Nyílt levél Botka Dávidnak és Herczig Norbertnek, avagy kérek egy szelfit…

Úgy gondolom, ha most úgy próbálom ezen sorokat megírni, hogy álszent vagyok, és nem tudok semmiről, az lenne a legnagyobb hiba, és többet ártana, mint használna. Jóban vagyok mindkettő MAGYAR SPORTOLÓVAL, éppen ezért kérem őket, ha elolvasták, számoljanak utána el háromig…

Kedves Dudu és Norbi!

Amióta a ralival foglalkozom, annyi, de annyi nézeteltérés volt a mezőnyben, és persze botrányok is. Kisebbek, és nagyobbak. Ismertem az érintetteket, meghallgattam mindegyiket. De tudjátok mi a különbség az akkori és mostani esetek között? Az itthon volt a mi szemétdombunkon, és nagyon nem tudtak már a határon túl semmit, hogy melyik kakas az erősebb, vagy egyáltalán minek kukorékol…

De most más a helyzet. Két MAGYAR SPORTOLÓ feszült egymásnak nemzetközi szinten, még az első közös külföldi versenyük megkezdése előtt. Tudom a problémákat, de ti tudjátok a legjobban. TI KETTEN.

Tudjátok mitől lesz ebből az év botránya, mert az van kibontakozóban. Hogy bevontok olyan “fegyverhordozókat”, akiknek ehhez szinte semmi közük, vagy egyáltalán nem értenek hozzá. Ezt nem így kell csinálni, véleményem szerint. Tegyétek másképpen, elsősorban magatok, másodsorban miattunk, magyar raliszurkolók miatt.

Üljetek le ketten. Kapcsoljátok ki a mobilokat, egy ismerős ne legyen körülöttetek. Nincs rájuk szükség! Ott laktok mindketten Budapesten. Nem kell ennek a találkozónak még nyilvános helyen sem megtörténnie, a lényeg TI LEGYETEK KETTEN.

És utána kérlek nyomjatok egy szelfit “Megbeszéltük!” címmel. Ez lenne a legegyszerűbb.

De nézzük, mi lesz, ha ez nem történik meg. Kezdődik az ilyen-olyan vizsgálat, az ügyvédek felsorakoztatása. Na ezek a dolgok a garanciák arra, hogy ott bizony olyan döntés születhet, ami ugyan a jog által “brandenburgi” méretű kapuk nyitva hagyásával győztest hirdet, de valójában mindenki csak veszít vele.

És ez senkinek nem jó. Az egyikőtök kisebb, de stabil támogatók sorával indul, a másik érdekelt fél egy nemzetközi hírű cég kötelékében, fő támogatásával. A marketing értékét ennek a dolognak ne nézzük, amit ez hozhat…

Arra meg végképp nincs szükség, hogy magyarok között indulatokat keltsen egy olyan eseményen, ahol mindketten a pirosfehérzöld színeket képviselitek. Srácok, tegyétek meg, hogy leültök ketten egymással, miattunk, miattatok.

Nem olyan bonyolult egy ilyen találkozót összehozni, viszont annál nagyobb ERKÖLCSI ÉS SPORTÉRTÉKE lenne utána a szelfinek. Nem lenne jobb inkább a magyar ralisport “legnagyobb megbékélése és megbeszélése” eseményének résztvevőjeként visszagondolni erre 10-20-30 év múlva?

Tegyétek meg. És ne azzal gyertek, hogy ki kezdeményezze…

Várom a szelfit!

 

Ölelés!

 

Kósa András Race1.net

fotók: Szenner Zsolt és MOL Racing Team

 

 

 

 

Post2