Egy olyan versenyző pályafutását idézzük fel, akiről sokan nem is tudták, hogy milyen emberfeletti teljesítménnyel érte el azokat a nagyszerű eredményeket, amelyeket produkált versenyről, versenyre… Ugyanis Maksa Imre, egy korábbi súlyos balesetéből kifolyólag, sokszor egy kézzel ralizott… Úgy ment évekig, hogy két futam között operálták a kezét, összesen tizennyolcszor… És ő így is abszolút bajnok lett az “N” csoportban Vass Norberttel. Szóval ez miatt is tisztelgünk teljesítménye előtt…
Maksa Imrét sem volt könnyű elérni, de ez az én hibám. Ha jó helyre kopogtatok, akkor van egyből telefonszám, de én előtte körtelefonokat intéztem napokig. De Perjés László a Pécsi Volán egykori szakosztály vezetője, a mostani legendákat tömörítő klub első embere, azonnal adta a tuti számot, hisz a hódmezővásárhelyi Maksa Imre pályafutása jelentős részét a Pécsi Volánban töltötte. A csöngetésem után pár másodperccel, már egy jó ízes, Szöged környéki hang szólalt meg a vonal túlsó végén. És már kezdtük is a kezdetektől…
“Várhegyi Sándor nagyon jó barátom volt, Isten nyugosztalja. Az ő Trabantját szervizeltem 1979-től, így kerültem közelebbi kapcsolatba az autósporttal. Jártam vele a versenyeket, és egyre jobban fogalmazódott bennem, hogy ezt nekem is ki kéne próbálni. Nos, Sándor is biztatott, így szlalomversenyeken kezdtem én is az erőpróbákat, természetesen egy Trabanttal…” – idézi a kezdeti lépéseket Imre. “Jól mentek a kezdeti lépések, mentorom is elégedetten konstatálta, így nemsokára már a Túra bajnokságban találtuk magunkat Mikó József barátommal. Az autóhoz hűek maradtunk, nem is volt akkoriban másra lehetőségem, így Trabanttal riogattuk a mezőnyt…” – meséli mosolyogva Imre. A múlt idézésével egyre jobb hangulatba kerül beszélgető partnerem, mert a rali most is melengeti a szívét.
“Jó túrás eredményeket produkáltunk, a kategória legelején voltunk, sok dobogós eredménnyel, több futamgyőzelemmel. Én már ebben az időben is azzal büszkélkedhettem, hogy az egyik legjobb barátomat úgy hívták, hogy Ranga László… Mondom, csak 1981-et írunk! Laci volt olyan rendes, mivel ő már megvetette a lábát ekkor a Pécsi Volánban, hogy egy ott felszabadult állami Trabantra engem protezsált be. Reiser Ferenc autója felszabadult az egyesületnél, és Laci lobbizása elegendő volt és én kaptam meg. A navigátorom is egy helyi srác lett Hering Gyula, akivel együtt vágtunk neki az 1982-es esztendőnek, már pécsi színekben…” – meséli első állami kocsijának történetét Imre.
“Ranga Lacinak nagyon hálás voltam és nemcsak ezért. Nemhogy az autót megszerezte nekem, hanem én ez miatt el is kellett, hogy hagyjam hódmezővásárhelyi otthonomat, és Laci fogadott be a családjával. Nála laktam, az akkori autóversenyzők körében nagyon népszerű és forgalmas Móra Ferenc úti házában. Annyira beépültem a családba, hogy Laci kedves feleségének, Ibolyának egy barátnőjét vettem el…Minden nagyon jó, és szuper volt, egészen 1984. január 11-ig…” – érünk Imre élete legborzalmasabb eseményéhez.
