Race1.net

Mi lett vele? 6. rész: Faragó Szabó András “Ebi”

A “Mi lett vele?” cikksorozatunk aktuális részében ismét egy olyan pilótát szavazott meg a Race1.net olvasói tábora, aki erős húsz évvel ezelőtt kényszerült hátat fordítani szeretett sportágának. Ralis pályafutása nem évtizedekben, sőt egy évtizedben sem mérhető. Mégis milyen élénken él személyisége a mai napig a szurkolók emlékezetében, és ennek oka van…Nyomós oka. Szinte egyből a bivalyerős Lanciákban bizonyíthatott és ő élt is vele. És ez az amit nem felejtettünk. Faragó Szabó András nagy kedvenc volt akkor, árgus szemekkel követtük Ebi szereplését a versenyeken… Most megtudjuk “Mi lett vele?”.

Láttam, már a facebook oldalunkon, ment a találgatás, hogy honnan az Ebi becenév, ezért aztán mindjárt a legilletékesebbel ezt tisztázzuk is. “Egészen pici koromban állandóan fürödtem, lubickoltam, ki sem lehetett addig ugrasztani medencéből, tóból, strandról, amíg nem nőttek úszóhártyák az ujjaim közé. Nos, innen a név…Aztán a vizet a benzin váltotta.”– amiből aztán pár litert elégetett Ebi, hisz azért a ralit egy komoly pályafutás már megelőzte, de erről hallgassuk őt magát.

Gerencsér Titi és id. Faragó Szabó András

“Kezdeném ott, hogy édesapám Faragó Szabó András többszörös magyar bajnok volt raliban, sokat navigált. Nos, amikor ők mentek pályát felírni, akkor úgy hétéves koromban ott álltam hátul a bukócsőbe kapaszkodva, és csak ámultam a felnőtteken, mit csinálnak egy raliautóban. Teljesen a technikai sportok szerelmese lettem, ez ott bizony eldőlt…” – meséli most is örömmel Ebi.

“Gokarttal kezdtem versenyezni. Tíz éves voltam, amikor belevághattam, és nagyon élveztem. És tíz évig nyomtam is, úgy gondolom, hogy olyan eredménnyel, amire a mai napig büszke lehetek, hisz háromszor lettem magyar bajnok, és kétszer ezüstérmes. És, hogy az őrületet fokozzam, még motoroztam a gyorsasági szakágban is, ott egyszeres magyar bajnoknak mondhatom magam.” – tisztelgünk mi is ezen eredmények előtt. Nálam mindig azok a legnagyobbak, akik mind kétkeréken, és négykeréken is bizonyítani tudtak…

“De ha megengeded megemlíteném, hogy gokarttal rendszeresen jártam Eb futamokra, sőt Vb futamon is indultam. Amire pedig elismerően szóltak akkor is, az az volt, hogy az Eb-n tizenhetedik lettem a bajnokságban. Összesen két szocialista versenyző volt a rendkívül sűrű mezőnyben. Nekik külön gépük volt vízre, és szárazra, nekem csak egy… És mégis ott voltam az első felében, és én ezt akkor nagyon becsültem, a mai napig boldogan gondolok rá.” -hiszünk Ebinek a nosztalgiázás közepette.

“A raliba meg úgy kapcsolódtam be 1987-ben, tehát alig tizenkilenc évesen, hogy a gokartot is nyomtam még, tehát nem hagytam abba. A Budapesti Volán versenyzői körül sürgölődtem, amikor egyszer úgy adódott, hogy egy versenyre Kós Istvánnak nem volt navigátora. Nos, Pisti mellé én ültem be a Trabantba, és átestem általa a tűzkeresztségen.Nem mentem vele egész évet, pár futamon indultam Istvánnal, de arra nagyon jó volt, hogy szerelmes legyek a raliba. És persze, kitűnő dolgokat tanultam el Kós Pistitől, aki azért akkor nem ment rosszul a Trabival.” – eleveníti fel az első ralis lépéseket Ebi.

“Aztán később megadatott az is, hogy az akkori bajnok Hutter Ivánnak is navigálhassak az “A” 1300-as Ladában. Volt mit ellesnem Ivántól is, ő nagyon jól ment abban az időben ebben a kategóriában, nem véletlenül lett bajnok. Remek dolgokat tanultam tőle is, ami később hasznomra vált, amikor már vezethettem. Tehát már két zseniális pilótát említettem, de velük nem versenyeztem egy egész szezont.”– vezeti fel így Ebi viszont azt a pilótát, akivel teljes idényt tudott futni, és nem is akármilyen eredménnyel.

