Spitzmüller Csaba sokkal messzebb jutott ralis pályafutása során, mint azt remélte, amikor belekezdett. A Trabanttól eljutott egészen egy japán márka gyári csapatáig… És közben itthon is alkotott maradandót, hisz a közkedvelt miskolci pilóta kétszer az N-csoport bajnoka lett, és 2008-ban pedig elhódította az abszolút bajnoki címet. A maradandót érthetjük még egy-két látványos esésére is, ami hozzátartozik az autósporthoz, mert aki gyorsan szeretne menni, azzal ez bizony előfordulhat. Spici pedig szinte mindig tövig nyomta a gázt. Tartalmas pályafutását foglaljuk össze most a “Ralibajnokaink” cikksorozatunk keretén belül…
“Autószerelőnek tanultam a középiskolában. Így már viszonylag közvetlen kapcsolatom volt az autókkal, de ennek köszönhetem, hogy konkrétan az autósporttól is korán megfertőződtem. Iskolánkba és a műhelybe a versenyek keretén belül jöttek szerelőket toborozni. Nagyon megkapó volt, mert még az akkor használatos 8 mm-es filmeken vetítettek összefoglalókat a versenyekről, hogy még nagyobb kedvet csináljanak számunkra. Az akkori miskolci menők népszerűsítették személyesen az autósportot. Hatásos volt…” – kezdjük a visszaemlékezést Spicivel.
“Emlékszem, hogy a bemutatók hatására a Porán ralira mentünk ki nemsokára. Az volt élőben az első versenyem, amit láttam, ha jól emlékszem 1984-ben… A Havasi testvéreket és a többieket csodálhattam élőben… Nagy élmény volt, és ez meghatározó volt a személyes motivációmat illetően is. Rövidesen már Havasiéknak szervizeltem. Szóval hamar bekerültem a körforgásba. Közeledett az érettségi is, amit sikeresen leraktam, és szüleim egy Trabanttal leptek meg jutalmul… Nos, ezzel kezdődött minden…” – neveti el magát Spitzmüller Csaba.
“Első versenyem nem sokáig váratott magára, Miskolcon indultam vele a helyi DIGÉP ralin. Ez 1986-ban volt. Az autó teljesen széria volt, így rajtoltam vele először idegenben is, amikor Debrecenben elrajtoltam a Túra versenyen. Aztán az N-es autóból szép lassan egy “A” csoportos Trabi lett, a maga 40-42 lóerejével… Nagyon kemény tuning dolgokat használtunk, mi például motorcsónak olajat…” – nevetünk harsányan a Spici által felfedett tuti cuccról.
“És ahogy elindult a pályafutásom, persze jöttek az ismeretségek. Ebből kiemelném a fotós Irénke nénit, akit már ekkor megismertem. Azt nem tudom, hogy ő konkrétan lefotózta, vagy sem az első nagy perecemet, de sokáig nem kellett senkinek erre várni. Mert 1987-ben megtörtént a Trabival, szépen fejtetőre raktam… Nemcsak ez volt az oka, de sok meló volt vele, kicsit macerás volt, és eladtam. Vágytam egy biztonságosabb, jobb autóra, ezért én vállaltam plusz munkákat. Két műszakban dolgoztam, mellette még hétvégeken kőműves mellett is, hogy megvegyem a következő gépet, és 1988-ban jött az első kereklámpás Lada.” – meséli büszkén Spici, érzékeltetve, hogy nem ajándékba kapta, bizony keményen megdolgozott érte.
“Ezzel az autóval vágtam bele a 1989-től a másodosztályú ralibajnokságba. Nagy kihívás volt, hisz akkoriban a mi kategóriánkban 50-60 autó indult. És elismerem, nem én voltam a leggyorsabb, és ennek mindig kutattam az okát. Szerettem reálisan tisztában lenni a dolgokkal. 5-6. helyeket hoztam, úgy érzem ezzel sem vallottam szégyent. A helyzet az, hogy a szakmaiságommal volt még baj. Ebben páran előttem jártak, no meg kicsit vastagabb volt a pénztárcájuk. Nem volt ideális az én autómban a súly /lóerő arány, hogy csak egyet említsek. Azon kívül, hogy nehéz volt az autó, nekem nem volt kombi difim… “ – meséli Spici, de nem kifogásokat keresve.
