Hétfőn délután értük el szépen, sorban a verseny legjobbjait, hogy mondják el a Race1.net olvasóinak a versenyen tapasztaltakat.
Hadik András a futam győztese(kiemelt képünkön Kossa Gábor rallyfotó) :“Nyerni szerettem volna, és sikerült is. De, hogyan…Szombat délután még viszonylag szerencsénk volt az esővel, de aztán jött az ördög megint, és bebújt az autónkba” – kezdte András. “Lecsúszott a turbócső, és elerőtlenedett az autó. Nem voltam feldobva, de mikor megtaláltam a hiba pontos okát, próbáltam saját kezűleg orvosolni, hogy folytatni tudjam, mert a szerviz csak később jött. Közben folyamatosan veszítettünk a szombaton összegyűjtött előnyünkből, és a végére nyílt harc lett Norbi és köztem a végső győzelemért.” – folytatta Hadik az idegek harcáról. “Amikor a srácok véglegesen elhárították a műszaki hibát, akkor megnyugodtam kicsit és ismét a versenyre tudtam koncentrálni, és végül maradt a késhegyre menő csatában annyi előnyünk, hogy minket intsenek le elsőnek. Egy hibát vétettem, ami végzetes is lehetett volna, de szerencsénk volt, az is kell ehhez a sporthoz és Kertész Krisztiánnal nagyon örültünk a győzelemnek, amit köszönök a csapatnak is” -fejezte be András a Race1.net olvasóinak adott interjúját.
Herczig Norbert, második helyezett:“Ha a pontokat nézzük, hasznos pontokkal tértünk haza Székesfehérvárról. Ha versenyemet kell elemezni, jó verseny volt, főleg a második fele, de van bennem hiányérzet” -kezdte a regnáló bajnok. “Nagyon óvatosan kezdtem a futamot, olyannyira, hogy utána már nem tudtam behozni. Ott túlságosan sokat hagytam benne. Azt gondoltam az eső jobban kifejti hatását, de az erdős részeken nem volt annyira vizes és én ezt elspóroltam. Nagyon jó meccs volt, mindenkivel megküzdöttünk, a végére ketten maradtunk Hadik Andrásékkal a győzelemért folytatott csatában, de most ők voltak a jobbak kicsivel. Ezért van bennem némi hiányérzet, de de a bajnokság összképe alapján jól állunk. Már Veszprémre készülünk és folytatjuk a csatát, hogy megvédjük bajnoki címünket.” – foglalta össze Herczig Norbi a Race1.net-nek.
fotó: Kossa Gábor Rallyfotó
Vincze Ferenc a verseny harmadik helyezettje:“Én nagyon jól éreztem magam a versenyen. Szerintem a pályák sem voltak rosszak. A Skoda nyilván más, mint a Mitsubishi, és ez is egy olyan helyszín volt, ahová most más autóval tértem vissza.” -kezdte a nagy reményekkel rajtoló Feri. “Én nagyon szeretem az aszfaltot, de meg kell tanulnom, mindent tudnom kell az R5-ös autó viselkedéséről, hogy valóban gyors legyek vele. Szerettem volna itt nyerni, de most elemzem, hogy ez miért nem sikerült. Nem vagyok elkeseredve, de most érzem, amikor tizedekre is megy a harc, hogy mi minden kell ahhoz, hogy végre nyerjünk a Skodával.” -folytatta az eltökélt ifjú tehetség.” Múlik egy jó beállításon, a gumiválasztáson, a kocsi és a mi súlyunkon és a hibátlan vezetésen. Ennek mind stimmelnie kell és én erre is törekszem ezentúl. Azt látja mindenki, és én is örömmel veszem, hogy sok jó autó van, sok jó pilótával. Többen megyünk a dobogós helyekért, és hogy egyszer én legyek a verseny végén a legjobb, a korábban felsorolt dolgoknak mind egyben kell lenniük. Rájöttem, hogy van, ami még nincs rendben… Most megint egy murvás verseny jön Veszprémben, ahol több improvizálás lehet, de én már előre gondolkodom a budapesti és pécsi aszfaltos versenyekre…Mert futamot szeretnék nyerni.” – zárta Vincze Ferenc összefoglalóját a Race1.net olvasóinak.
