Race1.net

Greenplan Kazincbarcika rali 2021.

E hétvégén sem maradunk rali nélkül. Sőt, olyan hiánypótlás érzése van az embernek, amikor azt látja, végre megint Rali2-es futam lesz Magyarországon.

Márpedig lesz, méghozzá Kazincbarcikán és környékén. Juhász István és barátai nemrég gondoltak egy merészet és a rali második vonalának szerveznek egy futamot, klasszikus gyorsaságikkal. Istvánnal a rendezővel beszélgettem.

“Így van, de nem az én ötletem volt. A helyi srácok, barátaim kerestek meg az ötlettel. Aztán szervezésbe kezdtünk, mert az ötlet jónak tűnt, főleg a klasszikus pályákkal. Akik Miskolc környékén a ’80-as, ’90-es években jártak ralira, azoknak mindenképpen jól csengenek olyan településnevek, mint Rudabánya, Sajókaza vagy éppen Imola. No, ezek lesznek, persze azóta sokat változtak a körülmények, elsősorban az utak minőségében.” – kezdte a főszervező.

“A verseny leghosszabb gyorsaságija a Rudabánya és Imola közötti 14,65 km lesz. Ennek egyes részeit már ismerik a ralisok, de most így jelöltük ki, hogy élvezetes és megfelelő hosszúságú legyen. Ez háromszor lesz. Viszont egy része szuhonyi rajttal a végén ismét, imolai befutóval. Aztán sokkal jobb útminőségben most, de fehér aszfalton háromszor következik a Felsőnyárád – Sajókaza. Olyan pályákról beszélünk, amelyek anno szedték az áldozatokat, pl. Turi Tomi a Toyota Corolla WRC-vel.” – nosztalgiázik Juhász István.

“Ennek ellenére úgy gondolom, hogy most nem lesz sok kicsúszás, vagy baleset. Persze, mindenre felkészültünk. De másra is. Lesz rajt és célceremónia. Marosréti Ervin lesz a szpíker. El kell, hogy mondjam. Kazincbarcika városa teljes mellszélességgel mellénk állt. Például egy teljesen új területet kaptunk meg, ahol a szervizparkot ki tudjuk kulturáltan alakítani. És persze megrendeltük a jó időt, ami fontos tényező, reméljük, sokan kilátogatnak a futamra.” – bizakodik István.

” Az utolsó gyors biztosan sötétben lesz, ezzel is színezzük a programot, igazi ralis hangulattal. Azon kívül, hogy tesztjelleggel többen indulnak a felsőbb osztályokból All Star’s mezőny is lesz. Nagyon jó nevű pilóták fogják szórakoztatni a a tisztelt publikumot. És egy vándorkupát is elindítunk az útján, amit most egy rali2-es páros fog kapni. Szeretnék tájékoztatni mindenkit, hogy a gyorsasági szakaszok 1 ezer forintos belépővel látogathatóak.” – fejezi be Juhász István a rövid interjút.

Mindent itt egy helyben megtalálhattok: https://borsodmotorsport.hu/kazincbarcika-rally/

Kósa András Race1.net

Exit mobile version