Race1.net

Mi lett vele? 11. rész: Maruzsi László

Cikksorozatunk ezen részében egy sokoldalú, állandóan a fejét (kezét és lábát is) törő, kicsit nyughatatlan, de éppen ezért egy kedvelt és szeretett autóversenyzőről írunk, közkívánatra. Maruzsi László remek dolgokra volt képes  a rali és ralikrossz pályákon, sőt azokon is kívül… Kaszkadőr ugrásaival, csúcsdöntéseivel is beírta magát az emlékkönyvekbe, no meg a kórházak nyilvántartásába… Ő már csak ilyen… Mellékállásban pedig feltalál…

Várható volt, ha Lacival belefogunk a beszélgetésbe, folyton elkalandozunk majd, hisz egyszerre képes több dolgon is gondolkodni. Elismert, többszörös magyar bajnok autóversenyző volt, jó üzletember, vakmerő kaszkadőr, aztán mint vállalkozó megjárta a poklot is, hogy utána kitartása, ötletei ismét felemeljék, elismertté tegyék. Ha nem magyar lenne, meggyőződésem, hogy a világ futballpályáin már évek óta az ő találmányai segítenék a játékvezetőket… De menjünk sorjában…

“Közvetlenül senki nem volt kapcsolatban az autósporttal a családomból, rokonságomból. Mégis valahogy engem ez vonzott. Nagyapám is cipész volt…” – vágunk bele Lacival. “A Főtaxinál kezdtem versenyezni. Szlalomozással indítottam. A korán elhunyt Dusoczky Iván ideje alatt kezdtem, majd Tarlós István vezette a szakosztályt. Ekkor 1975 és 1980 közötti esztendőket éljük. Az első igaz raliversenyemen 1978-ban indultam a Bükk kupán.” – meséli a kezdeteket Maruzsi Laci.

“Aztán a nyolcvanas évek elején váltottam, 1981-től Mester Pista bácsi hívó szavára a Budapesti Volánba igazoltam. Éppen leigazoltam, amikor Bakonyi “Halál” Józsi keresett a Főtaxinál, majd meg is talált a Volánban, hogy az általa szervezett csapatban nem ugrálnék én is… Ott volt már Zombori Misi is, a Timfödgyár részéről. Persze, hogy igent mondtam, és még ebben az esztendőben végrehajtottam az első ugrásaimat.” – neveti el magát Laci.

“Pontosan emlékszem, 1981. május 1-e, péntek volt. Egy Zsigulival ugrottam át kilenc autót. Szegény Balczer Ottó barátom nem tudta, mire is adja kölcsön az autóját… A hét eleji edzéseken először négy autót ugrottam át. Gyakorlás közben történt egy kis balesete, mert rövidre sikerült egy ugrás, megakadtak az első kerekek a szemközti dobbantóban, és elharaptam a nyelvem… De ilyen kis semmiség nem hátráltathatott, ott volt egy csomó ember, nem hagyhattam azért cserben őket, mert ömlött a számból a vér…” – nevetünk tovább.

“Ezt követően 6, majd hét autót ugrottam át. Igyekeztünk, mert a fő attrakció még hátra volt, de sietni kellett, mert ha időben nem teljesítem, akkor nem lehettem volna benne az esti Telesportban. Abban az időben egyáltalán nem volt az adás a technikai sportok barátja, így is csoda volt, hogy esetleg szerepelhetünk benne. Két csatorna, egy híradó, sporthírekkel. (csak a fiatalabbaknak) Hát én nekifutottam a kilenc autós ugrásnak, amely végül sikerült. És még a felvétel is időben beérkezett a televízióba.” – meséli büszkén Maruzsi Laci a csúcs ugrást felidézve.

“A felvétel levetítése után megismert az egész ország. Mondták sokan, nem vagyok normális, erre mondta az akkori apósom, hogy normálisnak normális, de tökéletes sosem lesz… Az akkor induló autósboltomnak nagyobb forgalmat hozott az ismertség a mutatványom után, úgyhogy az üzleti életemre is jó hatással volt a kaszkadőr mutatvány. Ezen felbuzdulva, már elhatároztam, hogy eggyel megdöntöm a csúcsot, azaz 10 autót szeretnék átugrani.” – érünk a következő vakmerő mutatványhoz.