“Az 5-ös főúton közlekedtem, amikor frontálisan ütköztem egy kamionnal. A sérüléseim életveszélyesek voltak, nagyon súlyosak. Egy hónapig voltam kómában… A bal kezem teljesen szétroncsolódott. Innen álltam fel úgy, hogy fél év múlva a Budapest ralin már mentem… A mai napig hálás vagyok Dr. Brenner Antal professzor úrnak, aki három év alatt összesen tizennyolc (!!!) alkalommal műtötte a kezemet, és tette olyan állapotba, hogy használni tudtam, sőt versenyeztem vele… Pedig leszakadt egy része… A Budapest ralihoz úgy álltam oda, hogy senki ne lássa, hogy csak egy kézzel tudok vezetni, végig a kesztyűvel takartam a kezemet. És képzeld, dobogóra állhattam, az érte kapott serleget pedig a Professzor úrnak ajándékoztam…” – idézi fel a szomorú, de annál kellemesebb irányba vezető időszakot Imre.
“Annyira jól esett a pécsiek hozzáállása is, hogy sokat segített a felépülésemben ez is. Perjés Lászlóék végig mellettem álltak, hangsúlyozta, hogy senki nem kapja meg az autót, azzal várnak engem vissza. Nagyon jót tett a lelkemnek, és én a sok műtéttel, a rengeteg gyógytornával igyekeztem minél előbb visszanyerni régi önmagam. A baleset után fél évvel, ahogy említettem már, versenyeztem és szállítottam az eredményeket is a csapatbajnoki értékelésbe is. Így próbáltam meghálálni, a sok segítséget, amit kaptam Pécsről.” – meséli még most is meghatódva Maksa Imre.
“Sőt még egy másfajta kalandra is hajlandó voltam a barátomért. Ranga Lacinak nem volt éppen navigátora 1986 végén, és engem kért meg, hogy üljek be mellé a Semperit ralira. Nyilván nem hagytam cserben, és ő sem tette soha, így a súlyos balesetem után két és fél évvel a “kómás” fejemmel még navigálást is bevállaltam. És ne gondoljatok ilyen sétakocsikázásra, mert Ranga Lacival másodikok lettünk a Semperit ralin a B10-es kategóriában a Lada VFTS-sel!” – meséli nevetve Imre az egyedi kalandot barátjával.
“Annyi változás következett be, hogy maradtam a pécsi szakosztálynál, de 1986-ban hazaköltöztem Hódmezővásárhelyre. Nemhogy maradtam a csapatnál, a következő esztendőre már egy széria Zsigulit kaptam és ezzel mentünk Hering Gyulával. Ez azért már más volt, mint a Trabant, de jól esett a bizalom a vezetők részéről. Az eredmények is jöttek, mert egy újabb lépés következett ezután. Először egy Gr. “A”-s 1300-as Ladára váltottunk, ahol már Letenyei József volt a társam egy rövid ideg, majd az utolsó pécsi évemben már Vass Norbi földi barátom navigált nekem. Itt, 1989-ben kezdődött a pályafutásom végéig tartó közös versenyzésünk, hisz az összes futamon, amin ezek után elindultam, Norbival közösen tudtuk le.” – osztja meg velünk Imre a közel tizenöt éves közös pályafutás tényét.
“Szóval az utolsó pécsi évem az 1989-es esztendő volt, mert utána már minden csak Hódmezővásárhelyhez kötött. Itt alapítottunk egy egyesületet Hód Rally Team néven. Az 1990-es év még felemás volt, hisz az “A”-s Lada mellett már érkezett az “N”-es Toyota Celica. Klaus Fritzingertől jött, aki egy a magyarok körében is ismert német egykori pilóta volt. Kaiserslauternben élt onnan hoztuk a kocsit, meg később a cuccokat hozzá. Ez a kocsi már alkalmas volt arra, hogy a mezőny elejében autózzon az ember, tehát indokolt volt a döntés” – meséli a Trabanttól idevezető út okát Maksa Imre.
“Egyre jobban megszoktam az autót, és a következő évben már éles harcot vívtam Érdi Tibivel a bajnoki címért. A futamokon hol ő nyert, hol én, de a bajnoki címet 1991-ben ő húzta be, másodikok lettünk Norbival. De mondom, a kocsi egyre jobban hozzám nőtt, egészen belaktuk a Toyotát.” – és ezt valóban alátámasztották az eredmények.
