A sorozatunk erre a fejezetre vonatkozó szavazásán már az első voksok leadása után látszott Répa Katára még mindig sokan kíváncsiak. Pedig leírni és félve írom le, hogy amióta utolsó bajnoki futamát teljesítette, nos annak immár tizennyolc éve… Igaz, teljes mértékben akkor nem szakadt el az autósporttól, sőt elismert nemzetközi karriert futott be, de már a pálya szélén. Viszont napjainkban, gyakorlatilag a munka terén már nincs közvetlen kapcsolatban az autósporttal.
Mikor végre elértem telefonon, futottam pár kört a közös, párhuzamos ralis pályafutásunk vázolásával, múltidézésével, mert igazából Katával közvetlen munkakapcsolatunk pont nem volt. Bár, ha a Mecsek ralik rajtceremóniáját annak lehet venni, akkor igen, hisz többször én kívántam jó versenyzést számukra is a rajtdobogón, a kilencvenes évek közepén. Már az emlékek közös felelevenítése megért volna egy oldalt, de így sem panaszkodhatom, mert nagyon őszintén, kedvesen beszélt mindenről, amire rákérdeztem. Ezt olvashatjátok most itt a Race1.net oldalán.
“Várjál picit, keresek valami csöndesebb helyet, ahol tudunk beszélgetni. Bent vagyok még a cégnél, ahol dolgozom, és itt nagy zsibvásár van.” – hallatszik valóban, hogy igen intenzív munka folyik Kata körül. “De most már kezdhetjük, várom a kérdéseket. Egyébként is megtisztelő, és nagyon köszönöm, hogy megkerestetek.” – áll az interjú elé Kata. A kimaradó első oldalnyi anyagról csak annyit, a múltidézésből kiindulva, eljutottunk az autósport mai helyzetéig, érintettük a vezetői kérdéseken át a kommunikáció és média helyzetét napjainkban. De pont ezért javasoltam, ezt inkább kihagyom. Most csak rá vagyunk kíváncsiak, amennyire csak lehet, és ő engedi, vele szeretnék foglalkozni.
“Rendben. Az autósporttal is úgy kerültem kapcsolatba, hogy egy olyan cégnél foglalkoztam kommunikációs, és marketing dolgokkal, akik valamilyen szinten szerepet vállaltak a technikai sportok bajnokságaiban. Magyarul szponzoráltak, támogattak versenyzőket. Így az én feladataim közé tartozott a cég részéről, hogy azok teljesítését, maradéktalan megvalósítását a különböző futamokon ellenőrizzem. Így rendszeresen kijártam a futamokra, és mondhatom, nagyon a hatása alá kerültem.” – kezdünk bele Katával.
“Tetszett az akkori légkör, a versenyzés és a versenyek hangulata. Itt ismerkedtem meg Katona Zsolttal, aki akkor a másodosztályban versenyzett még. Kimondani is nehéz, de akkor 1994-et írtunk… Zsolt elmondta, szeretné, ha segíteném abban, hogy a következő évet már az első osztályban kezdhesse, és mint navigátor számítana rám. Hízelgő volt nagyon a felkérése, és valóban éreztem késztetést arra, hogy kipróbáljam magam a jobb első ülésben. De semmi gyakorlatom nem volt, pedig valahogy el kellett kezdeni.” – meséli őszintén a felkérés körülményeit Kata.
“Megbeszéltük, hogy tartunk egy próbát, és majd ott kiderül, vannak e a terveinknek reális alapjai. Az első megmérettetésre kiváló alkalomnak ígérkezett a ’94-es Szilveszter rali. De én ide is már felkészülten szerettem volna beülni, és az Oroszlán testvérek nagyon aranyosak voltak, és segítettek nekem az itiner felírás rejtelmeiben legalább alapjaiban eligazodni. Szegény Lacit Isten nyugosztalja, idén sajnos őt elveszítettük.” – emlékezik Kata egyik mentorára.
“Nagyon hálás vagyok nekik, mert ez olyan jól sikerült, hogy élesben a ralin már nem voltak nagy gondjaim, minden remekül működött. Ráadásul nagyon élveztem, és semmi bajom nem volt, bírtam nagyon az első bevetést fizikailag is. Így gyakorlatilag itt eldőlt, hogy a következő esztendőben Katona Zsolttal fogok indulni a Lada Samarában a magyar bajnokság első osztályában. És a debütálásom az 1995-ös Salgó ralival megtörtént.” – rögzítjük Katával a fontos esemény dátumát.
