Vincze Ferenc és Velenczei Ádám az Indy 500-on?

Bizony, bizony… A magyar ralibajnokság ifjú tehetségei közül, kettejükkel beszélgettem ma, amely találkozót nem volt nehéz összehozni. Ugyanis 500 (megint ez az 500) méterre laknak egymástól, Nógrád megye takaros kis városában, Szécsényben. Nos a kb. hatezer lelket számláló településen szinte mindenki ismeri a két autóversenyzőt, talán a leghíresebb sportolóinak is tartja a két fiatalembert.

Pedig nem azok, kezdem a beszélgetést Ferivel és Ádámmal. Mindketten kicsit meglepődnek, nem mintha, a két igen szimpatikus pilóta, el lenne dőlve magától. De ők sem tudták, hogy van náluk is egy ismertebb sportoló, ráadásul autóversenyző Szécsényből. Nem csigáztam tovább az érdeklődést, és nem tartottam zavarban  tovább a srácokat, mert kevesen tudják, hogy itt született 1896-ban és élt egy ideig Nemes István. Később Amerikába kivándorolván, már Steve Nemesh néven többek között rajthoz állt az 1926-os indianapolisi 500-as versenyen. Sajnos  a 41. körben felfüggesztési hibák miatt kiállt, vezetni nem vezette a versenyt.

Szóval fiúk, a múlt kötelez ” Ezt nem tudtam” -kezdte Ferenc.” Most már tudjuk, ha folytatni akarjuk a hagyományokat, lehet szakágat kell váltanunk” -jegyezte meg Ádám. És ezzel bele is merültünk a beszélgetésbe.

” Kétségtelen, hogy egyedülálló dolog, hogy egy ilyen kis városka, mint Szécsény, két fiatal pilótát adjon a jócskán felduzzadt magyar ralibajnokságnak.” – kezd bele Feri. “Ráadásul mindketten az itthon elérhető legjobb technikával megyünk, R5-ös autóval. Én a Skodát hajtom…” -majd átveszi a szót Ádám“én meg mást szerettem volna, így lett a Hyundai, de nem bántam meg. Kezdem nagyon megkedvelni.”

De nem volt ez mindig így, mindketten végigjárták a ranglétrát. “Én 5-6 évesen gokarttal kezdtem. Már akkor ismertem Ádámot, tehát húsz éve lassan párhuzamos a sportpályafutásunk. Nyomtam úgy 2-3 évig, de nem volt a továbbiakra anyagi lehetősége a családnak, így abba kellett hagynom.” – mondja még most is szomorúan Feri. “Nálam más volt a helyzet, én otthon az udvarban kezdtem. Édesapámnak szerelő műhelye van és ebben a korban, mikor Feri a pályán nyomta, én a hozzánk leadott, meg a saját autónkat “igazgattam” az udvarban, ha kellett, ha nem… Nálam ezek voltak az első vezetési élmények…” – meséli nevetve Ádám.

Aztán úgy tizenévesen mindkettőtöknél komolyabbra fordultak a dolgok. “Igen, így van. Szlalomozni kezdtünk. Én egy Hondával, de az nem igazán erre a stílusra épült, úgyhogy később váltottam egy Citroen Saxora. Bevált, bajnok is lettem vele, 2009 és 2010-ben. Az nagyon jó érzés volt, akkor éreztem, hogy van értelme csinálni, és élvezem is. De a gyár még nem keresett meg egy WRC-s ajánlattal” – fejezi be Feri a citroenes korszakát

 “Ó én nem tudtam nyugati kocsival kezdeni, én keleti lovakat hajtottam először. A Zsiguli, a Lada jó volt kezdésnek. De Feri is tudja, hogy milyen volt, mert volt olyan rendes, hogy beült mellém párszor.” – árulja el Ádám. “Igen így volt, azóta sem tudok más mellé ülni, az kizárt, hogy én az életben navigáljak valakinek azok után” – replikázik Feri. Nevetésüket még a 11 órás szécsényi harangszó sem tudja elnyomni.

“Egyébként tényleg, együtt jártunk többségében a szlalom versenyekre, egy évben, vagy harmincra. Azért ezek jó tanulóévek voltak. De sehova nem jutottunk volna a családi támogatás nélkül” – hálálkodik Ádám.

“Bizony, ahhoz képest, hogy már a gokartot is pénzhiány miatt hagytam abba, azért a családom, a szüleim felé nagyon hálás vagyok, hogy a szlalomos időben is megteremtették azt, hogy bajnokká válhassak.” – ismeri el Feri is.

