A hétvégi magyar bajnoki futam volt idén az első murvás verseny. És egyben az első olyan, ahol kvalifikációt futott az első tizenöt rajtszámmal rendelkező páros, az indulási sorrendért. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, leszakad az ég és a por, sárrá változik, és a pálya olyan jó szappanos lesz…
Egy biztos, a megerősödött magyar mezőny semmit nem érne, ha a versenyek nem lennének. Hazánk nem egy hatalmas ország, viszont változatos. Van bőven aszfalt gyorsasági, van sziklás, köves, és ha itt várják tárt karokkal a rali mezőnyét, Szombathelyen, akkor meg ilyen murvás verseny van. Megjegyzem, lehetne még több helyszín, útszakasz, csak ott hallani sem akarnak a raliról… Úgyhogy becsüljük meg azt, ami van, és azt, aki még a rendezést is felvállalja. Ezeket csak úgy zárójelben, a Race1.net részéről.
És akkor nézzük sorban a kipihent pilóták, most már higgadt értékelését és visszatekintését.
Herczig Norbert(1. kiemelt képünkön):” Én nagyon szeretek Szombathely környékén versenyezni. És van tapasztalatom is a helyszínt illetően” – kezdi a verseny győztese. ” Ezt tudtam most kamatoztatni. Ahogy láttam az időjárás változást, már pontosan tudtam a mérnökömmel, hogy milyen gumit és milyenre vágva fogunk használni vasárnap. És ez a lényeg, bevallom őszintén” – avat minket a titkokba Norbi.“A vasárnap elsőként rendezett gyorssal kapcsolatban voltak negatív élményeim. Hat éve ott pereceltem egyet, így pontosan tudtam, mire kell figyelnem, és aszerint is cselekedtem. Ott teremtettem meg most a győzelem alapját, és utána már szépen beosztottuk. A ponttáblázatra ránézni kellemes érzés, de nincs hátradőlés. van még futam bőven, alaposan, precízen készülünk a székesfehérvári fordulóra” – mondta a bajnok a race1.net-nek.
Hadik András(2.):” Az első nap végig versenyben voltunk az elsőségért. Jól ment az autózás, a kvalifikációs teljesítményünk is mutatta, hogy felkészültünk és az autó is jó volt”-kezdte Andris a Race1.net-nek.“Aztán a vasárnap reggeli sáros első gyorson vétettem egy kis hibát. Nem végzeteset, de arra pont elég volt sajnos, hogy az első helyért folytatott harcba kerüljön. Egy jobbos szűk kanyarban, talán kicsit jobban levágtam, de a fűtől nem látszott, hogy problémás lehet. Egy fadarab volt ott, és épp annyira erős, hogy kiforgasson. Nem volt semmi más, mint tolatás, és irányba rakni a kocsit.”– mondta el részletesen az esetet Hadik.“De kiérve láttam, hogy ez pont annyiba került, amit magyar pályákon behozni már nem lehet. Tehát a kockáztatásról lemondtuk, és éppen csak annyit autóztunk, hogy a második hely megmaradjon. Ha jobban bevállalja az ember, az először is értelmetlen, másodszor meg sokba kerül… Már nem a régi időket éljük, amikor gyorsonként 10-15 másodperceket adtak egymásnak a vetélytársak. Van 10-15 jó R5-ös autó, gyors pilótákkal, és csak hibátlan teljesítménnyel lehet nyerni. Így most elégedett vagyok a második hellyel is, várom a fehérvári aszfaltos versenyt..” – összegzett András
Volt oka a mosolyra Bazsó Attilának és Vincze Ferinek
Vincze Ferencz(3.):“Nem vártam el többet magamtól, ez a harmadik hely még várakozáson felüli is. Ugyan tudtam az autóval a verseny előtt tesztelni murván, de ennyi volt kettőnknek az összeszokásra. Azért a verseny az más”– kezdte Feri.“Szóval én elégedett vagyok, persze az ember maximalista, de azt is látni kell, hogy Norbi jól ment nagyon. Valahogy én sem éreztem rá a gumikra, mindig mellényúltunk vele. Aztán lett belőle túlcsúszás, no meg tolatás is. De nem ez volt a legkellemetlenebb…”-csigáz fel Vincze Feri még engem is.“Volt az egyik gyorson kis incidens. Egy 3-400 méteres egyenesben teli gázon megyünk, mikor látom kényelmesen ácsorog a szarvas az út közepén. Gondoltam mire odaérünk lelép, de nem… Nézelődött, és váltig meg volt győződve arról, hogy mi járunk rossz helyen, és bizony nekünk kell elhagyni a pályát. Részben igaza volt, de látta, hogy mi nagyon sietünk, így ő volt a végén az udvariasabb és még időben félreállt… Azért levert a víz, el is kellett vennem, pedig a végletekig kitartottunk mindketten…” – mondja most már megkönnyebbülve a verseny harmadik helyezettje, Vincze Feri.
