Szép szombatot mindenkinek! Lehet, mire felébredtek, az első gyorson már túl lesznek a fiúk, hisz 7 óra 44 perckor már rajt van az első szakaszon. Szurkoljunk a népes magyar csapatnak. A verseny a Mitropa kupa újabb fordulója.
A verseny felvezetőjét itt olvashatjátok, a programról bővebben pedig itt lehet tájékozódni, de az oldal alján is megtaláljátok a gyorsaságik adatai.
19.50. Minden magyar páros teljesítette a Supe Speciál szakaszt és ezzel befejezték a versenyt. A Hideg Krisztián, Kerék István (abszolút 4. helyezett Mitsubishi), Szilágyi János, Váradi Alaxandra (5. Mitsubishi), Klausz Kristóf, Csányi Botond(10. Peugeot 208R2), Várkonyi Szabolcs, Makai Gergely(12. Mitsubishi), Juhász Csaba, Juhász István (24. Honda Civic), Hetei Zoltán, Mester Ferenc (30. Ford Fiesta R2)
19.40. Jól elhúzták az utolsó Super speciális a szervezők, mert az egész talpon maradt mezőnyt megfordították, és az élen állók, csak most jönnek…
18.50. Kerék István a Race1.net-nek“Megállított minket a rendőr a kilences gyorsasági felé vezető etapon. Azzal az indokkal, hogy gyorsan mentünk, meg a saját sávunkból, átértünk a másikba… Feltartott minket vagy 8-10 percig, mire kért 80 eurót büntetésként. A versenyautóban nem volt nálunk pénz, így elvetet Krisztián minden papírját, és majd este adják vissza. Még ilyen idegállapotban is majdnem megfogtuk a helyi versenyzőt, de úgy látom így kellett nyernie… Gusztustalan dolog volt, ilyenkor az ember meggondolja, mikor szeretne ide visszajönni ismét… Már napközben is kísérgetett minket ez a rendőrautó, de akkor nem volt ürügy, most kellett lépnie, hisz a Super speciál után rögtön a parc femébe megyünk… Persze eset majd lesz még óvás, de most mit mondjak erre…”
18.24. A többi magyar rendben célba ért az utolsó előtti gyorson, közülük is Szilágyi volt a leggyorsabb 8:40,5-ös ideje az ötödik legjobb volt. Várkonyi Szabi, akinek köszönjük Hidegékkel kapcsolatos infót is, elmondta sokkal jobban van és elégedett a 8:51,3-as idejével. Klauszék 9:08,7-et jöttek, és úgy néz ki ma a kategória második helyén tudnak végezni. Juhászék és Heteiék is teljesítették a kilences gyorsot. Valamivel több, mint tíz perc alatt.
18.21. Most már a célban Hidegék és idejük a második 4,3 másodperccel Turk mögött. De itt még az is kérdéses, lesz e büntetés a késésért… Egyelőre van, méghozzá 50 másodperc és ezzel csak a negyedikek és oda a Mitropa kupa elsőség is… Részletek később!
18.10. Turk ideje 8:28,2, ez 1,8 másodperces javulás. Itt valami rossz dolog van. Hidegéket először nem írta rajtolónak a számítógép, aztán ige, viszont egy biztos nincsenek a célban, pedig már kéne… Érkezett az információ az etapon Hideg Krisztiánékat megállították a rendőrök, és még nem engedték el… A rajtból már jócskán kikésett a magyar páros…
17.58. Elvileg most rajtolna az utolsó előtti gyorsasági, de kis csúszás van. Elrajtoltak…
17.45. Várkonyi Szabolcs üzente:“A harmadik körben olyan sz…ul voltam, hogy lépésben kellett mennünk. A kétórás pihenő most nagyon jót tett, már majdenm teljesen rendbe jöttem, így számomra most kezdődik a verseny. Próbálunk felzárkózni, de sajnos már kevés van hátra” – árulta el az egész nap rosszullétre panaszkodó pilóta.