“A Budapesti Volánban akkor több kimagasló tudású versenyző volt, és végül abban a megtiszteltetésben részesülhettem, hogy Takácsy Palival az “N” csoportban teljes szezont futhattam a kereklámpás Zsigulival. Ismét egy olyan pilótáról beszélünk, akitől csupa jó dolgot láttam, és tanultam. Tehát három versenyzőtől tudtam elsajátítani olyan elemeket, amelyeket a saját stílusomra, személyiségemre tudtam alakítani, hasznosan felhasználni. Sokat köszönhetek nekik.” – említi tisztelettel tanítómestereit Faragó Szabó Andris.

Aztán eljött a debütálás éve, célzok az első évre, amikor már vezetőként nevezhetett a versenyekre Ebi. “Igen, édesapám segítségével megvásároltuk Tóth Misi bácsi piros “N”-es Lancia versenyautóját. Gábor Jancsi lett a navigátorom, igaz egy-egy verseny erejéig Csepela és Jankovics Tamás is segített. Éppen huszonegy éves, amikor 1989-ben belekerültem a mélyvízbe. Így utólag is visszagondolva, nem voltam nagyon megilletődve, mert végig versenyben voltam a bajnoki címért az “N” csoport abszolútban. De végül ott másodikok lettünk, viszont az “N/4″ kategóriát elhódítottuk.” – azaz robbant be a gokartos srác, a hazai rali elitjébe.

“Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy az abszolút címért is nekünk állt a zászló, viszont édesapám úgy gondolta, hogy az autó épségét féltve, nem engedett rajthoz állni Veszprémben. Nos, az így vesztett pontok, mint utóbb kiderült a bajnoki címembe került, de ezt akkor még nem tudtuk, hogy ilyen jól fogok menni. Az autó meg saját volt, tehát az is elsőre logikusnak tűnt, hogy féltettük, és kíméltük…” – ismeri el édesapja döntését Ebi, aki azért sokat köszönhetett neki.

Annak az embernek aki, ahogy Ebi mondja az édesapja, mentora, szponzora és a barátja volt. Ezért még a kelleténél is drámaibb sorok következnek most.“Igen… 1990-et írunk az év első versenyét Salgótarjánban. Elindult a verseny, és éppen megyünk az egyik gyorsasági rajtjához. Látom állnak előttem a mezőny tagjai, szépen sorakozik fel az élmezőny, de nem rajtol senki. Ülök a kocsiban, amikor látom, szépen lassan Ferjáncz Attila kezd el sétálni mifelénk. Odaérkezik, kiszállok, hogy mi a baj, miért nem rajtol senki…Nem mond semmit elsőre, csak átölel, és akkor mondja, hogy édesapám, aki ott a rajtban várt, szívinfarktust kapott, és elhunyt. Érted? Ott, engem várva…” – …… ehhez nincs mit hozzátenni. Andris bácsi Isten nyugosztaljon!

Nyilván Ebi azonnal kiszállt a raliból, hisz ezt a traumát, nehéz volt feldolgozni. Az élet nagy rendező…Versenyek teltek el Faragó Szabó Andris nélkül. Majd jött a Budapest rali. “Ez egy nagyon megható verseny volt, mert a tragédia óta nem ültem kocsiban, és itt is úgy tudtam indulni, hogy a barátaim segítettek, hogy rajthoz tudjak állni. Mondanom sem kell, hogy kiért és kikért nyomtam akkor a gázt. Ez olyan plusz lelkierőt adott nekem, hogy beleadtam apait, anyait. A versenyen megnyert az “N” csoport abszolút értékelést, nyilván a kategóriát is, és nagy abszolútban negyedik lettem. Így tudtam édesapám emlékének adózni a barátaim segítségével.” – idézte fel Ebi a nem mindennapi “emlékfutamot”.

Aztán a megváltozott körülmények nagyon rányomták a bélyegét a versenyzésre, a lehetőségekre, így Ebi a komplett 1991-es esztendőt kihagyni kényszerült. De minden jó, ha vége jó…“Igen, azért annyira nem végződött szomorúan a ’91-es esztendő, mert éppen karácsonyt írtunk, amikor csörgött a telefonom, és Ferjáncz Attila hívott fel. Remegett kezem, lábam amikor taglalta a telefonban, hogy miért keres. Számomra ő egy Isten volt, és felhív engem egy ilyen ajánlattal. Hú, ez most is még micsoda érzéseket vált ki belőlem.” – mondja Ebi. Aztán elmeséli a telefonbeszélgetés tartalmát és fejleményeit.

