Race1.net

Bacsa, Hanyik: Hogyan tovább? Így!

Az erős négy hónapos leállás mindenkinek átírta az idei lehetőségeit. Nekünk is. Egész pontosan pár nap alatt a mennyből  a pokolba zuhantunk. Hisz az év elején, majd márciusban már másodszor mentünk Horvátországba versenyezni a felkészülés jegyében. Aztán lezárták a határokat, minket meg gyakorlatilag be… És amit eddig felépítettél, azt rommá döntötte a kialakult helyzet. Később,  amikor pislákolni kezdett a fény az alagút végén, kiderült, Dongónak búcsút inthetünk, és még a támogatókat is újból meg kellett győzni, hogyan és miképpen tovább.

Nos, így értünk el napjainkig. Volt erős négy hetem arra, hogy a semmiből újjáépítsem azt a csapatot, amely egyszer már összeállt fél évvel előtte. De most már előre nézünk, mert jön a Salgó rali. És Bacsa Tamás Hanyik Gergellyel és lelkes csapatunkkal képviselteti magát a versenyen. A srácok továbbra is Mitsubishi EVO IX R4-es autóval fognak versenyezni, csak már a szekvenciális váltóssal. Mondhatnám egyszerűen, hogy ennyi a változás, ami persze nem igaz. Verejtékes napokon túl a csapattal csak az előttünk álló feladatokra koncentrálunk, van mit tennünk addig is.

Az autó ma érkezik, Tamás és Gergely látni, megsimogatni majd jövő pénteken tudja Salgótarjánban. Minden percünk beosztva, kiszámolva. De ott leszünk és ez a lényeg. Köszönhetjük ezt a támogatóinknak és annak a javarészt baráti körből álló szervizcsapatnak, akik lelkes munkájukkal járulnak hozzá, hogy az autónk velünk rajtolni tudjon. Más lesz ez a kocsi kicsit a Dongótól, de ahogy ismerem Bacsa Tamást, hamar összebarátkoznak majd. Mert nem tesztelni, ismerkedni megyünk, hanem versenyezni. Az ORC-ben kik lesznek most a versenyzőtársak, majd a nevezések után kiderül. De meggyőződésem, hogy Tamás és Gergely nem szeretnék alább adni a hagyományokat, azaz az elmúlt két közös évünkben mindig bajnokok voltak.

“Bevallom őszintén, kicsit el voltam keseredve az elmúlt hetekben. Már több versenyzőtársam falta a kilométereket, amíg én itthon ültem. És még az is bizonytalan volt, hogy egyáltalán most folytatni tudjuk, vagy el kell engedni ezt az évet, miközben mások teszteltek, versenyeztek itt, vagy ott… Nehezen éltem meg ezeket a pillanatokat. Kicsit legalább lekötött a többször, kényszerűségből áttett lakodalmam szervezése. De ez is sikeresen lement múlt pénteken és erőt, boldogságot adott az, hogy legalább a magánéletem rendben van. Vanda az ifjú feleségem eddig is mindenben támogatott, imádja a ralit, tudja kihez ment hozzá és ez mivel jár. Salgótarjánban is már péntektől ott lesz velünk” – meséli a most már jobb kedvű Bacsa Tamás.

“Amikor osztottunk, szoroztunk folyamatosan veled, persze szóba kerültek a fronthajtású autók különböző típusai, de én valahogy legbelül nagyon élvezem ezeket az ORC-s autókat. Meggyőződésem, ha jól megülöd, nagyon komolyan lehet még menni velük és nekem ez a célom. Én bőven találok bennük még kihívást. Persze, szuper jó az R5-ös, de maradjunk a földön, és miért sóvárogjak egy olyan autó után, amikor még ebből sem volt lehetőségem kihozni a maximumot. Haladjunk lépcsőzetesen, a mi elképzeléseink alapján.” – vélekedik Tamás.

“Erről is megoszlanak a vélemények, hogy most valami R2-es autóval kéne nyomni inkább, mint a Mitsubishivel. Nem vagyunk egyformák, én elfogadom, ha valaki az mellett teszi le a voksot. Viszont tőlem sokan nehezen fogadják el, hogy a Mitsubishi mellett maradok. Nem szeretnék nagyképű lenni, hisz itthon még nem mentem vele bajnoki futamon, de az R4-es a horvát Kumrovec ralin bizony mutatta, hogy lehet vele haladni, pedig azok a pályák aztán végképp nem ennek a típusnak kedveztek. És mégis minden másodpercét élveztem, most pedig alig várom az első métereket az új autóval, amiben már szekvenciális váltó lesz. Az is segít majd a haladásban és ad kis r2-es, vagy R5-ös feelinget…” – neveti el magát a csapat “Tacsija”.