17.20. Kerék István a Race1.net olvasóinak“Igen 2,7 másodperc a hátrányunk. Még azt mondom, ha nem lenne ez a 12 kilométeres gyors ennyire kavicsos, csúszos, még meg is próbálnánk, de a józan ész mást diktál. Persze azért nem fogunk megállni, meglátjuk…”
17.08. Juhászék és Heteiék is teljesítették a soeciális, 2:06,4 ill. 2:14,8-as idővel.
17.02. Szilágyiék 1:58,7-et teljesítettek, míg Várkonyiék 2:03,5-öt. Klauszék náluk kerek egy másodperccel mentek rosszabbat.
16.58. Nem tudom milyen ennek a szakasznak a vonalvezetése, de meglepő eredmények születtek. Gassner nyerte 1:55,9-cel. Hidegék a harmadikok, 1,9 másodperc hátránnyal, de ők is adtak a versenyben vezető Turknak majd kettő másodpercet. Azaz összetettben Krisztiánék hátránya az utolsó kör előtt csupán 2,7 másodperc. Én nem tudom elképzelni, hogy ne próbálná meg…
16.48. Ez itt most megcsúszott kicsit, még nem rajtolt el az első autó.
16.35. A nyolcas gyorsasági, ami most rajtol, egy Super Speciál, ahol most két kört, aztán utolsó tizedik szakaszként 3 kört tesznek meg a versenyzők. Most 2,45 km, a végén 3,45 kilométer így a szakasz hossza.
16.27. Klausz Kristóf Csányi Botonddal is a célban. 9:24,2 az idejük. Juhászék is beértek 10:13,4. Ők az előző szakasz után abszolútban a huszonhetedik helyen álltak. Heteiék, akik a harminötödik helyről vágtak ennek a szakasznak 9:45,9-es idővel feljebb zárkózhatnak.
16.25. Szilágyiék most egy hatodik időt autóztak 8:47,5-tel, míg Várkonyi Szabolcs egészségi állapotához képest jól teljesített 9:04,3-mal.
16.20. Két perc és Hidegék is beérnek. Szoros a csata közte és Turk között. Krisztiánék ideje 8:39,2 azaz 9,2-öt kaptak, amivel összetttben is a második helyre estek vissza, ott most 4,6 másodperc a hátrány. De Kerék István a pihenőben le is nyilatkozta a Race1.net olvasóinak, hogy a Mitropa kupa elsőség a tét. Ott pedig növelték az előnyüket Gassnerrel szemben 31,8 másodpercre.
16.17. A Vinska Gora egy 12,3 kilométeres szaksz, ahol Turk már célba ért. Ideje 8:30,0
16.15. És akkor ismét itt az ebédszünet után.
13.50. Folytatás 16 óra 02 perckor .
13.45. Várkonyi Szabolcs:“Megint rosszabbul lettem. Azt hittem a délutánra helyre jövök. Nem tudom lesz e értelme folytatni, de megpróbálom, a fene enné meg…”
A magyar delegáció
13.40. Kerék István: “Jó így az elején meccselni, de nekünk a Mitropa kupa a fontos. Ha nagyon éles lesz a helyzet, nem fogunk kockáztatni az abszolút első helyért. Ha Turk sietni akar, hát siessen…”
13.25. Csányi Botond:“Sikerült ismét javítanunk. Úgy látszik kezdünk belejönni ezekbe a pályákba. Humarral tudtunk 1 tizeden belül autózni amiről úgy gondolom hogy nagyszerű eredmény, hiszen ő helyi versenyző. Ha jól tudom nyert itt mar abszolútban is. Most egy ebédszünet aztán délután 2×2 gyorsasági szakasz vár ránk” – üzente a Race1.net olvasóinak.