fotó: Kossa Gábor RallyFotó
Velenczei Ádám a negyedik helyen végzett:“Dobogóért mentünk, de így utólag elégedett vagyok a negyedik hellyel is. Több oka van ennek, nyilván egy nappal később az ember bizonyos dolgokban bölcsebb már” -kezdett bele a Hyundai i20 R5 pilótája.“A körülmények számunkra pechesek voltak az elején. Amikor én rajtoltam már esett az eső és ott álltam a kemény gumikkal. Persze itt veszítettem azokkal szemben időt, akik szárazon rajtoltak még. Ez nem kifogás, ez tény. Ugyanis azt is bevalllom, hogy második nap délelőttjén nyomjuk, de nem tudtam közelíteni az első háromhoz, tehát a második körben már arra figyeltem, hogy Turán Frigyest magam mögött tartsam, és beérjek a negyedik helyen, amiért jár bőségesen is pont a bajnokságban.” -osztotta meg velünk őszintén Ádám.” Beértünk karcmentesen, mert taktikusan mentünk, pedig a végére a pályák már defektveszélyesek is lettek. Így a bajnokságban is egy helyet előrébb léptünk. Folyamatosan tudok az autóval gyorsulni, és ez remélem folytatódik is. Veszprémbe már némi murva tapasztalattal megyek, de előtte biztos lesz egy kis teszt is. Szeretnék gyors lenni, a tempó Fehérváron is megvolt, de olyan kis hibák még becsúsznak, amit te is említettél. De mély nyomot nem hagy bennem, tehát megyek utána tovább, de később videóról elemezve, nyilván tanulni szeretnék az esetből” -fejezte be Ádám a Race1.net olvasóinak kedd reggel. És akkor az a bizonyos jelenet:
fotó: MGR Images
Ranga Péter hatodik helyezett:“Újak voltak számomra teljesen ezek a pályák. De ez rendben is van, most futok egy teljes bajnokságot tehát van, ahol még navigátorként sem voltam. Azonban már a pályabejáráson láttam, ezek nem az én pályáim, és ez meghatározta az egész versenyemet” – kezdte a fiatal pécsi pilóta“Pedig Szőke Tomi biztatott nagyon, ő már betéve tudta ezeket a gyorsokat, de én nem találtam a helyem rajta. Később az ő segítségével kicsit beletaláltam , futottam is időket a közvetlen élmezőnnyel, de összességében azt kell mondanom, ebben most önerőből nem volt több” – vallja be őszintén Péter. ” Ha erőltettem volna, butaság lett volna, meg akár nagyobb baj is. Így is egyszer odavertem a bal hátulját, aminek így utólag is semmi értelme nem volt. Egyáltalán nem volt komfortérzetem a versenyen, és örülök, hogy egyben behozta a kocsit és magunkat is a célba. Túl vagyunk rajta, és már csak előre tekintek. A Veszprém ralit nagyon várom, ott nagyon élvezni szeretném a versenyzést és meg is teszek majd érte mindent” – fejezte be Péter őszinte monológját a hétfő délutáni megkeresésünkre.
fotó: MGR Images
Ranga László, aki testvére mögött a hetedik lett:“Éppen Petivel beszéltük, hogy megvagyunk, épségben hazaértünk és ennyi… Egyszerűen nem éreztem én sem magam jól a versenyen. Nem voltam biztos magamban, és nem voltam eléggé koncentrált sem”– kezdett bele Laci.” A pályabejárás után láttam, nem igazán nekem való szakaszok ezek, de ok, ez van, végül is versenyezni jöttünk… Aztán ott állok az első rajtban sima gumikkal, és éppen leszakad az ég… Na jól magamra is ijesztettem pár méter után, úgyhogy kiválóan kezdtem” – folytatta itthon most már vidámabban a nem is vicces helyeztet.“Tóth Imi hajtott, de nem tehettem mást, ha egyszer nem álltam össze sehogy. Az a bizonyos első momentum meghatározta az egész versenyemet, és semmi nem tudott igazából tűzbe hozni. Se előre, se hátrébb nem kerültem, ezért a kocsit sem kellett nyüstölni feleslegesen. Én is inkább a veszprémi murvát várom, bár még nem mentem ezzel a kocsival ilyen pályán sem, úgyhogy nekem nem telik el verseny újdonság nélkül. De mondtam Iminek is, oda van bőven motivációm, alaposan felkészülünk és nyomni fogjuk a tesóval, ezt megígérhetem” – fejezte be Ranga Laci a Race1.net olvasóinak ígérve.