Ok, együtt jártatok a versenyekre, de a bulikba? A helyi leánykák mennyire ismernek titeket? “Témánál vagyunk… Azért annyira nem kis város Szécsény, hogy közös barátnőnk lett volna…– nevetnek jókat a srácok. “Viszont most hogy mondod, törnek fel az emlékek bennünk, azért voltak közös bulijaink, de maximum ott Feri az egyik sarokban, én a másikban…” – mondják egymást szédítve. “De én nagyon nem mondhatok többet, jelenleg is párkapcsolatban vagyok, ha Feri akar egy másik cikkben részletesebben nyilatkozni, ő megteheti éppen…” – folytatja Ádám a cinkelést. De Feri is megelégszik ennyi információ kiadásával, de a hirtelen feltörő közös emlékektől, azért valóban nehezen szabadultunk

Sok más minden mellet, együtt is tesztelnek…
Így, kicsit komolyabb témára váltottunk, a tanulásra. “Az biztos, hogy az autósporthoz való kötődésünk, hamar kidobott minket az iskolapadból. Én gépésztechnikus vagyok, amit a magánéletemben nagyjából hasznosítani is tudok. Ezt a pályámat a családi foglalkozási kör meghatározta már korábban, mint említettem Édesapámnak szerelő műhelye van.” – tájékoztat Ádám.” Nálam is ugyanez a helyzet, egyértelműen a családi hagyomány határozta meg az érdeklődési körömet. Erdész vagyok, az egész rokonságom ehhez területhez köthető. Beszélhetünk itt vadászatról, erdő gondozásról. Imádom a természetet gyermekkorom óta, nem volt kérdés, hogy efelé orientálódom, igaz jelenleg most ezt nagyon nincs időm gyakorolni.” – árulta el Feri.

Viszont vele egy másik közös nevezőt talált a cikk írója, mégpedig a teniszt.” Bizony, a mai napig űzöm. Itt helyben rendszeresen indulok az amatőr bajnokságban is, második is voltam már, nagyon szeretem. Nem olyan sérülésveszélyes sportág, mintha motoroznék. De fizikai karbantartásnak is megfelel a tenisz, és ha már kérdezted, egykezes pörgetett fonákot ütök, de azért a nyerőket tenyeressel vágom be többnyire – ijeszt a negyven évet a teniszpályán töltő kérdezőre. ” Nem csodálom, hogy Feri a teniszt választotta, mert a kosárpályán elveszne a maga 178 centiméterével. Én középiskolás koromban országos negyedik voltam a csapattal, egyértelmű, hogy kosár…” – mondja szerényen a 187 centis Ádám. Mindketten futnak, de nem elsőként említették, azonban a felkészüléshez elengedhetetlennek tartják.

És akkor essék már szó a jelen versenyzésről is, de ennek a cikknek egyáltalán nem ez volt a célja.“Nálam ott van a család minden tagja. A barátnőm pontosan tudja a verseny hetében mikor szólhat már csak hozzám… ( ez később is jól jöhet, jó ez csak vicc – a szerk.) A szüleim is ott vannak a helyszínen. Anyukám többnyire a szervizponton, apukám viszont minden stopban már látni akar, mindig csak akkor könnyebbül meg, ha már gurulunk a beíróba..” – meséli Ádám.

” Nálam is az egész vadász família szorít, és büszkék rám. Persze, hogy féltenek, de tudják, hogy nagyon szeretem, amit csinálhatok. És hálával tartozom nekik is, mert amiben tudnak támogatnak és segítenek. Még szponzorok felkutatásában is. Azért nagyon szerencsések vagyunk Ádámmal, hogy egy ilyen kis helyről ennyi támogatóval, mindketten a magyar mezőny első öt helyezettje között vagyunk” – ismeri el Feri.

” És szeretnénk, ha ez folytatódna is. Tudjuk, hogy mennyi pénzbe kerül, és azt is, mennyibe, ha külföldi futamokon tennénk magunkat próbára. De Ferivel erről sokat beszélgettünk, először mi itthon szeretnénk bizonyítani. Aztán álmodunk tovább, mert persze álmodunk is…” – néz a jövőbe Ádám. “Valóban így gondolom, itthon először futamokat nyerni, szeretnék a bajnokságban is első lenni, és utána látnám értelmét a tartós külföldi szereplésnek. Most így gondolom. Ezt tartom egészséges, lépcsőzetes előrelépésnek. Nagyon nem vagyunk elkésve semmiről, de kétségtelen az anyagiak ebben a sportban, sok mindent meghatároznak.” – ért egyet barátjával Feri.


Nem is ragozzuk tovább a két fiatal szécsényi pilótával. Mindkettejük mögött remek csapatok állnak, akik időben segítették előre a két pilótát, akik érett, gyors versenyzéssel hálálják meg a bizalmat. Büszkék arra, hogy R5-ös autóval nyomhatják, de állíthatom, jól is kezelik ezt a szerencsés helyzetet. Jó volt velük beszélgetni.

fotók, videók: Vincze Ferenc és Velenczei Ádám archívuma és facebook oldalaik

Post2