“Erre 1983. június 12-én került sor. Először hat autót ugrottam át, minden rendben volt. Következett a nyolc autó. Ez nem sikerült a legjobban, mert az utolsó kettő tetejét kivasaltam, a saját Ladám és Gyula barátom BMW-je volt az áldozat… Ez a helyszín az ügető volt, és kiderült a pálya 7%-ot lejtett, így a rámpa sem volt tökéletesen elhelyezve. Úgy háromnegyed gázzal mentem, és valószínű az elrugaszkodásnál a kézifék kötél beakadhatott a rampába. A kiegyenlítő vaslap rugalmassága miatt lassított rajtam, és ez miatt történhetett a rövidebb ugrás. Megint úgy voltam vele, hogy nem hagyhatom cserben a kilátogató többezres nézősereget.” – eleveníti fel a rekordkísérlet részleteit.

“A kézifék kötelet elvágtuk, raktunk fel a jobb elejére új felnit, és már készülődtem is a tíz autó átrepülésére. A korábbi harmadik fokozatban elugrást, eggyel növeltem, és negyedikben robogtam a rampa felé. Elrepültem, és a levegőben már éreztem ez sok lesz… Nemhogy a tíz autót, de még az érkező rampát is túlugrottam, és orral a földre érkeztem. Az volt a szerencsém, hogy a titán kartervédő úgymond beleakadt a földre érkezéskor, olyan rúgóként viselkedve tovább röpített, így nem volt akkora a becsapódás elsőre…” – meséli alapos részletességgel Laci.

“De csak elsőre, mert voltak akkoriban készült képek, és bizony a rugós becsapódást követően én már fenékkel a kormánykerék felső részénél voltam, a bal oldali ajtó mellettem kinyílt. Nagy sebességgel ment még a kocsi, de gondoltam, majd az ügető kerítése megfog… Talán még meg sem állt a kocsi, már hívták a mentőt. Be is vittek azonnal a kórházba. Nem törött el semmim, de mindenem fájt! Meggyőződésem most is, hogy a rúgóként működő titán kartervédőnek sokat köszönhetek. Az ugrás a végkimenetelétől még hivatalos, tehát tíz autó átrepülésével Lada csúcstartó vagyok.” –  meséli nevetve, de büszkén Laci. És persze egyéb mutatványairól is beszámol.

“A Millenáris kerékpárpályán volt két mutatványom. Az egyiknél a bukócsőhöz lebilincselt kézzel, lábbal vezettem körbe a pályán, úgy 80 km/h óra sebességgel az autót. A másiknál pedig, a tempót a szívatóval tartva, a kocsiból kimásztam a bal oldali ajtón, átmásztam menet közben a szélvédő előtt, majd a jobb oldali ajtó ablakán bemászva ültem vissza  helyemre. A poén az volt, amikor a Tigris kaszkadőrcsapatom tagjai egy hét közbeni edzésen viccelődtek velem, én kimásztam a mellettem lévő ajtón, átmásztam kívül a motorháztetőn. Kiderült, a jobb oldali ablak fel van húzva…” – ugyanúgy nem voltak ők sem normálisak, mint Laci, állapítjuk meg közösen.

“Ezzel pénzt igazából nem kerestem, de a népszerűség kézzelfogható volt. Mindenhol megismertek, és mondom, a már működő autósboltom forgalmának sem tett rosszat. Éppen ezért megtehettem, hogy részt vegyek az új bajnokság alapításában, a kezdetektől ott voltam a magyar ralikrossz születésénél. Akkor 1984-et írtunk, amikor lefektettük az alapjait. Én 1986-ban a Ferjáncz Attilától megvásárolt Renault 5 turbó autóval indultam az első hivatalos bajnokságban és nyertem egymást követően kétszer abszolút bajnoki címet.” – idézi fel büszkén Maruzsi Laci.

“Ekkor párhuzamosan futott a ralis és a ralikrosszos pályafutásom. A raliban Ladával mentem, míg a ralikrosszban az indulásnál említett Renault 5 turbót később az Audi Quattro váltotta. Nos ezzel is nyertem két újabb bajnoki címet. Ezeket 1989 és 1990-ben sikerült elérnem.”

“A raliban a Ladával a márkák között 1988-ban harmadik helyezést értem el. Ugyanitt egy évvel később már egy Ford Sierra Cosworth-szal indultam, és az “N” csoportban harmadik helyezést szereztem a bajnoki év végén.” – tesz egy kis összegzést Maruzsi Laci.