“A futamunk nem gyengén alakult rumlisan. Ugyanis mentünk a parc fermébe az autóért, amikor szóltak, hogy egy szabálytalanság miatt megbüntettek minket, pénzbírságot kaptunk, és ha ezt nem rendezzük, nem rajtolhatunk. Zsolt elrohant a versenyirodára, rendezte a dolgokat és még időben el tudtunk indulni. Állunk a bátonyterenyei körgyors rajtjában, amikor a várakozás egy sajnálatos baleset miatt megnyúlt. Eközben halljuk a rendező toki-vokiján, hogy jön az utasítás, hogy nem indulhatunk még sem…” – eleveníti fel kaotikus pályakezdését, most már nevetve Kata.
“Akik ismerték Zsoltot, azok tudják, hogy most miről beszélek. Meghallván kikapta a rendező kezéből a szerkezetet és röviden, tömören elmondta, hogy mi márpedig indulni fogunk, annál is inkább, mert mindent lerendezett. És nem adtuk le a menetlevelet, és ki nem engedtem a kezemből, és így rajtoltunk el. Sajnos később műszaki hiba miatt feladtuk a versenyt, de a hab az lett a tortán, hogy az ominózus büntetés tárgyában, később nekünk lett igazunk. Így mondhatom, hamar belecsöppentem a magyar rali sajátosságaiba…” – jegyzi meg finoman és elegánsan Kata.
“Vehetjük a így utólag a Salgó ralit éles főpróbának, mert az nem sikerült, viszont az előadás igen. Ugyanis a következő esztergomi futamon már győzelmet arattunk az A/5-ös kategóriában. És a záró Mecsek ralin is mi voltunk a legjobbak, közben még volt egy dobogós helyezésünk, amit az éves összesítésben is abszolváltuk. Azt mondhatom összességében, de ez az egész pályafutásomra igaz volt, ha célba értem bárkivel, minimum dobogón végeztünk. Csak technikai sportról lévén szó, ez nem mindig sikerült.” – büszkén jellemzi így is pályafutását Kata a Race1.net olvasóinak.
“A ’95-ös Budapest ralin volt az első olyan incidens, amikor nem a műszaki okok hátráltattak abban, hogy meglássuk a célvonalat. Hanem egy hempergés, szám szerint az első… Itt avatott fel Zsolt. Fejtetőn átfordultunk a Samarával. Sajnos folytatni nem tudtuk a versenyt, pedig én készen voltam a diktálásra, hisz talpra estünk, a kezemben pedig ott szorongattam az itinert, ahogy azt ilyenkor illik… “ – nevetünk egy jót ezen Katával. Fogunk még, elárulom…
“Hogy pontosan miért estünk el, nem tudom, lehet sok volt, de Zsoltnak kissé nehezen parancsoltam. Pedig volt, hogy már szóltam neki, hogy vegyen vissza, mert ez így nem adja ki magát…Húú, mit kaptam én ezután, ne tudd meg… Nem viselte ezt olyan jól, meg kell mondanom őszintén. Aztán eltelt egy verseny, és később mondta, hogy igazam volt…” – zárja ezzel a kis kulisszatitokkal a Katona Zsolttal töltött két esztendejét Répa Kata.
“Bárdos Krisztián, aki már korábban is próbált maga mellé ültetni, invitálására az 1997-es esztendőt vele kezdtem egy Peugot 205-sel. Bevallom, náluk kicsit biztosabb volt az anyagi háttér, talán ezért is döntöttem, hogy elfogadom az ajánlatot. Az első évben, ha célba értünk, folytattuk a korábbi hagyományokat, és soha nem adtuk dobogónál lejjebb. És a Peugeot-val év végén itt is elértük a top3-as eredményt. Aztán kocsit váltottunk, jött a Skoda Felicia Kit Car.” – mutatja be nekünk az újabb versenyautót Kata, és az eggyel nagyobb kategóriát.
“De a Kassa ralira még nem jött meg az autó, és Varga “Cigány” Zolitól kaptunk kölcsön egy Ladát. Nos, ezzel kissé pórul jártunk, mert becsúsztunk az árokba. A kocsi bal oldali kerekei voltak bent és így nyomtuk még, de az alja hirtelen felakadt, és itt volt vége…” – meséli a különös esetet Kata, aminek itt még közel sincs vége.