“Aztán a kereklámpást követte a vasorrú Lada, a 2107-es… Ezzel már komolyabb eredmények jöttek, igaz azért akadályoztatva is voltam. A kor rettenhetetlen műszaki felelőse Károly Balázs csapdájába én is beleestem. Valami gumi mizéria volt. Yokohama gumimon valami “E” betűvel volt gond, ott volt csak vonalkóddal… Na, mindegy, ez azért komoly címembe került, de így is kategória bajnok lettem, és a következő esztendőtől az első osztályban szerepelhettem. Akkor még csak pár versenyre futotta az első években, de már a legjobbak között indulhattam.” – adja tudomásunkra Spici vágyainak beteljesedését.
“Egy Ford Escort Cosworth autóba ülhettem bele 1998-ban. Ezzel a kocsival ment korábban a Havasi – Tábori páros, és ez az autó, ami jelenleg Lajtai Zsoltnál van, és még jelenleg is versenyez vele. Igazából jó időket mentünk a Forddal, még gyorsaságikat is nyertünk vele. Abban az időszakban egy erős autónak számított, de nem volt híres a megbízhatóságáról. Ezt mi is tapasztaltuk, de azért lehetett vele haladni is. Később is maradt ez a típus, de akkor az már egy bérelt autó volt. Nem tudtam akkor még teljes szezonokat futni, de ezzel a típussal lehúztam végül 3-4 évet. Aztán az összkerekes autóból, egy elsőkerekesre váltottam… És eddig tartott Bérel Lacival is a közös pályafutásunk, hisz a kezdetektől eddig ő navigált nekem. “ – idézi fel a változatos időszakot pályafutásából a Bajnok.
“Visszahoztunk a magyar mezőnybe egy ismerős autót. Turi Tomi korábbi Nissan Almera autójával indultunk, itt már Harsányi Zsolttal. Az utolsó fordos évemben Kazár Miki és Sziklai Tibi is navigált, de innen Zsolt következett. Nos, nem volt egy lassú jármű. Végül is egy gyári autóról beszélünk, csak az alkatrészhiány kellő akadály volt, hogy komolyabb eredményeket érjél el vele. Mert amíg ment, jól ment. Ifj. Tóth Janika meccselt annak idején Érdi Tibivel, de vízen nekem sikerült megvernem őket a Nissannal. Szóval nem volt rossz autó, de ahhoz, hogy komolyabban tudjál menni, váltani kellett. Mi is ezt tettük, és indult a Mitsubishi féle korszakom…” – érünk ahhoz a márkához, ami azért itthon, jelentősen összeforrt Spitzmüller Csaba nevével.
“Az első Mitsubishi egy EVO VI-os volt. A csehektől szereztük. Ezzel az autóval lett korábban N-es világbajnok Gustavo Trelles. Nem volt rossz elsőre, bár nagy AC fogyasztó egy konstrukció volt. A Pacotti Motorsport készítette fel nekünk, de ezzel a hibájával ők sem bírtak nagyon. Nem az ő hibájuk volt, talán sokan emlékeznek, rengeteg autót készített fel ez a csapat. A kategória sem volt gyenge. Olyan nevek ellen kellett felvennem a versenyt, mint az Oroszlánék, Szajky, Tobak, Gerencsér Titi, Posta Attila, Tisza Andor és a többiek… De valahogy úgy éreztem már év elején, van esélyünk…” – emlékezik vissza Spici első mitsubishis évére.
