Race1.net

Mexikó Rali Vb egy teljes nap után

Sordo úgy vezeti a világbajnokság harmadik futamát, hogy mindenki üldözőjéről beszél. Mert az nem már, mint a kilencszeres világbajnok Loeb. Aki szorosan, + 7,2 másodperc hátránnyal tapad a a szenzációsan vezető spanyolra.

A Rally Café Autósport Magazin februári száma még kapható 

A spanyol aszfaltmenő jól bekezdett a hármas és négyes gyorson, és két szakaszgyőzelmével szerzett előnyét dédelgette egésze a nap végéig, azaz tíz gyorsaságin keresztül. Mögötte változott folyamatosan az üldözők névsora, de erről később, mert nézzük mi történt a Sordo, Del Barrio csapattársaival a Hyundai gyári alakulatánál.

Mikkelsen stabilan hozza az ötödik, hatodik időket, és gyakorlatilag a verseny hátralévő részét figyelmebe véve azt lehet mondani lőtávolban van a dobogóért, hisz Jaegerrel az oldalán +31,7 másodperces hátrányuk nem mondható tragikusnak.

Mögöttük következik az abszolút sorrendben az a szakadék, amelynek a szélén Neuville táncol. Hátránya két perc felett van már. Műszaki hibák is hátráltatták, a benzinnyomással is baja volt. A karja meg is sérült a hiba, vezetés közbeni elhárítása közepette, így Gilsoullal ma dolgozhatnak a hátrány csökkentésén.

A Ford egy autós csapattá csökkent a nap végére. A hetes gyorson Suninen hibázott, míg Evans szintén egy kalandot követően navigátorának okozott kellemetlenséget. Barritt tipikus agyrázkódási tüneteket produkált, így ők kiszálltak. Maradt Ogier, aki Mikkelsen előtt a vezetőtől fél percre lesben áll. Nem szabad félvállról venni a franciát, egyelőre stabilan megy, a szombati nap hozhat kellemes perceket számára.

A Citroen két autóval is egyelőre eredményesebb, mint sok ellenfél a benevezett hárommal. Ez köszönhető elsősorban Loebnek, aki elképesztően tért vissza. Még nagyon sok van hátra, de amit eddig láttunk tőle, az nagyon komoly. Több, mint amit a szakma titkon remélt. Elenával nagyon a topon vannak, és talán taktikailag megoldják ezt a hátralévő két napot. Két gyorsaságin is a leggyorsabbak voltak. Sordo sűrűn tekintgethet maga mögé…

Meeke hozza a kötelezőt. Ugyan döntött fel a városi pályán virágokat, forgott meg gyorsokon, de összességében pokolian gyors. Ő a 25 másodperces hátrányból bőven ledolgozhat, igaz benne van szokás szerint a nagyobb hiba lehetősége is…

A Toyotánál nem repdesnek az örömtől. Tanak amúgy igen. Azért a harmadik helye és + 11 másodperces hátránya még bármire jó lehet. Vele és arveojával még komolyan kell számolni. Lappi eldobta, míg Latvalának etapon volt generátor gondja. Ők pénteken kiszálltak, de szombaton folytatják. Az abszolút pontokra már kevés eséllyel.

A WRC2-ben Tidemand és Andresson vezet. Méghozzá magabiztos, három perces előnnyel Greensmith és Parry előtt. Hisz Rovanpera és Huttunen is elszállt, előbbi szó szerint…

Tíz gyorsasági után az állás:

Folytatás szombaton 15 óra 33 perctől.

fotók: versenyzők twitter oldala

Exit mobile version