“Kikászálódtunk a kocsiból, majd gyalog elkezdtünk sétálni a pályán kifelé. Egyszer csak azt érzem, hogy nem tudom tartani a fejem, állandóan lebukik. Nem vesztettem el az eszméletemet, de nem tudtam tartani. Kiértünk a mentőhöz, ahol azonnal beraktak, és vittek a kórházba. A vizsgálatok után kiderült, hogy a hirtelen lassulásnál, ahogy előre bicsaklott a fejem, a négyes és ötös csigolyám szépen összecsúszott, ezen kívül eltört két bordám… Egy hónap fekvés következett.” – osztja meg a különös baleset, annál inkább súlyos következményeit Kata.
“Otthon sírdogáltam, mert igazából az járt a fejemben, hogy pont így kell most ezt abbahagyni? A szüleim nagyon nem örültek a helyzetnek, persze én sem, de valahogy azt sem éreztem, igazságosan hogy most ennek pont így kell félbemaradnia? Hát nem maradt, mert Fülöp Rajmund nem engedte. Bombázott folyamatosan azzal, hogy új autója lesz egy Skoda Octavia Kit Car és ezt bűn lenne kihagyni, és számít rám. Így kerültem egy nagyobb dilemmába megint…” – kezdi ecsetelni Kata az elcsábulását.
“Megint egy nagyobb kategória, még erősebb autó. Persze, hogy izgatta a fantáziámat. Szegény szüleim, csóválták a fejüket, de végül beadták a derekukat, és beültem Rajmund mellé. Megjött a kocsi, és elrajtoltunk Esztergomban. Mi történik? Hát persze, hogy egy esés. Ugyanis eltört a kormányösszekötő, és mi, kiegyenesítve egy balos kanyart, egyenes ezerrel bementünk az erdőbe, és egy köves, sziklás, vízmosásban landoltunk. Szerencsénk volt, mert a kormányozhatatlan kocsival, végül egy öles fát elkerültünk…” – hálálkodik még most is a Jó Istennek Kata.
“Ha azt ott elkapjuk, az én oldalamon, annak még komolyabb következményei is lehettek volna. Otthon így is azok lettek, mert szegény anyukám, aki akkor már sajnos nem volt túl jól, nehezen viselte az ilyen megpróbáltatásokat. Az évet végig csináltam Rajmunddal, és olyan sormintát produkáltunk, hogy második hely, kiesés, második hely, kiesés… Mondjuk a többi sikertelen futam, kizárólag műszaki hiba miatt következett be, ennyi jó volt a rosszban…” – foglalja össze röviden Kata a bajnoki évet, viszont az esztendőnek még egyáltalán nem volt vége…
“Nyíregyházán volt egy meghívásos gokart verseny, ahová engem is invitáltak. Szívesen mentem, és elhatároztam, hogy megnyerem a futamot. Itt történt, mindjárt az elején, hogy egyszer nekimentem a palánknak, ami ilyen pozdorjából volt. Jól megütöttem magam, és egy ideig nem kaptam levegőt. A futamra a segítők kibélelték az ülésemet, hogy stabilan legyek benne, mert nem az én alacsony termetemre volt méretezve. Ilyen állapotban, és körülmények között megnyertem a versenyt. De súlyos árat fizettem érte, mint később kiderült…” – taglalja Kata az elszántságának következményeit.
“A közérzetem enyhén szólva sem volt jó, miután az adrenalin kiürült belőlem. Kórházban kötöttem ki ismét, ahol a diagnózis szomorú képet mutatott. Két bordám ismét eltört, sőt az egyik átszúrta a tüdőmet. Azt mondhatom most már, ez jelentette a pályafutásom végét. Több okból is. Nem az első eset volt, hogy ilyen sérülést szenvedtem. Nem tehettem már meg, hogy ilyen izgalmakat okozzak anyukámnak, aki az állapota miatt is nehezen viselte az ebbéli problémákat. Így aztán úgy döntöttem, abbahagyom, és amennyit tudtam mellette maradtam. Megígértem neki, többet nem ülök versenyautóba, és később sajnos őt elveszítettem. Azóta már édesapámat is…” – hallgatom szomorúan Kata őszinte megnyilvánulását. Ugyanis ezzel egy belső titkát osztja meg a Race1.net olvasóival, mert természetesen a beszélgetés alatt esetleges további ajánlatokról is faggattam.
