Nos, kettőt aludtunk a szombati kaotikus nap óta. A verseny alatt nincs nagyon időm megtisztelni a véleményt formáló olvasókat válaszommal, de ha idő van rá, akkor általában megteszem. Most egészen biztosan. Volt egy bejegyzésem, frissen szombaton reggel, miután a “haverom”, ahogy fogalmaztatok az oldalon, beesett Mályinkán. Akkor nézzük a tényeket.
Bacsa Tamás nem a haverom, hanem egy általam támogatott és menedzselt pilóta, társával Hanyik Gergellyel együtt. Úgy kedvelem őket, mintha a fiaim lennének, és bírnak olyan emberi kvalitások mellett annyi tehetséggel is, hogy ezt a lehetőséget megkapták, hogy idén ott és azzal versenyezzenek, ahol és amivel. Ebből gondolom elég világos mindenki számára, hogy pontos információim voltak és vannak arról, hogy mi történt.
Ahogy felhívtak versenyzőim, hogy beestek és jól vannak, megnyugodtam. Képeket is küldtek nekem azonnal. Ebből egyet megosztottam számotokra a következő kommentel:
Magyarul, Gyurcsány Ferenc öszödi megállapítása után szabadon mi is “elkúrtuk!”. Így közösen hárman Tamás, Gergely és én, mert a felkészüléseink közösek. Ennyi. De ugye itt történt közben és utána pár dolog, ami mellett most sem vagyok hajlandó elmenni. És meggyőződésem, hogy az azóta sorra napvilágot látott videók engem igazolnak, ill. versenyzőimet, akikkel onnan a helyszínről utána végig kapcsolatban voltam, szinte le sem raktuk a telefont.
A mezőny közvetlen elejének csak kicsit volt nedves a pálya ezen szakasza, azonban a többieknek elkezdett jobban esni. Akik ehhez valami oknál fogva nem tudtak alkalmazkodni, azoknak bajuk lett, mint nekünk is. Már az előfutók is csúszkáltak ott, majd jött szegény Bodolai Laci, kicsinek egyáltalán nem mondható esése. 01:19-től megtekinthető:
Nézzük meg ezt a beesés helyéről is:
https://www.facebook.com/RallyeDream/videos/682579602175402/
Tudjátok mi a problémám ezzel? 1. Ebben a rendkívül veszélyes kanyarban, ahol évek óta több beesés van, nem volt sportbíró. 2. Így pár néző, saját felelősségére (ha ezt lehet annak nevezni…) ott állt, ahol ez a felvétel készült. Annyi ideje nem volt, hogy a kezéből kieső cigi, és sör földet érjen…
Viszont utána jönnek azok a klassz srácok, tényleg azok, akik odafutnak és egyből a versenyzők segítségére sietnek. Igen, csak közben meg jön a többi autó. Később megszakították a rajtot egy rövid időre, aztán újból indulhatott a mezőny. Na, ezzel a következő a bajom. Azzal, hogy valaki jó mélyre esett (egyébként sem..) nem gondolnám, hogy már biztonságos helyen van. De legyen így! A versenyigazgató dönti el. Menjünk tovább. A rajtban közlik az induló versenyzőkkel, hogy Bodolai beesett, megvan, minden ok, csak utána egy-két pilótán kívül senki nem tudja, hogy hol…
Nálunk a Mecsek ralikon, ha ilyen volt, mindenkinek elmondták, hogy “figyelj, mert közben esik, itt, meg ott ez van, Bodolai is beesett, itt és itt…” Mindegy, ok ez sem követelhető meg. De Bodolai után nem kevés pilótának is gondot okozott ez a rész, ok benne van… Majd beesik Bacsa Tomi, a mi hibánk, ez van… Viszont láttam a belső felvételt. Láttam, ahogy a Bodolai Laci mentésén ügyködő szurkolók, spriccelnek szét Tamás elől… Ugyanis Bodolai autója, azért nem esett olyan távol és mélyre, mint pl. később Bükkszentlászlón Ollé Sasa… Biztos, hogy rendjén van az, hogy sportbírói, és Rescue információ nélkül ezt ott azonnal tovább kell engedni?
Ez van mélyen és biztonságos helyen, körben segédkező szurkolókkal?