“Röviden mondta, hogy ott az ő 8 szelepes Lanciája, és meg kéne beszélni, milyen feltételekkel tudnék vele menni, mert ő rám gondolt. Pár nap múlva, januárban már ott ültem Attilánál és sikerült megegyeznünk, nekünk meg ezen kívül a feltételeket megoldani. A Sashegy Autósport színeiben álltunk rajthoz. Rack Gyuri volt a navigátorom, és Nagy István a csapatvezető, barátom, segítőm. Sokat köszönhetek neki. Így összeállt a kis csapat és egész évben tudtunk versenyezni.” – idézi fel a visszatérést Ebi.

“Nem voltak a lehetőségeink kimagaslóak, de mégis ott voltunk, és jókat versenyeztünk. És ez sokat jelentett számomra. Ferjáncz Attilával, és csapatával történtek a versenyen a közös szervizek, egyszóval igen jó közegben és hangulatban mehettünk. És talán éppen ezeknek a külsőségeknek volt köszönhető egy meglepő fordulat. “ – meséli Ebi.

“Meghívtam az egyik versenyemre egy vállalkozót, aki az ismerősöm volt. Nézte a körülményeinket, meg a többiekét. Látta, hogy megyünk és egyszer csak megkérdezte, hogy Ebi mi kell ahhoz, hogy neked is olyan, meg olyan legyen…  Mondtam neki, hogy semmi, csak pénz… És akkor nekem is olyan, meg olyan lesz.. nevettünk. Mondta ok, a pénzt ő megszerzi, én meg szervezkedjek. És így is lett…”  érkezünk egy emlékezetes versenyhez Ebivel.

Ez pedig az 1993-as Budapest rali volt. “Bizony, ugyanis az Úr tartotta a szavát, és lett pénz, nekünk meg lehetőségünk nyílt egy Alessandrini féle Lanciát bérelni a versenyre. Rack Gyurival rendesen megszorongattuk Ranga Lacit. Emlékszem volt szakasz a Hungaroringen, és csak egy tized volt közöttünk. Soha nem felejtem, odajött hozzám a Laci és annyit mondott “Te kicsi, ne siess annyira, mert pofára fogsz esni!”. Én meg mondtam neki, nem siettem, ennyit tudok biztonsággal. Végül másodikok lettünk mögötte. És ez a legnagyobb sikerem volt.” – adja tudtunkra most is büszkén Ebi.

“Aztán végül is igaza lett Ranga Lacinak, a fene enné meg. A következő versenyre tréningeztünk, már az éles autóval. Máriahalomnál történt az eset. Ez egy murvás szakasz volt, emlékszem egy disznótelep mellett. Egy jobbos és utána egy enyhe balos után felfelé ment az út, de gyakorlatilag egy egyenes szakasz volt. Ott addig Ladával mentem, az tudott ott 120-130-at felfelé, a Lancia meg 200-at…A végén volt egy bal 5… Akkor is ott volt, de én túl gyorsan érkeztem, elfordítani már nem nagyon tudtam, a kocsi megakadt, és behemperegtünk a szántásba, rommá törtem a versenyautót.”

Ahol homályosan látszik az úz vonalvezetése, na ott annak a tetején dobta el Ebi…

“A srácok éjt nappallá téve dolgoztak, hogy megcsinálják, ami sikerült is. A gépátvételen még fogott a fényezése, annyira takkra érkeztünk. A futamon nem mentem jól, bennem maradt a bukás, ez az egész rányomta a bélyegét a futam  hangulatára, és az ott nyújtott teljesítményemre.” – ismeri el Ebi. De hamar vigasztalódott…

“Hát ha ezt annak lehet nevezni. Mert a pécsi versenyen végig vezettem. Ranga Laci idő előtt kiállt a küzdelemből, én meg az élen voltam Ifj. Tóth Janika előtt. Nos, ott volt az a remek esemény, ha emlékszel rá, hogy nem rajtoltattak el minket a Józsefháza – Zobák gyorson, mert bent az elágazásban, az ismert és kedvelt helyen, tömegverekedés tört ki…És ez miatt állt a verseny, nem is keveset. Éppen annyit, hogy besötétedett, és ugyan jelentős késéssel, de lebonyolították a hátralévő szakaszokat, csak mi nem erre készültünk…”

“Mindenkinek volt lámpája, csak az olaszok nem hoztak, ugye a kiírás szerint délután négy órakor már dobogó lett volna. Janika, ha pár másodperccel, de megvert és ő nyerte előttem a futamot így. Ezt nagyon sajnáltam, mert a kedvenc versenyem volt mindig a Mecsek rali. Én nagyon szerettem aszfalton menni, nyilván ebben segített a gokartos múltam is…” – emlékszik vissza kicsit keserűen Ebi a minimális vereségere.

A francia futam…

“A következő év, az 1994-es sem kezdődött jól, Salgótarjánban felrobbant a motorom, és kiestünk. Igaz előtte külföldön szerepeltünk, Franciaországban egy Eb futamon. . .De itt már Gergely Ferenccel mentem, és a többi futamon is, amit nem úgy terveztünk, mint amennyi lett belőle…” – vetíti előre Ebi.