Pihen Klauszék Peugeot R2-se is a gyűjtőben. fotók: Csány Botond
12.50 Turk és Hideg között hatos gyorson egy tized másodperc volt a különbség, de az is a magyarok javára. A Hideg, Kerék duó így 4,6 másodperces előnnyel várhatja a délután folytatást. Szilágyiék ismét ötödik időt futottak, és abszolútban is ott állnak. Várkonyi Szabolcs bő kettő percet kapott az élen álloktól, lehet nem bírja a rosszullét miatt, ennek utána járunk. Klausz kilencedik időt jött abszolútban, de esélye nem sok van a kategória győzelemre.
12.20. Turk nyerte a gyorsot 5:58,4-gyel, 2,2-vel Hidegék előtt. De a magyarok vezetnek még 4,5 másodperccel. Szilágyi ötödik, Klausz kilencedik, míg Várkonyi tizenegyedik a gyorson.
11.53. Az újabb kör 12 óra 06 perckor rajtol.
11.50. Csányi Botond:“Próbáltunk gyorsulni ami sikerült is. A második szakasszal még mindig nem tudunk megbarátkozni.” Várkonyi Szabolcs:” Jobban vagyok kicsivel de nem tökéletesen. De úgy néz ki, kibírom. A délutáni körre talán fitt leszek” – üzenték a fiúk a Race1.net olvasóinak.
11.05. Kerék István a szervizből a Race1.net olvasóinak.“Jeleztük a sportbíróknak, hogy a Zelezno nevezetű szakszon hátráltat minket az előttünk induló autó, így most kettő percre rá rajtolhattunk, és tesszük a következő körben is, csak ezen a pályán. Így mindjárt látszik is az időn, amivel már az élre ugrottunk. Rendben van minden velünk, Krisztián koncentrál…”
10.59. Összegezzük, mi a helyzet 4 gyorsasági után. Hideg Krisztián, Kerék István vezeti a versenyt a 6,7 másodperces előnnyel. Értelemszerűen a Mitropa kupát is. A versenyben második a helyi Turk Peugeot 208 R5-tel, harmadik a német Gassner 14,5 másodperces hátránnyal, a Mitropa kupában másodikok Hidegék mögött. Abszolútban ötödik Szilágyi János, Váradi Alexandra a Mitsubishivel. Várkonyi Szabolcs, Makai Gergely kilencedik, a Mitropa kupában ez harmadik helyet ér. Mindkét értékelésben közvetlen mögöttük áll Klausz Kristóf, Csányi Botonddal, ők kategóriában másodikok.
10.58. Heteiék is beértek 12:05,4. Ők így a versenyben a negyvenedik, míg Juhászék harmincadik hely környékén vannak. Pontos eredményt csak a gyorsasági befejezése után lehet mondani.
10.47. Juhászék is beértek a Hondával. 12:03,5. Az utolsó magyar érdekeltségű páros, Heteiék most rajtolnak majd.
10.40. Várkonyi javult közel fél percet, reméljük az állapota is. 11:20,7. Szilágyi abszolút ötödik idővel bent, 10:52,3. Klausz 11:28,8. Ez a gyors valóban nem fekszik a párosnak, hisz a kategóriát vezető Humar 28 másodperccel gyorsabb volt.
10.38. Egymás mögött érkezik majd Várkonyi, Szilágyi és Klausz.
10.28. Turk beért és 17 másodperccel jobbat ment, mint az első körben. Előtte nem megy senki… 10:33,5 az ideje. Krisztián letolta Kerék Pistivel a mezőnyt! 10:27,1 abszolút idő, és vezetnek 6,7 másodperccel.
10.25. Hideg Krisztiánék éppen most rajtoltak a négyes gyorson. Ez az a bizonyos 14 kilométeres szakasz, ahol utolérik az előttük rajtoló első kerekes Citroent, és pont a murvás, poros részen. Meglátjuk ez mit jelent másodpercekben majd.
