Race1.net

Roland Garros – keddi történések, mérkőzések

A versenyen a férfiaknál és nőknél is 128-as főtábla van. A férfiaknál három nyert szettre, míg a hölgyeknél két nyert játszmára megy a küzdelem. Párosban 64-es táblák vannak, míg a Grand Slam versenyeken, tehát itt is lesz vegyes páros. Egyéniben az első 32 versenyzőt emelik ki.

A pénzdíj nem kevés, nemenként, tehát külön-külön 16 790 000 eurót osztanak szét.

A mai nap labdamenete:

A hiányzók. Roger Federer már korábban bejelentette, hogy korára való tekintettel ő kihagyja a salakpályás versenyeket, és a soron következő füves pályás időszakra koncentrál. Serena Williams pedig gyermeket vár.

A hétfői történéseket itt olvashatjátok.  A mai párosításokat alul találjátok.

Nadal tegnap jó formában volt már:

Wawrinka pedig már reggel tréningezett a mai mérkőzése előtt:

A verseny egyetlen magyar főtáblás versenyzője egyesben Babos Tímea (35).. Ő a francia Alizé Cornet (43.)ellen mérkőzik. Mindketten öt salakos mérkőzést vívtak eddig idén és csak egyet nyertek. Egymás ellen még nem játszottak. Babost talán küzdeni tudása vezetheti eredményre, de a francia lány sem egy feladós fajta, főleg hazai földön egy Grand Slam tornán… Ez nem jött össze sajnos Timinek. 2:6, 7:6, 2:6 

Reméljük a meccs után nem a francia lány fog mosolyogni…

Nézzük az első 16 kiemeltet a férfiaknál és nőknél. Pirossal a már kiesett versenyzők.

1. A. Murray 1. A. Kerber
2. N. Djokovic 2. Ka. Pliskova
3. S. Wawrinka 3. S. Halep
4. R. Nadal 4. G. B. Muguruza
5. M. Raonic 5. E. Svitolina
6. D. Thiem 6. D. Cibulkova
7. M. Cilic 7. J. Konta
8. K. Nishikori 8. S. Kuznetsova
9. A. Zverev 9. A. Radwanska
10. D. Goffin 10. V. Villiams
11. G. Dimitrov 11. C. Wozniacki
12. J-W. Tsonga 12. M. Keys
13. T. Berdych 13. K. Mladenovic
14. J. Sock 14. E. Vesnina
15. G. Monfils 15. P. Kvitova
16. L. Pouille 16. A. Pavlyuchenkova

És akkor a mai érdekesebb párosítások:

Férfiak:

P. Kohlschreiber (ger, 43.)N. Kyrgios (aus, 19.) A német önmagához képest idén gyengébben szerepel salakon. Az ausztrálnak meg nem ez a kedvenc borítása. És meglepő vereséget is szenvedett múlt héten Lyonban az első fordulóban a fiatal argentin Kicker ellen. Az biztos, hogy a mai meccs hosszú lesz. És szerintünk a kiemelt Kyrgios búcsúzik… Race1.net tipp: Kohlschreiber tippünk rossz volt 3:6, 6:7, 3:6

S. Querrey (usa, 28. ) H. Chung ( kor, 67.) Itt is a gyengébben rangsorolt játékos győzelmét várjuk. Chung jól mozog salakon, ha megfogja az amerikai adogatásait, ami salakon azért könnyebb feladat, akkor labdamenetekben ő lesz a jobb. Race1.net tipp: Chung  tippünk jó volt 4:6, 6:3, 3:6, 3:6

A. Murray ( gbr, 1.)An. Kuznetsov (rus, 73.) Ez nem lesz könnyű meccs a világelső számára. Az orosz döntőt játszott múlt héten Genfben, és Wawrinka ellen is helyt állt. Mi legalább négy szettes meccset várunk, ha nem éppen döntő ütközetben fog eldőlni. De Murray szó szerint csúszva, mászva, de ezt most hozni fogja. Race1.net tipp: Murray tippünk jó volt 6:4, 4:6, 6:2, 6:0

Hölgyek:

E. Svitolina (ukr, 6.)Y. Shvedova (kaz, 45.) Az ukrán bomba formában van. De a kazah lány is tud türelmes játékával problémát okozni, de az nem ma lesz. Érzésünk szerint még szettet sem fog nyerni. Race1.net tipp: Svitolina tippünk jó volt 6:4, 6:3

Svitolina nem sokat vacakolt. Egész csinos ez a “garbó ruha”

