“Tehetség kerestetik… és talál!” 9. rész: Suba Máté

Gyakorlatilag egy család, nem pedig csak egy fiatal versenyző érintett a következő történetben. Nagyon aranyos a szereposztás. Ugyanazon a versenyeken, minden szakaszon kétszer megy az autó, hol az apa vezet és a fiú navigál, majd pár versenyzőtárs elhaladása után ülést cserélnek és szereposztást…😂😂😂 És a dobogós helyezésekből így kettőt elhoznak. Nem tudom van e még ilyen az országban, de a Suba családban igen. Az újdonsült bajnok, Suba Máté mesél nekünk erről, és új terveiről.

“Valóban nálunk a családban központi téma az autóversenyzés. Én mindent apunak köszönhetek, de persze ebből anya sem hagyható ki, mert az ő türelme és támogatása is kell ami hóbortunkhoz. Az öcsém az más tészta, ő focista… 😂😡” – avat be minket a mindössze 19 éves bajnok. “Szóval az autósportosok  abszolút többségben vannak. És ez így megy nálunk kereken tíz éve, mert akkor kezdtük. A levetett családi Audi 80-as autónkat beáldoztuk a hobbinknak. Apának adódott egy lehetősége, hogy induljon a Mini ralin, és teljesen kézenfekvő volt, hogy én 9 évesen navigáljak neki…”- meséli nevetve Máté. Kérdés az anyuka mennyire nevetett az első futam előtt…🙄

“Tehát nyugodtan mondhatom nálunk központi téma a rali, és soha semmi mással nem foglalkoztam. Rettenetesen érdekel a sport és maga az autó is. Tavaly érettségiztem informatikusként, de azonnal folytattam autószerelőként. Most ezt tanulom, még másfél évig. Tehát tíz éve, amikor egy földes futamon elindultam apával, és ráadásul nyertünk, eldőlt a sorsom, úgy érzem.” – állítja határozottan Máté.

😂😂💪💪😜

“A töttösi versenytől kezdve rendszeresen indultunk, és szinte mindig a TOP3-ban végeztünk a Mini ralibajnokság 4-es kategóriájában. Láttunk a versenyzésben fantáziát és ezért mindjárt 2007 telén átépítettük az autót, abszolút felkészítettük a versenyekre. Azt követően pedig folyamatosan fejlesztettük. Volt értelme, mert nyertünk kategória bajnokságot is éves szinten, abszolútban pedig többször álltunk a dobogón.” – meséli büszkén Máté az első évek közös termését édesapjával.

“Aztán 2012-ben jött el a nagy lehetőség. Apuval a versenyeken együtt indultunk, de én tizennégy évesen előfutóként indulhattam a családi, Audi 80-as kocsinkkal, ahol persze apa navigált. Innentől a folyamatos cserebere folyt autón belül. Vicces, de ez így van. A versenyrendezők nagyon rendesek, partnerek voltak mindig ebben, és az ő segítségükkel ez jól működik a mai napig. Szóval innentől kezdve ez ment, én pedig árgus szemekkel néztem az előfutóként teljesített időeredményeim, hogy majd egyszer ezek, hova lesznek elegendőek a mezőnyben.” – vallja be Máté.

“Igaz néha kerékkötője volt az én vehemenciám a kettőnk sikeres szereplésének. Ilyen eset volt a 2014-es, amikor  eltaláltam egy betonhidat. Nos, azon kívül, hogy az autón volt mit rendbe hozni ezt követően, még apu is kisebb sérüléseket szenvedett, így azt a futamunkat szépen lenulláztam. Nos, a következő esztendőben próbáltam kiengesztelni. Ugyanis az országos szlalombajnokságban, Magyarhertelenden a junior kategóriában harmadik helyezést értem el. Ez számomra is kisebb meglepetéssel ért fel, de nagyon boldog voltam tőle.” – említi első értékes egyéni trófeáját Máté.

“Ez az esztendő egyébként is emlékezetes marad, mert végre megszereztem a jogosítványom az év második felében , és a Mini rali utolsó fordulóján már élesben indulhattam, természetesen Suba Imre navigált nekem, azaz apa…😂. Technikai gondok miatt nem tudtunk célba érni, de ettől még ez is emlékezetes marad. Akkor nem a konkrét eredmény volt a lényeg. Így is örök élmény számomra, úgy gondolom, és remélem, hogy ott elindult valami.” – vetíti előre reménykedve Máté.