10.17. Juhászék is beértek. 7:07,3 Lencsésék kiestek a második szakaszon sajnos. Hetei is bent a Ford R2-sel, 8:31,6. Így hat magyar páros még versenyben van.
10.10. Pályán a Várkonyi-Makai, a Szilágyi-Váradi és a Klausz-Csányi páros is. Várkonyi bent, 6:27,9, ez másféllel jobb, mint az előbb. Reméljük elmúlik a rosszullét. Szilágyi hatodik idő 6:14,6-tal, és összetettben ötödik. Klausz most kategória második időt futott Humár mögött 4 másodperccel. Ez a 6:25,7 kilencedik abszolútban és tizedik helyen állnak három gyors után, közvetlen Várkonyiék előtt.
10.02. Turk a célban a Peugeot 208 R5-tel. 6:05,4 az ideje, ez néggyel jobb, mint az első körben volt. Hatodikként érkeznek majd Hidegék, de elsőként a célban !!! 6:04,0. És ezzel az idővel átvették a vezetést is összetettben Turk előtt három tizeddel!
9.42. Az újabb kör 9 óra 55 perckor kezdődik.
9.40. Csányi Botond üzente a Race1.net olvasóinak egy képpel csatolva a következőket: “Túlvagyunk két szakaszon. Az elsővel nincsen gondunk. Tetszik a pálya. Viszont a másik szakasz nagyon nem jön be. Kanyar kanyar hátán. Most szerviz. Megpróbálunk gyorsulni.”
9.00. És a helyszínről ketten is bejelentkeztek először Kerék István. ” Nem rossz ez, csak egy a baj. Vannak a szakaszokon murvás betétek is, a kettes gyorson konkrétan egy bő kilométer. Nos előttünk egy két keres autó rajtol, és mi bő fél perccel gyorsabbak vagyunk nála és így a porától nem látunk semmit! Ezt itt elszúrták a szervezők, nem tudom hogy elé rakhatnak e, a szabályok szerint nem nagyon. De ez így sem jó, bő tíz másodpercet veszítettünk ezért! Vezetnünk kéne” – mondja kicsit feldúltan István, majd átadja a telefont a gyengélkedő Várkonyi Szabolcsnak.“Szédülök, és hányingerem van. A második szakaszon még az ALS -t sem használtam, olyan gyenge volt a tempóm az állapotom miatt. Nem tudom mi a baj, tömök magamba valami vitamint és megpróbáljuk újra, nem akarom feladni” – mondta elkeseredett Szabolcs a Race1.net olvasóinak.
8.45. És közben Várkonyi Szabolcs válasza megérkezett a lassúság okára“Valamiért, vagy valamitől rosszul vagyok. Az első gyorson még úgy ahogy átnyomtam, de a másodikon már csak lépésben tudtam menni. Nem tudom mi van, nem érzem jól magam.”– kaptuk a szomorú információt a versenyzőtől.
8.37. A két Juhász is beért a Hondával. Idejük 12:23,5. Lencsésék első gyorson elért idejük a Hondával 7:27,6. Hetei is bent a másodikon. 12:40,1
8.30. Szilágyinak annál inkább 10:59,9 Ez abszolút ötödik idő. És a versenyben is itt állnak. Klauszék 11:47.0-át jöttek, ez elmarad a kategória legjobb Humar 11:16.0-ás eredményétől…
8.24. Hidegék ideje 10:51,0 Ez komoly… Kettő gyors közel 25 kilométere után Hidegék abszolút második helyen állnak 1,1 másodperc hátránnyal a helyi Turk Peugeot 208 R5-se mögött, és pár R5-ös vetélytárs előtt…Gassnerék 3,6 másodperccel követik őket. Várkonyi Szabolcs ideje 11:48,3 Nekik, ez az első két szakasz annyira nem ízlett.
