

Második futam holnap 13 órakor.

Fotó:wsbk.com, twitter 

Post2