Azon bosszankodtam tegnap, meg tavasszal, meg vagy két-három éve folyamatosan, hogy itt van a világ legnépszerűbb sportága, és senki nem veszi észre, hogy rossz irányba halad?! Mert ezt a sportágat, már 1860-ban kitalálták, és úgy, hogy van két kapu, meg kétszer 11 játékos, és gólt kell rúgni az ellenfél kapujába, és aki ezt többször megteszi, az nyer. Logikus, nem?
És akkor ugorjunk a mába. Az, hogy gólt rúgjanak a másik kapujába, az már kezd rózsaszín álom lenni, de hogy ne is kapjanak, az meg a legfontosabb eleme lett a labdarúgásnak. Pedig mi, te és én azért kuporodunk le a tv képernyője elé, hogy gólokat lássunk, hogy kedvenc csapatunk minél több góllal terhelje a gyűlölt ellenség kapuját. Mert ugye így találták ki, mi meg ez miatt szerettük meg.
Most pedig, így a bajnokságok végeztével megállapíthatjuk, hogy erről már szó sincs. A mai labdarúgás nem erről szól, nem ezt kapjuk, de reménykedünk, újra, és újra a tv elé ülünk, “urambocsá”, kimegyünk a stadionba, tehetősebbek, meg ki is, és el is utaznak mérkőzésekre. Amivel nincs is baj, hisz a remény hal meg utoljára, meg lassan a foci… És most a nemzeti bajnokságokról ( és nemcsak a “mennyeiről”) beszélek, mert azért azt örömmel állapíthatjuk meg, hogy a felnőtt Vb és Eb döntőkkel még nagy baj nincs. De ha ez így folytatódik, akkor azzal is lesz.
Arról van szó, hogy irdatlan pénzekért játékosokat adnak, vesznek, viszont a teljesítményük az agyonfavorizált aranylábúaknak, már közel sincs egyenesen arányban a fizetésükkel, és a piaci árukkal. Nekem ugyanis nem ér egyetlen játékos sem 50 és 100 millió eurókat, mert éves szinten lő tíz gólt, vagy éppen ennyit hárít el. De mi vagyunk az oka, hogy ezért még fizetünk, nézzük, fogadunk rá, és reménykedünk.
És a csapatok meg rúgnak 200-300 millió eurós keretekkel meccsenként egy, vagy két gólt, vagy éppen egyet sem. És a hozzáállásuk? Nézzük meg, mi történt azokkal a klubokkal, akik a tavasszal még érintettek voltak valamelyik kupasorozatban. Nézzétek meg közvetlen a kupameccseik előtti hétvégén nyújtott teljesítményüket. Nézzétek meg azoknak a csapatoknak a teljesítményét, akik az utolsó öt-hat fordulóban már a kiesés ellen megmenekültek, viszont esélyük sem volt hazájuk bajnokságában dobogón végezni, vagy nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyen befejezni. És éppen ebből fakadóan nézzük meg azoknak a csapatoknak feltámadását, akik a kiesés elől menekülvén, mindenkit agyba-főbe vernek az utolsó fordulókban. Mert mindenhol ezt történt…
És tudjátok miért? Mert a mostani rendszer, a lebonyolítás, a pontozás erre lehetőséget ad. És ehhez kéne hozzányúlni. Mit vajúdtak illetékesék akkor, amikor a kettő pontos rendszerből, a győzelemért járó három pontra váltottak. Na, most illetékesék jó lenne, ha ismét asztalhoz ülnének, és kicsit felpezsdítenék ezt a játékot, ismét élvezhetővé tennék. Ugyanis egy-két meccset kivéve, sajnos többségben vannak a dögunalmas találkozók, és az impotens csatárjátékot produkáló csapatokkal meg tele egész Európa.
Mert nem ezt erőltetik, hanem mindenáron, a gól elhárítására összpontosít egy csapat, erre utasít az edző, a csatár is már csak védekezik… És akik erre tanítják, utasítják őket, azok ezért jó pénzt, papírt, sőt még diplomát is kapnak. Mi meg nézünk ki a fejünkből és csak reménykedünk. Ne próbálják már eladni nekem ezt a sportot évi 10-15 irgalmatlanul jó mérkőzéssel. Mellette meg van több ezer, és nem ér semmit.