J. Cepelova (svk, 89. )S. Halep (rou, 4.) Halep szépen formába lendült a Garrosra. Egyik esélyese a tornának, ez most már kijelenthető. Mi őt, és a holland Bertenst minimum a négy közé várjuk. És ez össze is jöhet, hisz külön ágon vannak. Ebből az is kiderül, mennyi esélyt adunk a szlovák hölgynek ma. A szett is bravúr lenne tőle. Race1.net tipp: Halep tippünk jó volt 2:6, 3:6 

Halep esélyeshez méltóan, hamar behúzta…

A keddi nap további párosításai 11 órától kezdődően:

Férfiak

A. Dolgopolov (ukr, 89.)C. Berlocq (arg, 64.) 7:5, 6:3, 6:4

E. Escobedo (usa, 75.)D. Istomin (uzb, 80.) 6:7, 3:6, 4:6

L. Lokoli (fra, 285.) M. Klizan (svk, 50.) 6:7, 3:6, 6:4, 6:0, 4:6

G. Pella (arg, 115.)J. Del Potro (arg, 30.) 2:6, 1:6, 4:6

K. Anderson (rsa, 56. )M. Jaziri (tun, 71.) 7:6, 6:3, 7:6

T. Kokkinakis (aus) K. Nishikori (jpn, 9.) 6:4, 1:6, 4:6, 4:6 

S. Wawrinka (sui, 3.)J. Kovalik (svk, 152.) 6:2, 7:6, 6:3

M. Baghdatis (cyp, 62.) N. Almagro (esp, 69.) 7:6,4:6, 3:6, 6:7

K. Khachanov (rus, 53.)N. jarry (chi, 207.) 6:4, 3:6, 7:6, 6:1

R. Albot (mda, 88.)J. Chardy (fra, 74.) 2:6, 4:6, 6:7

K. Edmund (gbr, 49.) G. Elias (por, 108.) 6:3, 6:2, 7:5

J-l. Struff (ger, 47.)T. Berdych (cze, 14.) 1:6, 1:6, 6:4, 4:6

P. Lorenzi (ita, 34.)R. Berankis (ltu, 188.) 6:0, 6:2, 6:4

T. Monteiro (bra, 95.) A. Muller (fra, 330.) 7:6, 2:6, 4:6, 7:6, 6:0

J-W. Tsonga (fra, 11.)R. Olivo (arg. 91.) 5:7, 4:6, 7:6, 4:6

D. Brown (ger, 76.)G. Monfils ( fra, 16.) 4:6, 5:7, 0:6

J. Isner (usa, 22.)J. Thompson (aus, 92.) 6:3, 4:6, 7:6, 6:3

Hölgyek

M. Barthel (ger, 50.)T. Pironkova ( bul, 77.) 0:6, 4:6

S. Cirstea (rou, 64.)S. Peng (chn, 36.) 6:3, 6:1

M. Kato (jpn, 199.)T. Townsend (usa, 121.) 4:6, 0:6

J. Konta (gbr, 8.)S-W. Hsieh (tpe, 109.) 6:1, 6:7, 4:6

Konta Johanna az újabb kiemelt, aki elszállt

M. Sakkari (gre, 99.)C. Suarez Navarro (esp, 23.) 4:6, 2:6

K. Bondarenko (ukr, 92.)P. Martic( cro, 290.) 2:6, 5:7

A. Barty (aus, 76.)M. Keys (usa, 13.) 3:6, 2:6

B. Strycova (cze, 21.)A. Riske (usa, 37.) 6:3, 6:0

N. Hibino (jpn, 83.)C. Garcia (fra, 27.) 2:6, 2:6

N. Osaka (jpn, 55.)A. Van Uytvanck( bel, 113.) 3:6, 5:7

M. Vondrousova ( cze, 96.) A. Hesse (fra, 215.) 6:1, 6:0

Y. Duan (chn, 66.)T. Maria (ger, 102.) 4:6, 1:6

D. Kasatkina (rus, 28.) Y. Wickmayer (bel, 69.) 7:5, 6:4

F. Ferro (fra, 208.) A. Radwanska (pol, 10.) 1:6, 1:6

R. Ozaki (jpn, 72.) E. Bouchard (can, 57.) 6:2, 3:6, 2:6

C. Paquet ( fra, 260.)Kr. Pliskova (cze, 44.) 6:7, 6:2, 6:2

A. Sevastova (lat, 19.)A. Beck (ger, 71.)  6:2, 6:4

képek, videók:Roland Garros twitter

Exit mobile version