“Igen, 1992-ben ott folytattuk Érdi Tibivel, ahol abbahagytuk. Megint a végletekig kiélezett csata volt közöttünk. De annyira szoros volt, hogy a végén a több futamgyőzelem döntött a mi javunkra, és nyertük meg az “N” csoport abszolút bajnoki címét. Ez volt a legnagyobb sikerem a raliban.” – meséli büszkén Maksa Imre. Hisz bő nyolc év után, szörnyű balesetét követően, egy igen komoly bajnoki cím birtokosa lett. Erre csak a nagy bajnokok képesek, hisz ne feledjük, egy hónap kóma, és tizennyolc kézműtéten és sok-sok rehabilitációs, terápiás órán át vezetett ide az út.
“A ’93-as esztendőben már az “A” csoportba neveztünk az autóval. De a kocsi csak félig volt az. Egy komoly átalakításra azért nem volt pénz, de úgy gondoltam abban a csoportban jobb lesz. Kicsit keményítettünk az autón, de utóbb kiderült rossz döntés volt. A kocsival rengeteg műszaki gondunk volt. Így a szereplésünk közel sem hozta azt, amit én elképzeltem. Szóval itt nem sok okunk volt az örömködésre” – foglalja össze Imre.
“A következő évben ismét nekifutottam a bajnokságnak az “A” csoportban, de vele párhuzamosan a régi Celicával meg mentem a ralikrossz bajnokságban. Az legalább kárpótolt, mert az “A” csoportos autóval ugyanannyi gondom volt ismét, viszont a ralikrosszban megnyertem a bajnokságot! Legalább valami sikerélményem volt, nem úgy mint a következő évben, mert akkor következett az egyik legnagyobb bukásunk is…” – megyünk az 1995-ös év elé.
fotó: Kiss Sándor
“Ranga Laci barátom nevezett a Romániába az Eb futamra. Mentünk mi is Norbival. Laci a bolgár Petrovval vívott és meg is verte begyűjtötte a futamgyőzelmet. Az utolsó pár száz méterig úgy volt, két magyar lesz a dobogón. Mivel mi meg az abszolút harmadik helyen álltunk. És jelentős előnnyel vezettünk a negyedik helyezett előtt. Nos, úgy gondoltam spórolunk a gumikkal, és nem raktam fel a végére új slicket… Begurulunk így, gondoltam én…Az utolsó gyorson, úgy kb. 500 méterre a céltól szénporra futottunk, és gyönyörűen beestünk egy tizenöt méter mély szakadékba. Egy szikla úgy felnyitotta a kocsi alját, mint a halkonzervet… Az anyagi kár jelentős volt. Meg más is, de majd ezt Norbi elmeséli…” – idézi fel Imre most már kicsit könnyebben, mint akkor ahogy megélte ezt.
“Nagy nehezen talpra állítottuk a Toyotát, de igazából soha nem lett már olyan jó, mert soha nem is volt az…Év végén kimentünk a Semperit ralira, na ott meg tönkrement a kocsi. Elvitték Németországba már onnan, megjavítani, de olyan sok lett a vége, hogy inkább otthagytam a kocsit. Így búcsút intettem ennek az “A”-s autónak, és a versenyzésnek is, mert kihagytam a következő évet.” – kellett a kis felfrissülés minden szempontból, mondja Imre.
“Aztán gondoltunk egyet a srácokkal és a csapatom a ralikrosszos Celicát visszaépítette ralis autónak. Ezzel indultam 1997-ben a “H” csoportban. Arra mindenképpen jó volt, hogy visszarázódjak a rali világába. Evés közben jött meg az étvágy, és az év végén Vizin Lacitól megvettük az “N”-es Subaruját, amivel belevágtunk a következő esztendőben” -mondja Imre, bizonyítván, hogy az örök szerelemről a raliról olyan könnyen nem lehet lemondani, és ismét nekirugaszkodott komolyabban a versenyzésnek.