“Indultunk ezt követően Esztergomban, és Veszprémben. Bevallom, ahogy feküdt nekem az aszfalt, annyira nem jött be a murvás, földes verseny. Pedig használtam a balláb féket, hisz a gokartban csak ez volt. Annyira belém ivódott, hogy én utcai autóval is ezt csinálom, ha olyan autóval megyek. De mondom, valahogy a murva nem az én talajom volt, elismerem…”– őszintén meséli Ebi. És akkor érkezünk az 1994-es budapesti futamhoz.

“Igen, elég nagy felhajtás volt előtte, hisz indult Piero Liatti is, ráadásul voltak közös támogatóink is, a kocsi dekorációja is hasonlított kicsit egymásra. Nagyon vártam a futamot. Készültünk lelkesen Gergely Ferivel, amikor közvetlen a verseny előtt közölték velem, hogy váratlan szponzori nehézségek léptek fel…Annyira, hogy az olaszok sajnos nem kapták meg a bérleti díjat, így a gyorsasági szakaszokra már el sem jutottunk. Csomagolták a Lanciát és vitték haza. És így egyik pillanatról a másikra ott nekem véget ért a ralis pályafutásom.”– eleveníti fel a száraz tényeket Ebi.

Liatti emlékezetes mutatványa…

“Voltak rövid távon próbálkozások, de olyan szintű versenyzésre, mint ami közvetlen előtte volt, esélyem sem nyílt újból rá. Én pedig úgy gondolom, akkor magasra raktam a mércét, és azt mondtam, ha ez olyan szinten, akár egy jó “N” csoportos autóval sem kivitelezhető újból, akkor inkább nem csinálom. sajnos az utóbbi jött be. A fiam is megszületett 1993-ban, fontos volt a család, és mivel nem sikerült semmit előteremteni nagyobb mértékben, az otthoni dolgaimmal foglalkoztam inkább.” – vallja be őszintén Ebi.

“Eléggé eltávolodtam a sporttól, kivéve két alkalmat. Az egyik, amikor Talmácsi Gábor ralis pályafutásában segédkeztem. Talmának adtam a tanácsokat, segítettem a rali fortélyaiban kiigazodni. Ő nagyon tehetséges volt ebben is, csak egyet nem tudott megszokni, hogy a bukkanónál mikor eltűnt az út, az nem kanyar… Valahogy ez ösztönösen benne maradt, de nagyon jó keze volt hozzá. A másik próbálkozás, pedig egy közeli szomszédom volt. Szőllősi Péter állt neki versenyezni, és őt segítettem, olyan csapatvezető féle pozícióban. Nem ment rosszul, csak ő is hamar befejezte, pedig alakultak az eredmények, egy szerb futamon abszolút ötödikek is lettünk, ha jól emlékszem. Szóval ennyi.” – összegezte röviden Ebi.

“Negyvenkilenc éves vagyok. A vendéglátóiparban vannak érdekeltségeim, fogalmazhatunk így. Pedig világéletemben antialkoholista voltam. Igaz, dohányzom…Most már biztos, hogy soha nem próbálkozom ilyen visszatéréssel, mert ekkora kihagyás után, ilyen korban már mások a reflexek. Nem követem igazából a futamokat, nem járok versenyre, de kétségtelen, hogy a mai fiatalok nagyon gyorsak, és ilyen mezőnyben én már nem nagyon tudnék labdába rúgni, és ezt reálisan kell látni. Ennyi volt az én pályafutásom. Amilyen hamar a legfelsőbb szinten tudtam menni, olyan gyorsan véget is ért. De nagyon köszönöm az érdeklődést, igazán jólesett, hogy ezt a versenyt én nyertem, és nem csúszott ki az utolsó pillanatban a kezemből a győzelem…” – nevetünk egy jót a végén Ebivel.

Amikor kerestem, és végre megtaláltam, ugyanaz a fiatalos, kedves és közvetlen hang szólt a telefonba, mint amilyen volt ő  kilencvenes évek elején a ralis társadalomban. A fiatal titán… Tetszett, hogy reálisan értékelt dolgokat, és amire büszke, arra méltán lehet. Ebi, további szép életet, sikereket, egy öröm volt veled nosztalgiázni!

 

Kósa András Race1.net

A cikkhez külön köszönöm Pacsuta Attila újabb önzetlen segítségét!

A külön nem jelölt képek Peták Tibor, Simon Tamás, Németh Zsolt, Pál János albumaiból valók, míg a francia kép a Rallye Luminy 13 oldalról… Köszönjük!

 

 

Exit mobile version