Peti? Biztos ez volt az itinerben?
Ranga Péter(4.):“Nem volt ez annyira rossz, ahhoz képest, hogy nekem gyakorlatilag majd minden helyszín új. Követtem el apró hibákat, de végzeteset nem. Vannak dolgok amikre még rá kell éreznem”– kezdi őszintén Péter.“Ilyen a gumiválasztás. Én maradtam a közepesnél, utólag láttam, a keményebb keverék lett volna a jobb. Aztán még a mintázatát is lehetne jobban vágni, szóval vannak dolgok, amelyeket majd csak a tapasztalatszerzés után tudom ismételten alkalmazni. Vasárnap a bögötei gyors kissé megviccelt, tolattam, árokba is csúsztam, otthagytam 12 másodpercet. Az autó lefulladt, de ezek ellenére nem volt olyan rossz a tempónk.” -folytatta a kisebb Ranga testvér. “Itthon utólag mindig kicsit elgondolkodom, hogy jó lenne még előrébb lenni, de azt is látni kell, hogy az elején a srácok nagyon gyorsak. Jó a mezőny is, szépen egymás hegyén hátán vagyunk. Most itt van már velünk Kiss Feri, jó lenne még Ifj. Tóth Jani is, brutál jó mezőny lenne. Én élvezem, csak megint a fehérvári pályák számomra ismeretlenek lesznek…” – fejezte be Péter már a következő állomásra gondolva.
Amíg az autó is akarta, így poroltak Turánék…
Turán Frigyes:“Nem vagyok mérges, mert ez egy technikai sport. Olyan dolog történt velünk, egész pontosan a Forddal, hogy a kipufogó csonk eltört.” – kezdte a műszaki hiba miatt kiesett Frici.“Így kockázatos lett volna a folytatás. Ugye a kicsapódó lángok a motorból, akár belobbanthatják az egész motorteret, aminek semmi értelme nem lett volna. Ezt a hibát tökéletesen ott orvosolni nem lehetett, ezért értelmetlen lett volna, akár vasárnap visszaállni. Turbó sem volt így…”-magyarázza a logikus döntést Turán.“Ahhoz túl sűrű a magyar mezőny, hogy esetleges visszaállás esetén pontokhoz juthattunk volna, tehát nekünk ez a verseny mínuszos, reméljük, idén nem lesz ilyen többet. Sajnálom, mert a tempónkban benne volt a győzelem esélye is. Megvolt a ritmus, tudtunk még finomhangolni az autón is, amikor kiestünk. Ez az autósport, most így jártunk.” – fejezte be őszintén elmondva gondolatait Turán Frici.
Ádám így minden támogató jól olvasható, ugye?
Velenczei Ádám:“Hibázgattam már az elején is, de alapvetően jól zártuk az első napot. Pedig semmi murvás tapasztalatom nem volt a kocsival, egy sima alapbeállítás, aztán ennyi. Nyilván menet közben azért ment a finomhangolás”-kezdte a Hyundai i20 R5-öt kormányzó pilóta.“Aztán másnapra alaposan megváltozott a terep. Tolattam vagy háromszor a sárban, hibázgattam sajnos. Még ebben az idegi állapotban a rajtban is lefulladtam. Szóval rumlis egy vasárnap volt.” – folytatta Ádám.“Még egy fával is közelebbi barátságot kötöttünk, de semmi komoly kár a kocsiban. Úgyhogy összességében azt tudom mondani, most már minden szituációban van tapasztalatom murván a kocsival. Megekdveltem most már ezt az új Hyundait, jó kocsinak tartom. Az aszfaltos fehérvári versenyre már úgy megyünk vele, hogy két futam tapasztalat már van ilyen borításon” – fejezte be bizakodóan Velenczei Ádám.
Három kerék… Ezt mondtad, Zsolti?
Szenner Zsoltit kerestük, és most nem képek miatt. Neki köszönhetjük a facebook oldalunkon az azori képeket, joggal pályázik nálunk a legjobb amatőr fotós díjra…
Cikkünk a nap folyamán még frissülni fog!