“Amilyen balszerencsésen indult az év a Salgó ralival, annál szebben végződött. Két futamgyőzelemmel és több dobogós helyezéssel végül Harsányi Zsolttal sikerült megnyernünk az N-csoportos bajnoki címet. Végül is, ha az első szárnypróbálgatásokhoz viszonyítom bő 15 év alatt értem oda, egy jelentősebb címhez. Ezt csak azért mondom, mert a mostani fiataloknak is mondom, nem jön minden azonnal és akkor… És mint tudjuk így utólag, ez csak a kezdet volt, és nem valaminek a vége…” – fogadom el én is a bölcselkedést Spicitől.
“Hogy lehetett e a 2003-as évet felülmúlni? Nekem sikerült, de most már új navigátorral, Bahor Beával. Egy verseny erejéig előtte már Pécsett kipróbáltuk, működik ez együtt és kiderült, igen. Így 2004-ben Beával egy álomszerű versenyévadot produkáltunk. Mert minden futamot, ahol elindultunk megnyertünk az N-csoportban. És így Beával megvédtem az N-csoportos bajnoki címemet. Olyan emlékezetes futamaink voltak, mint a Miskolc rali. Az esőben Turi Tomi vezetett az Octavia WRC-vel, mi a második helyen álltunk a Mitsuval. Bútor Robival vívtunk külön azért, hogy melyikünk hány nagyobb autót tud megelőzni…” – ismét teljesen átélve meséli, jókat nevetve ezen Spici.
“Azért odatettem magam, mert például Szombathelyen törött kulcscsonttal vezettem, de még Veszprémben is törött csonttal nyertem. Amennyire tudtam, szerettem volna egyébként is mindig a nagy autókhoz közel menni. Éppen ezért már, ahogy zsebben volt a bajnoki cím, vágytam én is egy nagyobb kategóriára, egy WRC-re. A 2005-ös szezonra egyértelműen ezt céloztam meg, hogy jó lenne váltani. És ez meg is történt. Bea helyére érkezett Kazár Miklós és vele együtt megvalósítottuk a váltást.” – érkezünk Spici pályafutásának egy újabb fejezetéhez.
“Miklóssal egy Toyota Corolla WRC-be tudtunk beleülni. Ez az olasz Grifone Team autója volt. Méghozzá egy 1998-as fejlesztésű autó. Most gondolhatod milyen volt a többiek akkori autóihoz, de én kedveltem, mégis komolyabb volt. Úgy gondolom, jól teljesítettünk vele, hisz még futamot is nyertünk Veszprémben. És több dobogós helyezésünk volt, így a bajnoki év és nagyon jól sikerült, abszolút harmadikok lettünk. Azért mégis 2003-as fejlesztésű technikák ellen vívtunk, és nagyon erős mezőnyben. Volt pár WRC akkor nálunk, hisz Janikától, Turi Tomin át Benik Balázsig, Herczigtől Bútorig, mindenki WRC autóval ment.”– meséli joggal büszkén Spici.
“Persze felbuzdultunk az eredményen, hisz reálisan nézve a technikánkat, ez egy nem várt szereplés volt. Merészebb álmokat szövögettünk Mikivel. Nemzetközi szereplést. Volt is rá lehetőség. Indulni szerettünk volna a 2006-os Monte Carlo ralin. Egy Peugeot 307 WRC-vel. Már üléspróbán voltunk, minden le volt fixálva. Itthon nagy sajtótájékoztató volt. Aztán a színfalak mögött más zajlott. Nem mehettünk azzal az autóval a versenyre… Ez nagy csalódás volt. Itthon sem tudtunk vele indulni, de az volt a kisebb baj. Egy karnyújtásnyira voltunk egy Vb szerepléstől, de meghiúsult. Hogy volt e még ilyen a karrierem során, arról majd később.” – tartunk itt egy kis szünetet Spitzmüller Csabával.
Folytatjuk majd a második résszel.
Kósa András Race1.net
Külön köszönöm Pacsuta Attila adatgy és képgyűjtő munkáját.
A képeket köszönjük a Spici.hu, a Rallysport.hu és Mikolicz Lászlónak.