“Igen jól is ment. Az autó nagyszerűen üzemelt, és az élbolyban tudtunk vele autózni. Az “N” csoportban voltak dobogós helyezéseink, végül is két évig nyomtuk a Norbival. Aztán megint jött az ötlet, amit már egyszer a Toyota Celicanál eljátszottunk, hogy az “N”-es autóból mi építünk egy “A” kategóriás versenygépet. Nos, a Subaru sem úszta meg…” – neveti el magát Imre a telefonban.
“Így a legmagasabb kategóriában mentünk 2000-től, egészen a végéig. A vége felé már kevesebbet autóztunk mi a Norbival, mert az autó többször kiadásra is került, a véglén szinte csak bérelték, Nos, az egyik ilyen akció végén, ripityára törték a Subarut, ami gyakorlatilag a végét jelentette a kocsinak, és ezzel az én ralis pályafutásomnak. Már nem építettük újra a versenyautót, és szépen lassan kivonultam a színtérről…” – zárja némi szomorúsággal Imre az összefoglalóját, amivel visszatekintettünk egész pályafutására.
Nyilván ebből nem maradhat ki a hűséges társ, Vass Norbert sem, akit éppen külföldről hazaérvén tudtunk elcsípni egy rövid beszélgetésre. Norbi gyakorlatilag teljesen hátat fordított a ralinak, civilben az építőiparban érdekelt, és éppen egyik országból érkezett, és másnap hajnalban már egy másikba robogott tovább anyagbeszerzés céljából, így este tudott ránk szakítani időt. De ez a beszélgetés nagyon hiányzott volna cikksorozatunkból, mert nagyon nagyokat nevettünk, ugyanis Norbi kicsit részletesebben elmesélt egy-két sztorit a Race1.net olvasóinak, amit Imi úgy elegánsan átugrott…
“Biztonságos volt Imre mellett, amíg mentünk… Mert azért volt kalandunk is, mit tagadjuk, de ezeken már tényleg jókat nevet az ember.” – csapunk bele Norbival. “Én Imrénél dolgoztam, ott szerelgettem nála. Tehát a mi ismeretségünk, barátságunk így kezdődött. Így, amikor kiszállt mellőle Letenyei Józsi, engem kért meg, hogy navigáljak neki. Ez már a “kockás” Lada volt a Pécsi Volánnál, a Gr. “A-s autó. Itt egy évet mentünk, aztán már a saját egyesületben a Hód Rally Team csapatban folytattuk. De az első felszentelés még a Ladával történt, nem is akármilyen sztori volt” – kelti fel érdeklődésemet Imre. Halljuk…
“Budapest ralira tréningeztünk a Ladával. A domonyi gyorsaságin nyomtuk, nem mentünk lassan előre sem, de tavalyi itinerből ereszkedtünk a pályán, mert kis késésben voltunk. Nos, emlékszem egy bukkanó után elvileg teljes gázzal lehetett volna tovább menni, de ebből így tényleg gáz lett, nem is kicsi…😮 Ugyanis a bukkanótól nem láttuk, hogy egy hatalmas gödröt ástak a Gázmű emberei valami munkából kifolyólag, ami persze így nem szerepelt az itinerben. Megérkeztünk ezerrel, és úgy ahogy van, beleestünk a gödörbe a kocsival.🙄 Nem is láttak minket a többiek, elnyelt minket a föld, ők meg tudva a gödörről, simán kikerültek, bele meg nem láttak, hogy mi meg ott raktunk fészket…😂A landolás után ülünk Imrével a kocsiban, és szépen párásodik az ablak, gondoltuk mi. Hú, valami vízvezetéket találtunk el, és valami permet ez, próbáltuk hirtelen megfejteni. 🤔Én kikapcsoltam magam, hogy hol tudunk kimászni, kavartam a kocsiban, mert az ajtókat nem tudtuk nyitni. Éppen akartam kirúgni a hátsó szélvédőt, amikor szól Imre, ez nem víz, hanem gáz… 🙄Kipréseltül magunkat az ő ajtaján valahogy, a gáz meg ömlött. Úgy futottunk, hogy hátra sem néztünk… 😜Szerencsére nem lobbantottuk be. Gödöllő meg arra a napra ellátás nélkül maradt, de még a ferihegyi gépeket is elterelték, mire elhárították a hibát…Addig csak ömlött a gáz, amit később kiszámláztak Imrének, mondván valakinek kéne állni a cechet… 😂Persze a versenyre betemették a gödröt, elkészültek vele, mint ahogy mi is a kocsival, így nagy nosztalgiával repültünk át a bukkanón, ahol korábban akár robbanthattunk volna is… Még az itinerbe is beírtam, hogy “GÁZ!!!” 😂- nevettük végig a mulatságos, de annál veszélyesebb történetet.