“Miután ilyen jóra fordultak a dolgok, nagyon motivált lettem. Megdupláztam a kondi edzéseket, pedig eddig sem lustálkodtam, végzem a különböző speciális gyakorlatokat és futok. A versenyen már ne magamra, hanem a kocsira tudjak figyelni. Elszánt vagyok, mert nagyon komoly pilóták ellen kell mennem és nemcsak az ORC-ben. Hihetetlenül feldob ez az érzés, már alig bírok magammal. Szegény Szvatek Zsoltiékat napi háromszor egrecírozom telefonon, biztos az agyukra megyek, de már vágom a centit, mikor lesz legalább már 17-e péntek… Most már sokat nem kell aludni. Van egy nagyon jó kis csapatunk, de hihetetlen milyen messze lakunk egymástól. De hamarosan egy közös ponton találkozunk, Salgótarjánban.” – zárja Tamás.

“Szerintem engem jobban megviselt ez a hercehurca, ami történt velünk az elmúlt hat hétben. Alig vártam, hogy a kialakult egészségügyi helyzet javuljon és jöhessenek a versenyek. Aztán mint a villám, úgy csapott ránk a bejelentés, hogy a Dongóval már nem tudunk menni, ráadásul a szponzorok is megérezték a kialakult helyzetet. Ahhoz képest, hogy már február első napjaiban versenyeztünk, ez nagy zuhanást jelentett. A szabadságaink ki voltak véve egész évre, hisz én is és Tamás is alkalmazottként dolgozunk a hétköznapokban. Most minden borult és ráadásul reménytelenné vált.” – kezdi ecsetelni Gergely.

“Bíztunk a csodában, meg persze benned, de most tényleg minden olyan elérhetetlennek tűnt, autó, támogatók… Aztán az utóbbi szűk egy hétben minden jobbra fordult, most pedig győzzük a feladatokat megoldani, de ez már kellemes érzés… Fárasztó, de az! Intézzük a papírdolgokat, ülést, övet és hadd ne soroljam. Sok időnk nincs, 17-én pénteken reggel már itinert kell felvenni. De annál boldogabb pillanatot el sem tudok most képzelni, maximum üdvözölni az új autót.” – érzékenyül el Gergely.

“Tudom, hogy Tomika hamar megszokja majd, de más dolog menni átlagosan és biztonságosan, mint elkezdeni húzogatni a bajszát. Ha nyerni szeretnél az előbbi a magyar mezőnyben kevés. Nagyon harcos pilóták vannak az ORC-ben, és van előnyük velünk szemben a tapasztalatukkal. De mi ezt az alázatunkkal, felkészülésünkkel, no meg Tacsi tehetségével megpróbáljuk kompenzálni. Órákat telefonálunk már a versennyel kapcsolatban, megy a mentális felkészülés. Istenem, mennyire vártuk ezt már!” – sóhajtozik Teki.

“Hiányzik az egész verseny hangulata, no meg a baráti tagokból álló szervizcsapat. Nem találkoztunk velük személyesen március eleje óta, azaz négy hónapja. Még kimondani is rossz, de most már minden hamar eljön. Tudom, mennyire megfeszülnek most az indulásunk érdekében, éppen ezért nyugodt, de eredményes versenyzéssel szeretnénk ezt meghálálni feléjük és támogatóink felé, hogy kitartanak mellettünk, no meg az új partnereknek, hogy bíznak bennünk és fantáziát látnak a szereplésünkben. Tényleg úgy élem meg az elmúlt két, három napot, mint egy mese…” – vallja be őszintén Gergely.

Nyilván nekem, mint a srácokat terelgetőnek is nagyon fontos volt a helyzet normalizálása. Nagyjából sikerült, de még sok a feladat. Ott leszünk Salgótarjánban, de ott ezt nem fogjátok rajtunk látni, mert a verseny lehető legjobb teljesítésére fogunk koncentrálni. Minden mást majd utána hétfőtől folytatunk. Céljaink vannak és abból nem engedünk…

Tacsi és Teki már szekváltós Mitsuban száguldanak tovább…

Kósa András Race1.net

Exit mobile version