“Ebben az időszakban igazi fordos lettem, hisz közben megérkezett a ralira a Cosworth négyajtós változata, míg a ralikrosszban a szárnyas háromajtós változattal indultam. Azt az 500 lóerős gépet sikerült akkor 1991-ben potom 130 000 ezer márkáért beszerezni. Szóval két frontom támadtam, két Forddal. Sikerült egy újabb bajnoki címet szereznem vele a ralikrosszban, aminek nagyon örültem.  De nem sokáig, hisz pont ezt követően egy üzleti válságba kerültem, és gyakorlatilag minden elment…” – vallja be őszintén Maruzsi Laci.

“A szerelőim voltak nagyon aranyosak, hisz hogy ne essek ki nagyon, vagy hogy kicsit azért menjünk, összehoztak egy Ladát nekem a ralira. De ez az 1600-as Lada inkább levezetésnek volt jó, sajnos… Szépen lassan elfogytam a ralibajnokságból, bár soha nem mondtam, hogy vége, de azért azt mondhatom, hogy erre az időszakra tehető, hogy tartósan abbamaradt a ralis pályafutásom.” – humorizálja el a dolgot Laci.

“A ralikrosszban még béreltem alkalmanként egy-egy autót, hogy indulni tudjak, de ez már közel sem volt az a szint, mint annak előtte. Elsősorban anyagilag voltam már kevés hozzá, így ez is szépen lassan abbamaradt, egész pontosan félbeszakadt. Valahol legalábbis legbelül így érzem. De kétségtelen, hogy volt honnan visszakapaszkodnom, és akkor már az sokkal fontosabb volt, mint a versenyzés.” – ismeri el Maruzsi László.

“Tizenöt kőkemény év következett mire nagyjából visszakapaszkodtam az üzleti dolgaimban. Innentől kezdve a fő csapásirány az építőipar lett számomra, és mellette pedig a folyamatosan jövő találmányaimmal foglalkoztam. Először a többcélú autóval, aztán a hornyolt téglával. Sajnos egyikből sem lett igazi áttörés, pedig foglalkoztam vele rendesen. A téglához is kicsit több szerencse kellett volna, üzletpolitikában voltam kevés…” – mondja őszintén Laci.

“De talán amit a legtöbben ismernek hallomásból, az a labdarúgás, és ezen belül a játékvezetők munkáját elősegítő találmányaim a legismertebbek. Még a Japán, Dél-Korea által közösen rendezett Vb előtt fogalmazódott meg bennem tenni kéne valamit… A kétes bírói ítéleteket megakadályoznák az én találmányaim. A partjelző zászlómmal kapcsolatban a program már 2008-ra kész lett. Viszont nem volt hozzá még kamera rendszer, ami 2011-ben lett kész.”

“Februárban végre be tudtam mutatni a találmányomat. Sőt még Spanyolországban is jártam vele a Szövetségnél, de valami mindig mellé ment. A Spanyol Szövetség elnöke azt mondta, hogy nem akar korrumpálódni az én rendszerem támogatásával. Nem is értettem. Mellesleg idén tavasszal letartóztatták 2 millió euró elsikkasztásáért. A FIFA teszteken voltak sikereink, de a multik az elvesztegetett idő alatt megelőztek, – egyelőre. Vagyis jelenleg nem az én ötleteimet használják…” – közli némi csalódottsággal Maruzsi László.

“De nem adom fel. Most lett éppen kész az intelligens sárgalap, és még egy ötlet, ami pontosan tudja a tétlen lest megítélni. Szóval egy pillanatra sem álltam le vele, és hiszem, hogy egyszer az ötleteimet hasznosítani fogják, hisz amik a pályán történnek azóta is, nekem dolgoznak. Előbb-utóbb szükség lesz ezekre a segédeszközökre. Addig is egy ökofarm létrehozásán agyalok…” – adja a végszót Laci.

Pont olyan “maruzsisat”, aki egy percre sem lankad, és nem adja fel… Ez jellemezte aktív versenyzői pályafutását, no meg itthon egyedülálló vakmerő mutatványai. Nem kis látványossággal szolgált ő és a Tigris kaszkadőrcsapat még a vasfüggöny innenső oldalán… Ezért is hálásak vagyunk neki, és idézzük fel emlékezetünkben, emlegetjük nevét, no meg minden olyan szituációban megemlékezünk róla, amikor tévesen ítél egy játékvezető…

Kósa András Race1.net 

Külön köszönöm Pacsuta Attila munkáját.

A képek többségében a Maruzsi Team albumából valók, azonban felhasználtuk Peták Tibor, Simon Tamás, Varga Tamás, Német Zsolt, Szalai Róbert és Szabó Miklós képeit is. Köszönjük szépen! 

Exit mobile version