Hallom nyilatkozni az edzőket és azt mondják nyíltan a képembe a tv-n keresztül, hogy “mindjárt az elején oda kell rúgni neki, hogy jól fájjon és akkor utána már nem próbálkozik a támadással, a góllövéssel”. Nos, ilyenkor gyermekkorom egyik szerelme, Szilvi jut az eszembe, akiért többen is hajtottunk a suliban. Hogy ne más kísérhesse haza, ezért képes voltam lerúgni a fociban Pistát, hogy sántán mégiscsak kevesebb esélye lesz a csajomat lenyúlnia. El is értem a célom, Szilvi egy ideig a nyakamon maradt…
De, hogy erre bő negyven év múlva taktikát építenek milliárdos csapatok, pro licenc nevezetű papírokat adnak embereknek, na erre nem gondoltam…
Pedig ez a helyzet. Az a helyzet, hogy a világ egyik legjobb edzőjének tartott ember azt mondja, hogy “nem érdekel már a bajnokságban a többi meccs, kupát akarok nyerni, a buszt a kapu elé toljuk” stb. Mondja ezt olyan csapattal, amelyben ott játszik a legdrágább igazolás, és a keret értéke nagyobb, mint az öt magyar nagyváros bármelyikének éves költségvetése buszjárattal, és szennyvíz elvezetéssel… Annyi pénzből két csapatnyi keretet kéne kialakítani, és gond nélkül dobogón végezni a bajnokságban és mellékesen megnyerni a második számú kupasorozatot. De nem… És nem ezen akarok lovagolni, hanem azon, hogy megtehetik, mert rossz a rendszer.
És éppen ezért a Race1.net közzé teszi új szabályrendszer változatát, és kérlek benneteket juttassuk el illetékesék felé, hogy egyszer vezessék be, hogy ismét jó meccseket lássunk, hogy a csapatoknak érdeke legyen gólra törően játszani.
Race1.net szabályrendszer:
Ha a csapat minimum kettő gólkülönbséggel győzi le ellenfelét 3 pont
Ha a csapat csak egy gólkülönbséggel győzi le ellenfelét 2 pont
Döntetlen olyan találkozón, ahol volt gól (1:1, 2:2 stb.) 1 pont
Döntetlen olyan találkozón, ahol nem volt gól, tehát 0:0 0 pont
Az a csapat, amelyik 0-ra veszíti el mérkőzését – 1 pont
Most elsőre nevetünk, ugye? Pedig nem kéne. Ha így pontoznának, ember legyen a talpán, aki akár az utolsó fordulókban kitalálná kinek, és mit kéne játszania, de ez vonatkozhatna az egész évre. Játsszunk kicsit a számokkal.
Ha valamelyik csapat minimum 1-0-ra nyer, akkor bezsebel 2 pontot győztesként, de szinte hármat, hisz az ellenféltől levonnak egyet. De, ha 2-0-ra nyernek, vagy több rúgott gól van a győztes csapat mellett, akkor 3 pont a jutalma, ami szinte négy, mert a levonás továbbra is érvényes a vesztesre. Erre, hogy reagál a győztes csapat konkurenciája, és a legyőzött közvetlen ellenfelei? Hogyan reagálnak a csapatok, ha a 0-0-ért nem kapnak pontot? És milyen, amikor az egyik 3-1-re veri a másikat? Nos, a győztes kap három pontot, de a vesztestől sem vonnak le, hisz rúgott gólt, és mi meg láttunk négy gólt! Ugye, hogy nem is olyan nagy marhaság? És még számtalan előnye lenne a dolognak, de az biztos, hogy mi nézők, csak nyerhetnénk vele. És lehet, a csapatok az egycsatáros játékról, akár a többcsatárosra is áttérnének ismét, mert gólt kell rúgni… Mint, ahogy azt 1860 körül kitalálták, és amiért mi megszerettük…