Tenisz ATP tornák, Genf és Lyon – szerda

A Roland Garros felvezető hetében még két jelentős versenyt rendeznek az ATP szervezői Lyonban és Genfben. Mindkét torna ATP 250-es, így az összdíjazás 540 310 euró.

Mindkét helyszínen egyéniben 28-as főtábla van, míg párosban 16 duó kap lehetőséget. Azaz, egyéniben az első négy kiemelt erőnyerő, csak a nyolcaddöntőkben száll be. Kik ők?

Lyonban M. Raonic(1.), J-W. Tsonga(2.), T. Berdych (3.), N. Kyrgios (4.)

Genfben S. Wawrinka (1.), K. Nishikori (2.), A. Ramos (3.), J. Isner (4.)

Mielőtt a két tornára térnénk, jelezzük, hogy ma Fucsovics Márton (148.)második selejtezős mérkőzését játssza a Roland Garroson. Ellenfele az olasz Napolitano (185.) lesz, akivel eddig egyszer találkozott. Tavaly az olasz nyert három szettben, és múlt héten szabadkártyával még a római versenyen is játszhatott, ahol Troickit szorongatta, de végül kiesett. Marci kaphatott volna könnyebb ellenfelet is… Mérkőzésük várhatóan délután 4 óra körül kezdődik majd. Fucsovics nagy küzdelemben ugyan, de vereséget szenvedett. 1:6, 7:6, 6:7

A két ATP torna szerdai érdekesebb párosításai:

Lyon

M. Raonic (can)D. Istomin (uzb) A kanadai a mérkőzés esélyese, az adogatásai miatt egyértelműen mellette szól minden. Az üzbég nem mozog rosszul salakon, nem lesz könnyű préda, de Raonic hozza a kötelezőt. Race1.net tipp: Raonic tippünk jó volt 6:4, 6:3

C. Berlocq (arg)J-W. Tsonga (fra) A francia a mérkőzés esélyese, de idén még nem sok zoknit koszolt össze salakon. Az argentin nincs rossz formában, és komoly vestélyt jelent Tsongára, olyannyira, hogy szerintünk megveri. Race1.net tipp: Berlocq tippünk rossz volt 7:6, 2:6, 3:6

T. Berdych (cze) H. Chung (kor) A cseh kaphatott volna könnyebb ellenfelet is első meccsén. Már csak azért is, mert a koreai idén robban be az élvonalba, szórja a jobbnál jobb eredményeket salakon. És ma .5begyűjti Berdych skalpját is meglátásunk szerint. Race1.net tipp: Chung tippünk rossz volt 6:3, 7:5

Genf

A. Ramos (esp)A. Kuznetsov (rus) Ramos  Nadallal vívott döntőt Monte Carloban. Azóta nem sok vizet zavart, egy-két körös eredményei vannak. Érzésünk szerint itt is csak beütni akarja magát a Roland Garrosra. Ha ketetjük közül jósolni lehet, az orosz fog teljes erőbedobással küzdeni ma. És éppen ezért az ő győzelmét várjuk. Race1.net tipp: Kuznetsov tippünk jó volt 5:7, 1:6

M. Zverev (ger)J. Isner (usa) A selejtezőből induló német számunkra meglepő győzelmet aratott Haase ellen az első fordulóban, de most Isner jön. És szerintünk itt a vége, fuss el véle… Az amerikai óriás egyszerűen ki fogja szerválni. Nem lesz szoros, mégha a tie breakek az sugallják. Race1.net tipp: Isner tippünk rossz volt 6:4, 6:7, 6:3

S. Wawrinka (sui)Dutra Da Silva (bra) A svájci ma kezdi szereplését a tornán. Ellenfele elég szívós salakon, de Wawrinkának most már ideje lenne jól belerázódnia  a salakos versenyekbe, hisz a Garroson nagy az elvárás vele szemben. Ha döcögősen is, de hozza a kötelezeőt. Race1.net tipp: Wawrinka 5:2 fa

A nap további párosításai

Lyon

G. Elias (por)J. Del Potro (arg) 7:6, 6:4

J. Thompson (aus) K. Khachanov (rus) 2:6, 6:7

K. Edmund (gbr) G. Simon (fra) 6:3, 5:7, 4:6

Genf

F. Skugor (cro)S. Querrey (usa) 2:6, 3:6

S. Johnson (usa)H. Zeballos (arg) 6:1, 6:3

C-M. Stebe (ger)J. Tipsarevic (srb) 6:4, 0:1 fa.

Post2