8.19. Turk ideje 10:50,2 Ebből is látszik, hogy ez a 14 kilométer igen kanyargós szakasz lehet.
8.16. Az első tíz autó, azaz Várkonyi Szabolcsékig bezárólag pályán a kettes gyorson.
8.14. Juhászék is bent az elsőn, idejük 7:15,2 a Hondával, Heteiék 7:21,4 a Ford R2-sel. Lencsésék kb. 10 perc múlva rajtolnak.
8.07. Közben elrajtolt a kettes gyors, ami 14,26 kilométeres.
8.04. Klauszék is beértek. 6:29,6 az idejük, ami Várkonyiékkal teljesen egyforma
8.02. Szilágyi, Váradi páros bent ötödik idővel. 6:20.1, ez is szép volt…
8.00. Várkonyiék is beértek az első gyorson. Idejük 6:29,6. Szilágyiékat várjuk, és Klauszék is pályán már.
7.58. Hidegék mögött Gassner 1,6-tal és még két R5-ös autó…
7.56. Hidegék a célban! Mi Van???? Krisztiánék csak 3 tizedet kaptak az élen álló Turktól!
7.54. Peljhan is beért a Mitsubishivel, és ez már Hidegék, Várkonyiék és Szilágyiék idejéhez érdekes lesz. A szlovén 6:22,6-ot futott.
7.49. Hideg Krisztiánék már pályán! Turk 1-es rajtszámmal a célban. Ideje 6:09,7, amit egy Peugeot 208 R5-tel futott. De Cecco ideje a Hyundai i20 R5-tel a második legjobb, ő 5,7-et kapott a szlovéntól.
7.38. Az első gyors 7 óra 44 perckor rajtol, ami 10,2 kilométeres lesz.
7.31. Abszolút értékelésben és a Mitropa kupában is dobogót remél a Hideg Krisztián – Kerék István páros.
fotó:Kerék István facebook
7.22. Várkonyi Szabolcsék kicsit előrébb kérték magukat, mint ahová 16-os rajtszámuk sorolná őket, tizedikként rajtolhatnak.
Várkonyi Szabolcs és Makai Gergő is felkészülten nekivág a távnak. fotó:MGR Images/Kovács Martin
7.20. Csányi Botond a helyszínről a Race1.net olvasóinak:“Túl vagyunk a pályabejáráson. Nagyszerű itinert tudtunk írni, így azzal nem lesz probléma. Elég nehezek a pályák. Kanyart kaptunk bőven, egyenest viszont alig. Kíváncsiak vagyunk a szombati napra. Versenyezni jöttünk, így szeretnénk mindenképp a legjobban teljesíteni.”
Magyarok indulási sorrendje (nem rajtszám) a mezőnyben:
6. | Hideg Krisztián – Kerék István | Mitsubishi |
10. | Várkonyi Szabolcs – Makai Gergely | Mitsubishi |
12. | Szilágyi János – Váradi Alexandra | Mitsubishi |
15. | Klausz Kristóf – Csány Botond | Peugeot 208 R2 |
19. | Juhász Csaba – Juhász István | Honda Civic Type R |
23. | Hetei Zoltán – Mester Ferenc | Ford Fiesta R2 |
39. | Lencsés Zsolt – Juhász Ildikó | Honda Civic Type R |
Klausz Kristóf és Csányi Botond oroszlánjának csipáit lemosták, ébredezik a fenevad, nemsokára rajt. fotó: Csányi Botond
És akkor a szombati menetrend a következő:
Gy1./Gy3./Gy5. | Sentilj | 10,20 km | 7 ó 44 p/9 ó 55 p/12 ó 06 p |
Gy2./Gy4./Gy6. | Zelezno | 14,26 km | 8 ó 07 p/10 ó 18 p/12 ó 29 p |
Gy7./Gy9. | Vinska Gora | 12,30 km | 16 ó 02 p/17 ó 58 p |
Gy8./Gy10. | Super Speciál Jezero | 2,45/3,45 km | 16 ó 35 p/18 ó 56 p |
A nevezési listát ide kattintva találjátok.