Balogh János és Holczer Dániel nagyon komoly versenyt futottak a Topp Cars Rally Team Skoda Fabiájával. Végig a teljesen az élmezőnyben autóztak, sőt a legnehezebb gyorsaságit a Nagylőteret egyik alkalommal ők nyert a verseny hatodik gyorsaságijaként. Nos, erről a remek teljesítményről beszélgettem ma Balogh Janival, még időben, hisz éppen indult jól megérdemelt pihenésére.
“Igen a helyezéssel meg vagyok elégedve. De igazából inkább azzal, hogy ez nem az ölünkbe hullott, hanem önerőből értük el. Nem pedig más versenyzőtársaink sorozatos kiesése teremtette ezt a pozíciót. Már a futam előtt úgy gondoltuk Danival, hogy úgy sötét lovakként benne vagyunk a pakliban, akik talán kis kavarodást okozhatnak az elejében. s végül ez így is történt. Mert én szeretem a murvát, talán itt jobb teljesítményre is vagyok képes, mint aszfalton. De azt mondom, hogy murván gyorsan menni, nemcsak látványosan, talán még nehezebb, mint aszfalton robogni.” – kezdi beszélgetésünket Jani.
“Amikor a harmadik gyorson mentünk és utána is átgondoltam a dolgokat. Azt mondtam ennyi elég. Ennél nem feszítem tovább a húrt, mert addig könnyedén ment az a határozott tempó. Akkor éreztem úgy, hogy úgy megyünk, ahogy vártam. És eljött az a pillanat ott, hogy ne szálljak el magamtól, hanem inkább kordában tartsam magam. Volt a gyorson egy rész, ahol Dani mondta toljuk át ötödikben, ez meg is történt, és igaza is volt. De utána mondtam, ennél feljebb már nem megyünk, maradunk józanul.” – avat a részletekbe a verseny abszolút 3. helyezettje.
“Kíváncsian vártam egyébként, hogy mire lesz elég az a csomag, amit a verseny elején összeraktunk. És ebből én mennyire és hogyan tudom kivenni a részemet. Mert ez a versenyzés is egy tudatos folyamat része volt, hogy fokozatosan lépjünk mindenben előre. Hogy ki tudjuk hozni magunkból azt, ami még bennünk van. De nem többet. Nos, hogy ezekről reálisan visszajelzést kapjunk, ezért kontrolláltam magam most, korábbi szokásomtól eltérően…” – neveti el magát Jani.
“Most a további építkezések az aszfaltos pályákon következnek, hisz három ilyen futam következik. Ezeken is szeretek menni, de igazából akkor, ha van végre valami változatosság. Új pályák, vagy verseny közben megváltoznak a körülmények. Mert azért valljuk be mindig ugyanazokon a pályákon menni nem akkora kihívás. Persze most már más az R5-ös autóval, mint a Mitsubishivel volt. Lendületben vagyunk és próbálok majd a gyorsaságra és persze a kiegyensúlyozottságra is rámenni. Felmérni a lehetőségeink határát és annak mentén menni. Ezt tervezzük most tudatosan Danival.” -vetíti előre a feladatokat Balogh János.
“Az idei bajnokság is nagyon izgalmas. Mindig van 4-5 páros aki akár tud futamot nyerni. Mi ezek között szeretnénk lenni. Mert a szándék megvan bennünk, hogy előrébb lépjünk. Danival nagyon jó a közös munka az autóban. Azért ezt nem ma kezdtük, hanem 2011-ben. Ő vezetett is, nem is rosszul és ezáltal jól látja a dolgokat. Éppen ezért a teszteken és pályabejárásokon megbeszélünk mindent. Itt is elfogadtam a hármas gyorson a tanácsát. Mindig azt mondjuk, először össze kell rakni egy gyorsot, utána egy napot, majd egy versenyt. Egy ilyen R5-ös autóban sok mindent meg kell élni és tanulni. Mi nem ezeken az autókon nőttünk fel, mint a mostani fiatalok. Ők ezt vezethetik ösztönből is, nekünk inkább meg kell tanulni, és mi ezen vagyunk.” – fejeztük be Balogh Janival és engedtük tovább szabadságára.
Kósa András race1.net
Fotók: Bödecs Krisztián, Stróbl Árpád, Mórocz Balázs