Sorban bakiztak Tamás után is a pilóták, akik szerencsére megúszták kisebb kalanddal, és az ott lévő szurkolók segítségével tovább tudták folytatni. Úgy hibáztak, hogy közben navigátorunk Gergely felvitte féktávra a háromszöget és kirakta! Nekünk egy ok tábla volt csak kint, amit Laciék kitettek oda, ahová tudták, de ezt a belső felvételen is csak kikockázva lehet látni. Nem az ő hibájuk, félre értés ne essék…
Bacsa Tomitól tudom, mi folyt ott menet közben. Éppen ezért, a későbbi bajt megelőzve, hívtam a versenyigazgatót, akit elsőre nem értem el. Azért, hogy megkérjem, addig állítsa meg a rajtoltatást, amíg az árokban lévő autók arrébb kerülnek, amit civil szurkolók próbálnak önerőből megoldani sportbíró és rescue nélkül, miközben percenként érkezők hibáznak 7-8 méterre tőlük, mert olyan lett a helyzet ott a kanyarban. Nem vette akkor még fel, viszont pontos információja sem lehetett, mi zajlik ott, ha nem volt sportbíró…
Majd megérkezett Forgács Laci, amit élőben közvetített nekem a telefonban Bacsa Tomi, ti pedig a fentebb lévő videón 2:10-től megtekinthetitek. Na, ekkor történt az, hogy Tamás felrohant, és a kirakott háromszöget még feljebb vitte, és úgy rakta ki, hogy azt a többi pilóta szinte már eltalálta… Persze, hogy utána már rendben lement a kör, ahogy írtátok a bejegyzéshez…
Én pedig kiírtam ugyanott, “hogy ezt most ki fizeti”, majd azt, amit az ott álló nézők érdekében írtam. Azért, mert a versenyigazgatónak pontos információk hiányában, nem volt tudomása, hogy ott valójában mi zajlik. A videók bizonyítják, hogy ott kaotikus állapotok voltak, abszolút életveszély. És ez nem hasonlítható egy olyan egyedi esethez, mint pl. Ollé Sasa beesése az ötödik gyorson. Mégis megállították a rajtot. Ott álltam a rajtban, végig hallgattam a rádiós beszélgetést, amíg keresték a 7-es számú autót, hogy hol van, milyen helyen és mindenki jól van e. Ez Mályinkán nem történt meg a kialakult kaotikus állapot közepette, miközben civilek próbálták az autókat arrébb rakni, és percenként jött egy újabb potenciális veszélyforrás…
Azt írtátok a kommentekben, hogy ez a rali, és miért írom azt, amit… Most is biztosak vagytok benne, hogy ez a rali? Bodolai Laci autóját civilek állították talpra, és vonszolták el onnan. Bacsa Tomiéknak civilek segítettek. Az utána beesőket civilek rakták vissza az útra, és szintén civilek rángatták le a mi autónkról az Opelt… Nem vagyok biztos benne, hogy ennek így kellett volna történnie. 15-20 ember írja, hogy végre nem ment be a rescue, és akkor ez így a rali… Hát kedves barátaim, tudomásul kéne venni, hogy a versenyzők által befizetett nevezési díjban az is benne van, hogy ha bajba kerül, jár neki a technikai mentés, a segítségnyújtás. Ez itt nem történt meg, mi is civilek segítségével hoztuk el onnan az autót.
És ezek a dolgok, biztonsági feltételek sokkal előrébb valók, mint pár szurkoló elégedetlensége, ha bemegy a rescue és ez miatt 10-15 percig áll a rajt. Etap semmiképpen nem lett volna. De a versenyigazgatónak nem voltak pontos információi az ott kialakult helyzetről. És igen, ez nekünk most sokba kerül, ugyanis az Opel nagyobb kárt okozott, mint Tamásék magunknak. Versenybaleset. Az. Csak nem biztos, hogy amit akkor meg lehetett volna előzni, azt most nekünk kell lenyelni.
Akik ehhez kommentelnek úgy, ahogy, meggyőződésem, hogy fogalmuk sincs arról, hogy egyáltalán nincs olyan szabály és nem védi a versenyigazgatót sem, hogy “kicsi a rakás, nagyot kíván!”. Neki saját és a verseny rendezőjének terhére, komoly döntéseket kell hozni. Nem egyszerű az ő helyzete sem. Ha ott az anyagi károkon kívül súlyos, tragikus dolog is történt volna, ami a Jó Istennek köszönhetően, és nem másnak, most nem történt, azonnal a rendőrség és az ügyészség vizsgálódik. Nem egy ilyen volt már a magyar raliban. És én erre azt mondom, hogy ezeket el kell kerülni, és nem a szombaton velünk lévő szerencsére kell bízni. Mert ez most csak azon múlott, ott van a sok kép és videó, mindenki láthatja.
Sajnálom, de nekem nem ez a rali, és nem osztom pár ember véleményét ezzel kapcsolatban, akik inkább a totálkárokra és vérre kíváncsiak. Nem az a rali!
Hogy ez drága sport, meg benne van stb, megjegyzésekre csak annyit, azok írnak általában ilyeneket, mint “szakértők”, akik életükben nem raktak össze egy komoly autót, nem versenyeztették, ellenben ha mobilszámlájuk, vagy gázszámlájuk egy ezressel több, már fordítják az íróasztalt a szolgáltatóra… Uraim, ugyan már…
És hogy hogyan zárult részemről ez a Miskolc rali? Forgács Laciékkal beszéltünk a futam után, egy igazán korrekt és remek embert ismertünk meg. Nyilván nem tehet semmiről, de tenni se tudunk közösen, mert a Biztosító ilyen esetekre bebiztosította magát a rendezővel kötött kötvényben, hogy ne fizessen…
Maradok tisztelettel
Kósa András