Race1.net

A kért interjú Adamovits Márk rendezővel

A hétfői versenyt értékelő videóm után, nemcsak a kommentelők jelentkeztek és kértek, készítsek interjút a rendezővel, hanem ő maga is hívott. Adamovits Márkkal kitűnő kapcsolatot ápolunk, éppen ezért tudtuk és tudjuk megbeszélni az aktuális kérdéseket. Nemcsak ezért, hanem alapból is megilleti most őt is a válaszadás lehetősége.

“Köszönöm a lehetőséget. Az lesz a legjobb, ha kronológiai sorrendben idézem fel a verseny öt napját. Szerdán kezdtünk egy teszttel. Tizenhat autó vett részt és minden rendben lezajlott. Még aznap 18 órától volt az adminisztratív átvétel. Nem az éjszakába nyúlt, ahogy eddig, vagy máshol, hanem emberi időben 21.30-kor befejeztük, ha jól emlékszem Turán Friciékkel. Amíg a versenyzők várakoztak, vacsorával és kávéval kedveskedtünk. Csütörtökön pedig pályabejárással folytathatták a munkát.” – avat be minket Márk.

“A pénteki nap már a shakedown és a kvalifikáció jegyében zajlott. No, meg este a szuperspeciál a RabócsiRingen. Úgy gondolom, itt is minden rendben volt, az esti gyors európai körítéssel. Sajnos az előírások nem tették lehetővé mindenkinek a helyszínen való megtekintést, de élő közvetítés is volt az eseményről. Amit eddig röviden összegeztünk, hibátlanul lement, észrevételt és kritikát sem kaptunk.”– összegzi Adamovits Márk.

“És akkor térjünk rá a szombati napra. A gyorsaságik rajtja előtt többen is ellenőrzik, mind a mi részünkről ill. az FIA safety delegáltjai, hogy minden rendben van, vagy sem. Másfél órával a gyorsasági megkezdése előtt minden üzemelt már, rádióösszeköttetés stb. A mezőny már a rajtban volt, de a delegáltak kicsit lassabban értek át, így tíz percet állt az élmezőny… Az egyik sarkalatos pont a bózsvai katlan volt. Ott is minden rendben volt, jó helyen voltak a nézők, mégis kicsit nehézkesen kapott zöld utat a gyorsasági.” – haladunk részletesen a rendezővel.

“Aztán amikor a mezőny felénél jártunk még a szombati első gyorson, kigyulladt egy külföldi Renault Clio. Sajnos, a fák is lángra kaptak, így nem volt elég a poroltó, be kellett küldeni a tűzoltó autót. Ez egy bő 30 perces beavatkozás volt, mire újból indulhatott a mezőny, de etapon. Mire Mádra ért a mezőny, velük együtt több ezres nézősereg is. Volt, ahol sikerült őket jó helyre terelni őket, volt ahol kevésbé. A safety addig körözött, amíg nem lett rend és indulhatott a mezőny. Sajnos később a cél környékén rosszul lett egy szurkoló. Mentő kellett, nyilván az elsősegélynyújtás az első. Ezt követően újból az SC autónak kellett körbemenni, hogy a mezőny folytathassa. Eközben az előtte lévő szakaszon Kurtos Robi Mitsuját kellett oltani.” – sorolja a váratlan eseményeket Adamovits Márk.

“A második körben pedig egy túrázó tragédiája következett be. Itt is nyilván az életmentés volt az első, de sajnos a beérkező mentők sem tudtak segíteni. Mivel elhalálozott a rendőrségnek is be kellett menni helyszínelni. A szokásos eljárás azért időt vett igénybe, így a mezőny egy részének etap lett a gyorsasági. Ez is oka volt, hogy a mezőny jelentősen szétszakadt. Így Mádon, sötétben a szurkolók ezen idő alatt elindultak hazafelé, csak nem mindenki jó irányban… De minden érdeklődő mellé nem tudunk sportbírót rakni, főleg úgy, hogy pénteken 52-vel (!!!) kevesebben jöttek és a kisegítők a covid miatt. Nehéz volt a pótlásuk, úgy hogy még az eredeti létszámot is növeltem volna szívem szerint.” – közli a száraz tényeket Márk.

“A vasárnap Herczigék balesetével indult. Mentő és rescue is kellett hozzájuk. Erre a gyorsra egy mentőt írtak elő, de én kettőt biztosítottam, így nem a rajtból, hanem 3 kilométerről már ott volt a segítség. Mire a párost elszállították, újból indokolt volt az SC beküldése, és magam is átmentem, hogy tájékoztassam a szurkolókat. Ez mind idő! Azt viszont meg kell jegyeznem és megköszönnöm, hogy Dzsupin Levente vezetésével a tokaji hídnál a rendőrség kiváló munkát végzett.” ( ez így igaz, tanúsíthatom – a szerk.) – szól elismerően Márk.

“És akkor még nincs vége, hisz a 38-as úton tömegkarambol történt. Akkor, amikor Nyíregyházára tartott a mezőny a városi gyorsra. Egyharmada átért a helyszínen, még kétharmada ott ragadt a helyszínelés miatt. Ezért késett a rajt a városban, mert be kellett várni a mezőny jelentős részét. És akkor este a fónyi gyorson is balesettel zártunk, ezért az a salamoni döntés született, hogy a Historicnak az már etap legyen. Nem is volt kifogásuk ellene. Így is 60% felett voltak teljesítésben. De azt büszkén mondom, hogy az ERC-ben 182-ből 182 kilométert teljesített a mezőny.”– kapjuk a statisztikát.

“Nézd, látjuk mi történt, mi szokott történni a többi ERC futamon. Ahol kisebb gond van, azonnal törlik a gyorsot. Mi a nézők és a versenyzők miatt nem erre törekedtünk. Voltak ilyen kezdeményezések, de én végig kitartottam a rajtoltatások mellett. Igen, kívülről a leírtakat tapasztalhatták a nézők, de mi ezekről nem tehetünk. Szakmai szempontokat nézve állítom és kijelentem, hogy rendezői hiba nem volt. Fárasztó hétvége volt, nagyon kemény verseny, minden megtörtént, amire nem lehet előre számolni, mégis megoldottuk.” – mondja tényleg fáradtan Adamovits Márk.

“Mindenkire nagyon büszke vagyok, le a kalappal a versenyirányítás előtt. A megállapított időkhöz nyilván nincs közöm, de azt el kell mondanom, hogy Hauser Józseffel dolgoznak egy ötleten, ami talán majd sokat segít a jövőben e kérdéskörben. Nyilván olyan nincs, hogy a megállapított idő mindenkinek jó. Az FIA megfigyelők kiemelten monitorozták a munkánkat, kicsit hendikeppel indultunk náluk a verseny előtt. Arra külön büszke vagyok, hogy a verseny végén, ha problémák vannak, akkor a stewardok jelentést írnak. Nem írtak… Egy ilyen szintű rendezvényhez pedig dukálnak azok a külsőségek, amire utaltál, a szuperspeciálon, vagy a dobogónál, igaz én elsősorban a szakmai dolgokkal foglalkoztam közvetlenül a verseny előkészítése során.” – zárta Adamovits Márk videós értékelésem kapcsán.

Aminek természetesen, mint viszontválasznak helyt adtam. Mert ez így korrekt.

 

Kósa András Race1.net

Exit mobile version