Race1.net

Turán-Bagaméri: Tudatosan megyünk…

Engedve az olvasói felvetésnek, szívesen kerestük meg Turán Frigyest és Bagaméri Lászlót az idei remek szereplésük kapcsán. Friciék vezetik öt futam után a magyar bajnokságot, de ami ennél is fontosabb, kiegyensúlyozott, remek teljesítménnyel állnak a tabella élén. Turán Frigyes korábbi autózásaira nem mindig ez volt a jellemző, ezért utánajártunk a kellemes változásnak.

“Mi is gondolkodtunk ezen. Máshogy álltunk neki az egész évnek, és Laci személye megnyugtatóan, és abszolút pozitívan hatott rám.” – kezdi őszintén Frici. “Először is sok dolgot levesz a vállamról, ezáltal könnyebben és nyugodtabban tudok a versenyekre felkészülni. Több időm jut a videós felkészülésekre, nem kell rohangálnom, hanem nyugodtan egy-egy verseny előtt van erre is lehetőségem. Nagyon jó csapat vesz körül, mindenki rendben teszi a dolgát, és talán eddig szerencsések is vagyunk” – folytatta Frici.

“Kezdjük most már olyan szinten megismerni a Ford Fiestát, hogy minden rezdüléséből tudjuk, jól bánunk vele, vagy sem. Szabó József a kocsi mentora, ha fogalmazhatok így. Mindent megkap az autó, amit csak lehet. Én pedig próbálom a legjobb beállításokat megtalálni, ami többnyire sikerül ennyi tapasztalattal, amit gyűjtöttem ezzel a típussal. Tehát összességében a felkészülések így jól sikerülnek, és ettől nyugodtabb vagyok, sokkal kevésbé görcsösebb, mint tavaly.” – vallja be önkritikusan Turán.

Célzok én is arra, hogy a 2016-os Vb szereplések után túl feszített, és görcsös volt az elvárások miatt a tavalyi szereplése. “Van benne valami, bevallom. Jó pár Vb futamot teljesítettem, és ezek után itthon versenyezni talán könnyebbnek tűnne. De ez nem igaz, ugyanis itthon, hogy az elejébe tudjál menni, pokoli gyorsan kell haladnod. Nem lassú az itthoni mezőny, tévesek az ezzel ellentétes nézetek. És a túlzott akarat görcsösé tett. Most tudatosan építkezem, készülök fel, és versenyzem. Versenyek közben is van, ahol visszaveszek, mert kockázatos, és ráteszek, ahol úgy érzem, ott a helye… Korábban kicsit bevállalós voltam.” – folytatja magáról az értékelést.

Ford vagy Hyundai, vetem fel, hisz idén két márkával is teljesített már. “Ford felé húz a szívem, de nem azért mert nekem az van. Nagyon megszerettem a Hyundait is. Az autóm bérbeadása miatt két versenyt idén más márkával kellett megoldanom, és ezúton is köszönöm Lovász Pali segítségét a megoldásban. A Hyundai picit erősebb, de a Fordnak jobb a futóműve. Így a két kocsi nagyjából kiegyenlíti egymást. Egyébként is azt mondom, az R5-ös autók között kicsi a különbség. Nekem személy szerint a Forddal több a tapasztalatom, és nagyon meg vagyok vele elégedve.”- dicséri a Veszprémben is célba ért R5-ét.

“Most nem nyomaszt az elsőség. Úgy érzem jó, ahogy megyünk. Veszprémben kicsit hibáztam, volt ahol kicsit túlfeszítettem ez igaz, de ez murván előfordul, viszont a poweren nagyon szerettem volna nyerni, ami sikerült is. Ott 19-re lapot húztam, ott bejött, korábban nem. És most már kijelenthetem, hisz bizonyított is, hogy a Hankook abroncsok semmivel sem rosszabbak, mint a konkurens márkák. Ők is alaposan hozzásegítenek a jó szerepléshez. De mindentől függetlenül, nem dőlhetünk hátra, és nem is tesszük.” – mondja most is nagy lendülettel Frici.

“Nekünk most az a dolgunk, hogy ne kövessünk el hibákat, taktikusan, tudatosan versenyezzünk továbbra is. Nem is számolgatunk. Lacival is megbeszéltük, hogy a következő versenyre koncentrálunk. Az ő nyugodtsága, megfontoltsága jó hatással van rám. Barátok is vagyunk, a hétköznapokban is összejárunk, és az évtizedes tapasztalatai sokat segítenek.” – zárta Turán Frici a megkeresésünkre adott nyilatkozatát.

Ezt követően természetesen Bagaméri Lacit is megkerestük. Éppen elfoglalt volt, de a ralira mindig van pár perce, és készséges állt rendelkezésre. “Erős húsz éve vagyok a raliban, és már régebben beszéltünk róla, hogy egyszer majd együtt fogunk versenyezni. Aztán én tartósan külföldön dolgoztam, ez meghiúsította tervet, de tavaly januárban hazatértem a családommal. De rögtön még nem tudtam raliautóba ülni, ezért Farnadi Ágival vitte a szezont, én a Mecseken és a Mikulás ralin ültem be. Pécsett le is tudtuk a kötelezőt…  – neveti el magát Laci.

“A családjaink is összejárnak, és ez a bensőséges kapcsolat kihat a versenyzésünkre is. Tehát nemcsak az autóban, azon kívül is barátok vagyunk. Én hiszem, hogy Frici profizmusa mellé jó az én stílusom. Mert ő profi, én látom ott belül. És tévedés ne essék, nem fogom vissza. Az itiner segítségével kicsit irányítom, néha hangsúllyal, de nem lassítom jelentősen. Működik közöttünk a kémia.” – avat be minket Laci.

“De azért mindig éberen tartom, mert főleg etapokon hajlamos elbambulni. Ilyenkor megkérdezem, hogy még a földön van?  Viccelődöm vele, a szervizparkban meg elmegy bandázni, na azért ott kontrollálni szoktam, hogy időben visszaérjen… Jól összeszokott csapat vagyunk. Mindig azt mondom, amatőrök vagyunk, de profin nézünk ki. Elkerült eddig minket a balszerencse. Nyugodtan, megfontoltan, és tudatosan versenyzünk. A Hyundai is egy szerencsés váltás volt a két alkalomra, és az is Fricit dicséri, ahogy egyből kezelte azt az autót. Nem vagyunk eldőlve, de bizakodóan várjuk a hátralévő futamokat.” – adta összegzését Bagaméri Laci és már sietett is a dolgára.

Nos, akkor az olvasói felvetésekre itt a válasz a két versenyzőtől, a magyar bajnokság éllovasaitól. Remélem azt kaptátok, amit reméltetek, őszintén és korrekten álltak hozzá a fiúk, mint az idei szereplésükhöz is… Profik.

Kósa András Race1.net

A képekért köszönet Molnár Flórának, Csölle Dánielnek, Kali Jánosnak és Sándor Ákosnak! 

Exit mobile version