“Tavaly pedig már teljesen élesben ment mindkettőnk számára a versenyzés, egy autóval. Az Audi összességében jól bírja. Dolgozunk is vele. Nem egy repülőgép, kb. olyan 130 lóerős, inkább a futóművel foglalkozunk többet. Ahhoz képest, hogy versenyenként felváltva nyüstöljük apuval, a tavalyi hét futamból egyen volt technikai gond. Ötször dobogón voltam vele a kategóriában… Ja, hogy egy verseny hibádzik még…😜 Igen, ott egy farakással ismerkedtem közelebbről…😂😂😂 Van ilyen, autósportról beszélünk, csak így tudok tanulni…” – neveti el magát Máté.

“Egyébként ebben az esztendőben először indultam MARB futamon a Sprint kategóriában. Magyarbólyban jött el az ideje. Ez is egy emlékezetes mérföldkő volt a pályafutásomban. A dobogóért küzdöttem, ami nem volt rossz így elsőre, de sajnos egy defekt megfosztott ennek élményétől, de nem voltam elégedetlen. Meg kellett egy erősebb mezőnyben is mérettetnem magam. Mert az a jövő, ott szeretnék majd jövőre indulni.” – ugrunk kicsit előre Mátéval.

“Az éves Mini ralibajnokságban végül a kategória harmadik helyét sikerült elcsípnem. A második hely is kinézett már, de hibáztam, és árokba csúsztam egy lassító után. Így a bajnokság második helyét kénytelen voltam átadni a navigátoromnak, ugyanis így ő végzett előttem és ezüstérmes lett.😂😂😂” -nevetünk egy jót a szereposztáson Mátéval.

“De idén már jobban odafigyeltem. És megnyertem a bajnokságot a kategóriában. Ez volt a célom, és sikerült. Apu lett a harmadik. Azt mondja, ő már öregszik…😂 Fogja erre a vereséget.😜 Ő most harmadik lett, tehát a család azért újabb két dobogós eredményt produkált. Az utolsó verseny előtt nekem már csal pár pont kellett a bajnoki címhez, amit egy harmadik hellyel hoztam is. Ő pedig remek versenyzéssel azért megmutatta, hogy tud ám ő még gyorsan menni. Bár azt mondja, ahol én még gyorsítok ő már fékez…” – cukkolja kicsit a családfőt Máté.

“De jövőre elválnak útjaink, no persze csak a bajnokságok tekintetében. Vettünk idén tavasszal egy Ladát, és most már 90%-os állapotban van. Ezzel a kocsival szeretnék indulni a MARB bajnokság Sprint kategóriájában. Ez a terv, remélem nemcsak az marad. De a navigátor kérdés az szinte fix. Apa jön velem ott is, és persze én meg megyek vele a Mini raliban, hisz az Audi is bevetésre készen áll majd. Tíz éve megyünk így együtt, és milyen érdekes, hogy pont egy ilyen jubileumi fordulón lettem bajnok. Remélem sokáig így lesz, bár…” – na, vetem közben, mi a bökkenő. Egy ilyen kapcsolatot csak egy hölgy befolyásolhat. Így legyen lottóötösöm.😂

“Igen a helyzet az, hogy a barátnőm Szimonetta is élénken érdeklődik. Jó, nem olyan rég óta vagyunk kapcsolatban, de a műhely légkörét már megszokta, sok időt tölt ott velem,  türelemmel… És a főpróba is megtörtént, sőt már kétszer is… Két alkalommal ő ült be mellém, és belekóstolt a jóba. Nagyon bátor, és tetszik neki, élvezi. Nálam fiatalabb, de már megfertőződött a ralival. Az ő szülei is áldásukat adták rá, utólag…😂 Miután kicsit késve értesültek a versenyről, de azért kaptam náluk vacsorát.” – fejezzük be nevetve Mátéval.

Aki búcsúzásképpen szeretné még elmondani, hogy mennyire hálás az édesapjának, de az egész családnak, azaz az édesanyának is! Hogy mindenben támogatják egymást és köszönheti, hogy ralizhat. Nem is érti, az öccse mit eszik a focin…😂😂😜

Kósa András Race1.net

A képeket Suba Mátétól kaptuk, de minden fotósnak köszönjük a remek munkát! 

Post2