Az elmúlt hétvégén 3 napot ismét Horvátországban töltöttünk. Nem egyedüliként, az általam menedzselt versenyző párossal, hanem örömünkre, sokad magunkkal neveztünk a Kumrovec ralira. Ebben az írásomban inkább a tapasztalatokat szeretném veletek megosztani, kevésbé az eredmény tükrében. Ugyanis csupa pozitív dolgokat éltünk át, és ez most már egyértelműen érleli bennem egy újabb horvát-magyar közös futam megrendezésének ötletét.
Volt már erre példa korábban, hisz egykor a Mecsek rali volt a horvát bajnokság része, és tette tiszteletét pár versenyző déli szomszédunktól. Most már azonban más a helyzet. Kicsit felduzzadt a horvát mezőny is az akkorihoz képest, azonban még mindig jócskán elmarad a mi országunk, vagy szomszédaink felhozatalától. Viszont rendezésben évek óta élen járnak horvát barátaink. Olyan lelkesedéssel és szakmai hozzáértéssel bonyolítják le a futamaikat, amiket egyébként kis iróniával házi versenynek is nevezhetnénk a mieinkhez képest.
De ők az autó típusoktól függetlenül a mezőnyüket úgy kezelik, mintha egy WRC futamot rendeznének. És ettől érzed itt nagyszerűen magad. Mert ez volt végig a benyomásunk a kint töltött napok alatt. Ölelgettek minket első bálozóként, mindenről megkérdeztek, a kedvünkben jártak. És kezelték ez mellett a tömeget is. Bizony… Fájó szívvel írom le, de én ennyi érdeklődővel elégedett lennék majd a júniusi pécsi futamon, mint amennyien itt voltak a Kumrovec nevezetű kis faluban és környékén.
És akkor a legfontosabb tényezőről. A pályákról… Világszínvonalúak… Az itthon már befásult, minden évben ugyanazokat a köröket futó magyar mezőnynek éppen jót tenne a vérfrissítés. Mert ez az lenne a javából. Elhihetitek. És mi kell nektek, szurkolóknak? Egy izgalmas, látványos verseny, nem? Nos, ehhez csak át kell lépnünk a határt ismét és ellátogatni egy közös futamra Horvátországba. Minden adott ehhez. Horvát barátaink nagyon várnak minket, nekünk kell lépni. Logisztikailag a magyar ORB és ORC mezőnynek ez kb. 300-400 ezer forint plusz kiadást jelentene egy ilyen futamon. Ennyivel kerülne többe a szerelvények kiutaztatása Budapest kiindulással.
Mert ugye a főváros a mi országunk középpontja, de nem a ralisportban… Nekünk pécsieknek közelebb, de miskolci barátainknak messzebb van kétségtelenül Zágráb, vagy környéke. De ezt akár a szállásokkal lehetne kompenzálni, hisz horvát barátaink tárt karokkal várnak minket. Biztos, hogy érdemes lenne egy kört futni a témában. Ehhez sem kell sok közvetítés, hisz a CEZ-ben elnökünk, Oláh Gyárfás vezető tisztséget tölt be, nyilván tud horvát kollégájával ebben egyeztetni. Én egyet tudok mondani, kár lenne, ha nem…
A rali alapszabályai mindenhol ugyanazok, ezen a téren közös a nyelvünk. Nem lenne ebben fennakadás. Nekünk mezőnyünk van, nekik meg pályáik és remek és lelkes rendezőik. Egy futam erejéig évente egyszer összerakhatnánk, amink van. Nálunk, ahogy elnézem az új írányt, a szeptember kissé üres hónapnap tűnik, a horvátoknál pedig utószezon, vénasszonyok nyarával. Versenyre már alkalmas időpont náluk, hisz ők a hatalmas turistaforgalom miatt a nyári három hónapban nem szívesen rendeznek. Igaz a zágrábi futam június elején van idén, egy héttel a Mecsek rali előtt.
Most is agitáltak minket az említett futamra és különböző kedvezményeket ajánlottak fel. De ami a szurkolókat, azaz titeket érint. Remek hangulat várna rátok, elhihetitek. Ennyi ingyen szalámit, házi bort, süteményt, amivel most is kínálgattak minket a pálya szélén, nem kaptam mostanában. Nyilván a cserekereskedelem is virágzott, hisz ők meg a méltán híres magyar pálinkától voltak eldőlve, és nem szó szerint… Mert az igaz, hogy remek bulik és piknikek voltak a pálya szélén, de “csontrészeg” szurkoló egy sem… És ez is megkapó volt, hogy itt nem kellett a rendezőknek ordibálniuk, valahogy mindenki tudta, hol a helye.
Nem voltunk karanténba zárva sehol, éppen ezért volt olyan magától értetődő. Ugye az egy emberi alaptulajdonság, amiről, vagy amitől nagyon tiltva vagyunk, azt kell a legjobban megszegni. Itt nem volt probléma bemenni a pálya rajtjáig, a szervizparkba, az esti első két gyorsra, éppen ezért nem volt sikk rossz helyre parkolni, elállni az utat, minél rosszabb helyen, kierőszakolva nézni a versenyt. Itt tényleg az volt csak a hülye, aki valóban az lett volna… Így ezt az égést senki nem vállalta be, míg nálunk sokan “majd én megmutatom, ki vagyok” felhatalmazással közelíti meg a pályákat és nézi a versenyt.
De mondok egy másik példát, ne érezzétek, hogy az előbb írtakra vagyok kiélezve. A mi autónk előtt egy kicsivel lassabb sporttársunk rajtolt. Ez már a két esti első gyorsokon kiderült. Írtam egy sms-t este a versenyigazgatónak a két perc ügyében, aki egy mosolygó szmájli jel kíséretében annyit írt “Don’t worry!” Aztán másnap az első gyors rajtjában, mikor beállt a csapatom, szerettem volna szólni az indítóbírónak, aki megelőzve, mosolyogva annyit mondott, mutatva a fülesére, hogy Željko Štefanić versenyigazgató szólt, mindenről tud és vidáman lepacsizott velem. És ezt tette mind a három körben, majd az utolsó rajtoltatás után megölelt és azt mondta, köszöni, hogy ilyen sokan eljöttünk idén Magyarországról és micsoda autókkal.
Horvátországban jártunk a hétvégén… Szívesen mennék legközelebb is egy közös bajnoki futamra…
Kósa András Race1.net
Címlpa fotó Bence_photo, a többi kép Takáts Ottó képei