“A Celicával is felavatott, és érdekes az is edzésen volt. Győrben a Lutra ralin volt, hogy próbálgattuk az autót, csak volt egy olyan hibája, hogy beesett a fékpedál, sokszor pumpálni kellett előtte a pedált. Nos, erre éppen nem volt idő, vagy nem gondolt az Imre, így sikerült egy árokban landolnunk. Ráadásul éjszaka volt, mert a verseny is sötétben került megrendezésre, így nyilván akkor gyakoroltunk.” – sorolja Norbi. De szerinte is a legnagyobb esés a román Eb futamon volt Erdélyben, Nagybányán. “Hallom azt már mondta az Imre, meg hogy a gumispórolás miatt, ami igaz is. Nagyot estünk piszkosul, sokat forogtunk is, de a szikla valóba nagyon felsértette a kocsi alját a becsapódáskor is, de azt nem mondta az Imi, hogy őt is, és szintén alul…😜Ugyanis akkorát kapott alulról, hogy elrepedt a farokcsontja.☺ Amíg nem ment ki belőle az adrenalin nem érezte, de utána igen. Mentőt is kellett hívni, mert úgy nyavalygott a végén. Nos, megérkezett a Dacia kombi mentő, és ez onnan egy kabaré volt. Berakták Imrét, de nem tudták úgy bezárni hátul az ajtót. 😂Elindultak, és majdnem kicsúszott a kocsiból… 🙄A nővér, akit ott rögtön Imi Ursulának🐻 becézett, végül azt találta ki, mivel az ajtót továbbra sem lehetett Imréstül zárni, hogy ráült Maksára és így száguldottak a kórházba…Beértek…😂” – neveti végig az egészet Norbi, pedig 500 méterre voltak egy Európa-bajnoki futam bronzérmétől…
“A Subaru sem maradhatott ki a sorból. Azt Pécsett törtük össze, ha jól emlékszem. A jobb elejével telibe kaptunk egy betonoszlopot, tudod, amiből az út szélén a derékmagasságú korlátokat építették pár szakaszon. Mi egy ilyent csíptünk meg, ami olyan stabilan lett a földbe rakva, hogy nem mozdult, helyette a kocsi nyelte be vagy 30 centimétert. Majd ennek köszönhetően, azért pár bukfenc is következett még, úgy habnak a tortára…De ettől függetlenül azért nagyon jó versenyeink is voltak, a bajnoki címet sem ajándékba kaptuk 1992-ben, amikor Érdivel a végletekig harcoltunk érte. Élveztem minden percét Imre mellett. Most már nem követem igazából a bajnokságot. A ralikrosszra néha megyek, mert segítünk Makai György barátunknak, az Opel Astra kupában, van pár autó, amit megépítettünk.” – zárta Vass Norbi a visszaemlékezést. Aztán búcsúztunk is gyorsan, hisz ahogy említettem hajnalban már egy 600 kilométeres út állt ismét előtte.