“Voltak, persze hogy voltak megkeresések. De igazából most árultam el neked, mi volt a visszautasítások alapja. Megígértem egy olyan embernek, hogy nem ülök többet bajnoki futamon autóba, akitől már nem kérhettem ennek a fogadalmamnak a feloldását. Mert már nincs velem…Lehet, hogy ez sokaknak így furcsán hangzik, de ez van. És azóta sem ültem bajnokságban, versenyszerűen autóba. Viszont ennek ellenére maradandó élményeim értek az aktív pályafutásom befejezését követően.” – kezdi felvezetni életének egy újabb történetét.
“A médiában kaptam aktív szerepet. Éveken keresztül tudósíthattam a rali világbajnokságról újságíróként és fotósként. Jártam sok helyen, egy hónapból szinte három hetet úton voltam. Ezt 2008-ig tettem, és megmondom őszintén a mai napig visszasírom, mert a legszebb, legboldogabb éveim voltak. Azt csinálhattam, amit a legjobban szerettem, utaztam, világot és fantasztikus versenyeket láthattam. Megismerkedtem a világhírű versenyzőkkel. Többek mellett, mint Armin Schwarz, Sébastien Loeb és Didier Auriol ülhettem a shakedown szakaszokon. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam.” – osztja meg most is teljes átéléssel Kata.
“Egy alkalommal még elcsábultam egy buli okán. 2011-ben Talmácsi Gábor mellé beültem a Szilveszter ralira. Nagyon jó volt, és bevallom előjöttek a régi érzések. Persze, hogy kedvet kaptam ismét a ralihoz, de ezt igazából még magamnak sem mertem bevallani. Pedig így volt. Most úgy vagyok vele, ahogy kérdezted, hogy egy mesebeli ajánlat talán átmozdítana a gátakon, de erre már nagyon pici az esély. Teljesen más irányba vitt az élet, a jelenlegei civil foglalkozásommal is nehezen lenne összeegyeztethető, de mondom, igazából belül kéne ezt magamban rendezni. És oda jutok, hogy szép volt, de ez már, soha nem fog megvalósulni. Ennek vége. Nem biztos, hogy már élvezném a jelenlegi ralit…”– elmélkedik hangosan, fülem hallatára Kata. Nagyon őszintén tette, és az volt az egész interjú ideje alatt. Olyan jót beszélgettünk, de talán néha csevegtünk is…
Lehet, hogy ez is felbátorított arra, hogy a következő kérdéskört is érintsem, mert férfi olvasóink biztos számon kérnék tőlem. Osztom magam is azok véleményét, hogy Kata igen szemrevaló teremtés, de most elmondja, hogy ez előny, vagy hátrány egy olyan sportban, ahol szinte száz százalékban kandúrok szempárjainak kereszttűzében kellett feladatát megoldania. “A versenyzői pályafutásom alatt inkább hátrány volt… Sokszor olyan nevek merültek fel velem kapcsolatban, akiket egyáltalán nem is ismertem… Érted. Szóval ez egyértelműen kényelmetlenséggel járt.”
“De a rali szeretete, a sikerek átlendítettek mindig ezeken, az meg kifejezetten jól esett, amikor egy Török Péter kezet fogott velem és azt mondta “te vagy a legpasisabb navigátor”, azaz valahogy a külsőmet elvonatkoztatva, elismertek. A későbbi, média világában való foglalkoztatásom, televíziós műsorokban való szerepléseim lehetőségeiben biztos szerepet játszott, de úgy gondolom, hogy az önmagában kevés lett volna, ha aznapra éppen csak jól nézek ki… Azért ott dolgozni is kellett.” – oldja meg ezt is frappánsan Kata.
Igazolva valóban, hogy ő egy kolléga. Mert megismerve a pályán, aztán a pályán kívül, a médiában, sőt az MNASZ-ben korábban végzett tevékenykedéseit, és a most folytatott közel egy órás beszélgetésünk alapján állíthatom, Kata nem egy sminktükör világában elvesző személyiség. Kedves, intelligens, ügyes, és tiszteletet kiváltó munkákkal a háta mögött, elismert ember. Öröm, és megtiszteltetés volt ezt az interjút vele elkészíteni. Sok sikert a továbbiakban is!
Kósa András Race1.net
A fotók egy részét Répa Kata küldte a Race1.net olvasóinak, és használtuk még a skodás képek esetében Keleti István, és Tóth István albumát is. Köszönjük!
