Lewis Hamilton(kiemelt képünkön) rajtol az élről holnap Barcelonában. Sebastian Vettel ugyan nagyot dobott az utolsó körében, de a brit maradt az élen 51 ezred másodperc előnnyel.
Tehát egy Mercedes és egy Ferrari az első sorban. És a másodikban is…Valtteri Bottas a harmadik, míg Kimi Raikönnen a negyedik. Tehát a vasárnapi rajtnál nagy csihi-puhi várható.
A nap örömét a spanyol szurkolóknak mindenképpen Fernando Alonso szolgáltatta. Az első métereket ismét egy elfüstölt motorral kezdte a Honda, de az időmérőre valahogy összeszedte magát a McLaren csapat. Eddig is tudtuk, nem Alonson múlnak a dolgok, de még nem is a csapat szerelőin. A Honda gyengesége miatt éppen ők dolgoznak a legtöbbet… Nos, a derék Fernando, nemhogy a Q3-ba bejutott, még ott sem lett utolsó. A három nagy csapat hat versenyzője után ő következik a hetedik helyen. Felállva tapsoltak neki Barcelonában…
A Red Bull talán ennél többre számított, de ők is ott vannak lőtávolban. Max Verstappen az ötödik, míg csapattársa Daniel Ricciardo a hatodik pozíciót szerezte meg.
A holnapi rajtsorrend:
1. | Lewis Hamilton | Mercedes | 1:19.149 |
2. | Sebastian Vettel | Ferrari | + 0.051 |
3. | Valtteri Bottas | Mercedes | + 0.224 |
4. | Kimi Raikkönen | Ferrari | + 0.290 |
5. | Max Verstappen | Red Bull | + 0.557 |
6. | Daniel Ricciardo | Red Bull | + 1.026 |
7. | Fernando Alonso | McLaren-Honda | + 1.899 |
8. | Sergio Pérez | Force India | + 1.921 |
9. | Felipe Massa | Williams | + 2.083 |
10. | Esteban Ocon | Force India | + 2.123 |
A verseny vasárnap 14 órakor rajtol és 66 körös lesz.