A zárszót Maksa Imrének hagytuk.“Annyi, de annyi műtétem volt az életben… Kezdődött a tizennyolc sorozatos kézműtét és egyéb beavatkozások a ’84-es baleset miatt. Aztán kevesen tudják, de amikor a barátomat Ranga Lacit is kezdték a betegsége miatt sorozatban operálni, én is akkor kerültem rossz állapotban, azonnal műtötték a vastagbelem, ami lekopogom jól sikerült, hisz azóta sem jött elő. Bőven tudtam még utána közel tíz évet versenyezni is. Tavaly viszont volt egy újabb beavatkozás rajtam. Nyaki sérvvel kellett megműteni, mert a jobb kezem már ideiglenesen le is bénult tőle. Jól sikerült, hisz megint rengeteg terápiával sikerült helyre hozni. De a munkámat e miatt elveszítettem. Éppen ezért most raktam le a taxis vizsgát és most annak állok neki, hisz valamiből élni kell. Nagyon sokan ismernek itt Hódmezővásárhelyen és remélem ez miatt sok munkám lesz…” -mondja sóhajtva Imre. Azt mondja, ritkán jár el a versenyekre, mert nagyon vérezne a szíve. Ha csak arra gondol, mennyit versenyezhetett, amit a legjobban szeretett, már a gondolattól is szorul a torka…
Minden jót és sok szerencsét a munkádhoz Bajnok, és jó egészséget kívánunk!
Kósa András Race1.net
Most aztán tényleg nagy szükségem volt Pacsuta Attila vakondokat megszégyenítő kutatásának, ásásának, mert minden képet ő kerített elő, és egyeztetett egy csomó adatot, még betegen is! Nagyon köszönöm!
A nem jelölt fotók Peták Tibor és Simon Tamás képei közül lettek válogatva! Köszönjük!
Szeptember 12-én, kedden megjelenő cikkünkben Gerencsér Tibor és Bathó Zoltán előtt tisztelgünk.
A cikksorozatban szereplő párosok névsorát alább láthatjátok, lilával a már megjelent írást jelöljük, a névre kattintva a cikket lehet elolvasni.
A párosok névsora:
| 1967,1969-1973,1975-1982,1985,1990. | Ferjáncz Attila | Zsembery Jenő/Iriczfalvi Ferenc/Tandari János |
| 1974 | Balatoni Mihály | Sándor István |
| 1983,1984 | Hideg János | Kecskeméti Zoltán/Bán Attila |
| 1986 | Németh László | Jójárt András |
| 1987,1988,1991-1994 | Ranga László | Dudás Mihály/Büki Ernő |
| 1989 | Selmeczi György | Jutassy József |
| 1995-1997,2000-2002,2005 | Ifj. Tóth János | Gergely Ferenc/Tóth Imre/Bahor Bea |
| 1998,1999 | Kiss Ferenc | Büki Ernő |
| 2003,2006,2007 | Benik Balázs | Somogyi Pál/Varga István |
| 2004 | Turi Tamás | Kerék istván |
| 2008 | Spitzmüller Csaba | Kazár Miklós |
| 2009 | Hadik András | Juhász István |
| 2010,2011 | Aschenbrenner György | Pikó Zsuzsa |
| 2012-2014 | Kazár Miklós | Ferencz Ramón/Szőke Tamás |
| 2015,2016 | Herczig Norbert | Bacigál Igor |
“N” csoport abszolút bajnokok
| 1988,1991,1993 | Oroszlán László | Oroszlán Tibor |
| 1989,1995 | Érdi Tibor | Borbély Zoltán/Varga István |
| 1987,1990 | Tóth Mihály | Járik László, Házi József |
| 1992 | Maksa Imre | Vass Norbert |
| 1994 | Gerencsér Tibor | Bathó Zoltán |
| 1996 | Szeleczky Tamás | Penderik László |
| 1997 | Vizin László | Gönczi László |
| 1998 | Hideg Krisztián | Tajnafői Péter |
| 1999 | Elek István | Iványi Sándor |
| 2000 | Tagai Tamás | Tagai Róbert |
| 2001,2002 | Aschenbrenner György | Koronczai Tibor/Földes Csaba |
| 2003,2004 | Spitzmüller Csaba | Harsányi Zsolt, Bahor Bea |
| 2005 | Szabó Gergely | Benics Kálmán |
| 2006 | Matics Mihály | Vinoczai Attila |